V.Tomi.145-146 🍀 - főkép
>> Tuning és extraAlfa 146 2.0 TD // 2019-02-19

Mind a két oldalra felkerültek a műanyag küszöb borítások.
Bal oldalon a 4 éve kezelt küszöb felületi rozsdát hozott, amit drótkorongal leszedtem, majd alapozó, tömítő, és alvázvédővel kentem. Majd felkerült a műanyag küszöb.
Jobb oldalon ugyan úgy, csak ott az anyós ajtó alatt a küszöböt hegeszteni kellett, mert megült ott a sár.
A jobb hátsó kerékjárati ívben is kellett egy helyet hegeszteni, + vissza kapta a műanyag dob betétet, amit még kB két éve leszedtem, csak idáig nem került vissza.

 
>> Tuning és extraAlfa 146 2.0 TD // 2019-02-19

Hátul már elgyengültek a rugók kissé, már egyszer cseréltem, de az előtte lévő is ugyan ilyen volt, az elejéhez képest, és utánfutó ha tele volt pakolva akkor rendesen koppon volt, úgy hogy tettem bele hátulra légrugókat.
A gyári ütközőt kivettem, és kaptam a légrugóhoz oda való gumi tányért.
Mikor helyeztem be, véletlenül sikerült leszakítanom a fejét, úgy hogy meg próbáltam egy másikat, de az sem vált be, mert azt sikerült a rugó belsejébe helyezni, de olyan rideg az anyaga hogy a helyére nagy erőlködés árán sem ment be úgyhogy úgy döntöttem inkább vissza rakom az eredetit aminek rugalmas az anyaga és levágtam belőle hogy az legyen a felső támasza a légrugónak.
Bal és jobb oldalt is készen van.
Alapból 0,5 bar az ajánlott, terhelésnél 1.2 bar a maximum.
Most 1.1-1.2 baron van a tesztelés idejére.
Kemény is lett a rugózása, de majd csökkentem.
Kapott még szelep hosszabbítót hogy ne keljen alá feküdni, csak legugolni az autó mellé.

 
>> Tuning és extraAlfa 146 2.0 TD // 2019-02-14

Még egy Speciál Edition bontásából vettem 1 pár küszöb borítást, tipikus hibákkal. Pl. : csavar felfogatás alatti reped műanyag, vagy bolha tartó repedés...
Ezt orvosoltam össze olvasztassal és + kapott rá két komponenses ragasztót is.
Rá került mindegyikre a víz lehúzó gumi, az új csavarok is meg vannak. Már csak fel kell pattintani a helyére, de előbb küszöb ápolás ahol szükséges.

 
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2019-02-12

Előre valamikor beleraktam a boxer rugóit, hogy kicsit lentebb legyen az orra, de most így az évek alatt rájöttem hogy hosszú távon nem kényelmes, mivel a boxer egy 100 kilóval könnyebb, és kevésbé erőssek a rugói, mint a gyári TD.
(A piros színű volt bent...)
Előre már felkerültek így a tél közepe-vége felé a téli kerekek, hátha jön még valami nagyobb hóesés :), hátra is felkerül majd nemsokára...
A kerék összetartás sem volt jó, mert tavaly kicseréltem a jobb oldali kormány összekötőt, de nem lett pontosan beállítva egyből, mivel nem volt aknán az autó, és hát halogatva lett.
Most hogy állítottam, láttam hogy a belső kormány összekötő a külsőbe nem sokat fogna, ha elállítanám, így hát kitekertem teljesen hogy mennyi az annyi, + bal oldal is (ott majdnem teljesen bent volt, és elosztottam bal és jobb oldalt, hogy ugyan annyit fogjon. Végül beállítátottam pontosan az összetartást, csak most így a kormány nincs pozícióban, de majd ha egyszer úgyis felmegy a fa kormány akkor az is középre lesz állítva.
Végül az olaj nyomás mérő óra sem mért semmit, de csak azon az eredeti anyáját hagytam el amit sajnos csak kézzel szabad meghúzni (ez fogta oda a sarut) , mert könnyen megszakad a menet, vagy letörik. Nekem az utóbbi volt már. Most kapott másik anyát, ezt jobban viselte, és egy nagyon nagyon picit ráhúztam kulccsal :)

Még egy két dolgot meg csinálok rajta, addig is pihen a kis TD :)

 
>> SzervizAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2019-02-10

Kerék cserével indult, mivel amik fent voltak kerekek azok mennek át a TDre, így ide is kellett téli, meg hát így passzol összképben az autóhoz mindegyik.
Mikor levettem a bal első kereket, láttam hogy a féltengely belső csuklójának harmónikája szét van szakadva.
Szerencsére múltkor vettem porvédőt, csak úgy itthonra hogy legyen ha kell, bilincsekkel.
Kivettem a féltengelyt és lecseréltem a pórvédőt, meg kapott bele grafitos zsírt.
Ezután jöhetett amiért neki is kezdtem, a Rugók kicserélése elől gyárira, mert ott még az ültetett rugók voltak, amit még én szereltem bele valamikor.
Miután meg lett még hátul lecseréltem a kerekeket, és készen is lett :)

 
>> SzervizAlfa 146 2.0 TD // 2019-02-08

Tavaly szeptemberben vásárolt új tartály megadta magát.
Ma vissza vittem az üzletbe, majd el bírálják.
Elviekben kapok majd újat.
Addig is vissza került a régi...
+ vettem fagyálló koncentrátumot 1 kg
Meg egy bilincset, 50-70mm. A régit nem lehetett meghúzni teljesen.
És egy másik szivar gyújtó...

 
>> SzervizAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2019-02-08

4 új szelep, felrakás, centirozás.
Viszont a gumis megjelölte hogy melyiket tegyem hátra, mert az egyikre kicsit több súly kellett. Belső oldala a ludas.
Ezek közül az egyiket vittem görgőzni, de így hogy egyformák fényezés után , már nem tudom melyik volt az... Lehet rosszul javítottak, vagy egy másik is el viselte volna a javítást.
Vagy...a gumik mivel nem egy continental, lehet ott vérzik.
Már mindegy is, holnap felkerülnek. :)

 
>> SzervizAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2019-02-07

GOODRIDE 195/55 r15 SW608 téli gumik

 
>> AutóápolásAlfa 146 2.0 TD // 2019-02-06

Kárpit tisztító a kalaptartóra, kis porszívózás és műszerfal ápoló... Már is jobb :)

 
>> Tuning és extraAlfa 146 1.6 Twin Spark // 2019-02-02

Ma festék szóró pisztollyal megkapta 4 rétegben a fedő lakkot.
Minimális eltérés van az eredeti és a javított rész között, ahogy az a fotón is látszik, de előben nincs ekkora eltérés mint ahogy a fotó visszadobja.
Örülök hogy ilyen jól és szépen sikerