Fórum >> Típusok >> Giulietta

WarbiRunner (Gyuri)2020-07-03 10:58:00 // 12081
Öregautós reflex ez nálam :-) Ha tudnád hány alkatrész volt már jobb amit is futású autóról bontóztam, mit amit boltban vettem újonnan. És életem eddig egyetlen Alfás lerobbanása pontosan egy vezérléscsere után volt. Széthullott egy csapágy az alig futott vezérlésben. Mázlim volt, hogy meghallottam a hangját, és félreálltam. A vez.tengely szenzort addigra levágta a kihulló porvédő, így nem indult már be, kötél végen húzott Viktor barátom szerelőhöz. A 159 topicban pedig sok szép sztorit olvashatsz a gyári vízpumpákról és kettőstömegű szíjtárcsákról, amik bírtak 5-10e km-t. A 159-en most volt csere januárban, azóta nem érzem a nyugalmat pont az ilyen sztorik miatt. A gyári az gyári, és amelyik 60e-t elmegy az 120-at is, sőt félve bevallom, hogy a 24 éves autómon valószínűleg gyári a vízpumpa (többek között) XD Sőt egy 100e-t futott autóról származik a hátsó lengéscsillapítója. 9 éve tettem bele, négy műszakin volt hibátlan azóta. Az ex jtd-men pedig a kettőstömegűkkel szívtam egész addig, amíg egy gyári első szerelésű 200e-t futottat belerakattam. Szerintem azóta is azzal megy, soha többet nem volt gond vele.
Azért olyan szerelők véleményét is kikérem nyilván, akiknek bízom a véleményében, aztán aszerint szervizelünk majd :-)
szelod92020-07-03 10:39:30 // 12080
Először is gratulálok az autóhoz, másodszor a vezérlést én cserélném kompletten gyári alkatrészekkel. Nem olyan húzós és azért mégis csak 66 ezret ment már. Én így nyugodtabb lennék 😁
Piritu - 1.000.0002020-07-02 22:11:11 // 12079
Eddigi Alfás életemben nem egyet raktak már vissza. A TS mostani görgői is "visszarakottak".
Amelyikkel gondom volt, abban a csapágy állt be 127ezer km-nél.
Zolibácsi2020-07-02 21:58:57 // 12078
Én cserélném ha már szét van szedve, 2x megfesziteni ugyan azt a görgőt nem élet biztosítás. Jobb esetben rövid időn belül cserélni kell, rosszabb esetben el tépi a szíjjat
Piritu - 1.000.0002020-07-02 21:08:12 // 12077
Nem a szerelésről van szó, hanem pl arról hogy a gyári szerelésű Michelin Pilottal másfélszer annyi km-t mentem mint a boltban vettel (45e vs 32e).
Jimmi T.2020-07-02 20:49:24 // 12076
akkor ki ne cseréljétek a világért se, a gyárban olyan összeszedettek és precízek a hét minden napján , hogy egyáltalán nem kell tartani a csütörtöki és pénteki összeszerelésű kocsiktól
Piritu - 1.000.0002020-07-02 19:44:57 // 12074
A Cartárs arra célzott - és ezt az ő tapasztalatai is megerősítették - hogy amit a gyárban beleraknak a kocsiba az sokkal jobb minőségű mint bármilyet később vásárolt, akár gyári alkatrész.
Jimmi T.2020-07-02 19:40:44 // 12073
A vezérléscsere menete : 4-5 évente vagy ... ezer kilométer után , csere . Szíj , vízpumpa feszítő + ránézni a hosszbordásra is . Nem az érzésekre kell hagyatkozni , a gyári új alkatrész egy kis klubos kedvezménnyel annyira piti költség hogy nincs min gondolkodni
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-02 19:24:03 // 12072
Egy kérdés.. a használati svédül van, ami nekem kínai :-) De ha a gugglival jól böngészem, 120e km a vezérléscsere intervalluma? A szíjakat mindenképp dobom le, mert sosem voltak cserélve, 8 év az sok. Viszont szívem szerint a görgőket és a vízpumpát megtartanám így 66e-nél gyárinak. És nem spórolásból (gondolom relatíve nem nagy összeg), hanem mert gyári alkatrész, és nem volt mitől tönkremennie, a csapágy nem öregszik mint a gumi, és telet sem látott. Szerintetek? A tervek szerint hamarabb érjük el az öt évet megint, mint a 120e futást.
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-02 17:13:35 // 12071
Köszönöm, igen végre :-) A rendszám tartó holnap érkezik, már várom, hogy legyen mit rátenni. :-)
AlfaWatch2020-07-02 12:07:06 // 12069
Nagy GRATULA!!!!!! Végre meglett!!

Ha többet mész vele még jobban szeretni fogod! Könnyű és mozgékony autó.
A rendszámtábla nekem is hasonlóan van felfogatva, mint Piritunál volt
Jimmi T.2020-07-02 10:09:45 // 12068
az enyém LTK 939m :-)
Öcsi2020-07-01 23:49:24 // 12067
A matrica tökéletes.
Georgi2020-07-01 22:39:56 // 12065
Nekem tépőzárral van fent.
Georgi2020-07-01 22:38:41 // 12064
Gratula a kocsihoz. Sok boldog km-t.
G-MANN🍀2020-07-01 22:36:37 // 12063
Nekem így 😉🙈
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 21:51:47 // 12062
Köszönöm, ez korrekt megoldás!
Piritu - 1.000.0002020-07-01 21:13:33 // 12060
A 2-es lesz: 156094917

Itt van is 4ezerért. (Bakker, a Spiderre bontottan vettem 5-ért!)
Piritu - 1.000.0002020-07-01 21:05:39 // 12059
Gyári cucc, itthon jár a kocsihoz. Szerintem cikkszám alapján rendelhető.
Nekem így jött be a legjobban.
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 20:45:16 // 12058
Ahh, szóval ilyen tartó nem ártana rá. A piroson nincs ilyen fekete műanyag. Ha a sima lemez rendszámot hajlitom rá, lesz egy hézag mögötte. a matrica pedig lépcsős :-)
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 20:25:36 // 12056
Köszönöm neked is! Holnap még futok egy kört rendszám ügyben.
Forsberg2020-07-01 19:55:18 // 12054
Gratulálok, nagyon szép! (nekem motor rendszám van a Spideren és nincs gond a parkolóházas rendszám felismeréssel)
Jimmi T.2020-07-01 19:53:41 // 12053
venni kell rendes matrica rendszámot , nem kell kísérletezni a fémmel mert nem lesz olyan szép sem és stabil sem , nekem ez a fajta van fenn lassan 10 éve
Kazes☻2020-07-01 18:48:06 // 12052
Grat! Nagyon - nagyon sok boldog km-t kívánok vele! :)
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 18:37:25 // 12051
A motoros kis rendszámot nem tudom kiadják e még, de azért nem erőltetem, mert a funkcionalitás most fontosabb. Minden mélygarázs, parkoló engedjen ki rendszám alapján, normálisan :-) Valószínűleg licenszelem a módszered, és kétoldalassal felragasztom :-)
Giuntini2020-07-01 17:23:23 // 12050
Biztos annyira "kitűnő " állapotú!
Nasuto2020-07-01 17:20:06 // 12049
Oh tényleg! :D Na mindegy, most már megtartom.
A rendszámtáblát én hajtogattam. 3M/Scotch időjárás/UV álló kétoldalúból 6db 1 centis négyzetdarabbal felrögzítettem (4 a sarkokra, 2 középre alul-felül). A széleit is szépen úgy hajtogattam, hogy kövese a lökhárító vonalát. Majd dobok róla egy képet felülről ha érdekel. A nagy matrica szerintem nagyon bután fest, mert ott lesz egy csúnya törés benne, ahogy vége a lökhárító rendszámtábla helyének. A motoros négyzet sem túl ideális. A régi pici lenne az igazi...
Zolibácsi2020-07-01 17:15:23 // 12048
Biztos azért mert Svájci és nagy betűvel írnak....
Kau2020-07-01 16:50:04 // 12047
Gondolom valaki nézte már EZT AZ AUTÓT. Miért nem kell senkinek? Már több, mint fél éve árulják.
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 16:47:40 // 12046
Köszi, igen. Nem volt döntő szempont, de titokban nagyon örültem hogy így alakult. És így, hogy mentem is már vele... óó te hogy forog ez a kis dög XD
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 16:45:17 // 12045
Elhiheted, én is, nagyon vártam. Volt vele izgalom is, de úgy tűnik sikerült olyat venni amilyet szerettünk volna. A rendszám még kérdés nekem is. Erőltessem a matricát, vagy hajtogassam rá a fémet keret nélkül.. még nem tudom, de sok időm nincs kitalálni :-) Sokkal szebb a kis rendszámmal.
Kau2020-07-01 16:44:50 // 12044
Gratulálok, sok sikert hozzá! Látom Multiair lett :)
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 16:41:12 // 12043
Azért a tiéd is piros :-) Köszi!
Giuntini2020-07-01 16:36:50 // 12042
Mennyivel jobb, hogy a svéd rendszám ennyire kicsi!
Giuntini2020-07-01 16:35:06 // 12041
Nagyon örülök hogy végre megvan! Magyom szép.ez a piros! Igazi Alfa!! A fekete és a piros. Nagyon jó kombináció!
Nasuto2020-07-01 16:21:46 // 12040
Nagyon szép. Bár én nem vagyok oda a piros autókért. :P Gratulálok hozzá.
Giuntini2020-07-01 15:43:01 // 12038
Grat!! Nagyon szép!
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 15:10:35 // 12037
Eleve ez volt a cél, elméleti alapon. Gyakorlatilag meg kerek a világ, komolyan. Vezettem 10 percet, és már nagyon várom, hogy rendszámot kapjon :-)
Aztán elmentem a feketét megtankolni, lemosni. És ha már a feketén rajta ragadt hogy Zen.. ez a két autó együtt Jin és Jang XD Vörös és fekete. Nem tudom meddig lesz meg mindkettő, de ez így nagyon király, elfogyott a hiányérzet XD
WarbiRunner (Gyuri)2020-07-01 14:54:09 // 12036
Köszi srácok! :-))
Lev2020-07-01 12:31:31 // 12035
Parádé,gratulálok! :)
Jimmi T.2020-07-01 12:05:19 // 12034
Élvezd amíg csak tudod !!!
Zolibácsi2020-07-01 12:00:24 // 12033
És lőn világosság.... Van élet a 159 után is :) kicsit használod majd és megérted majd miért mondtam hogy a legjobb allrounder a giulietta :)
Gratula!
fazek2020-07-01 11:50:47 // 12032
Gratula hozzá! 😊
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak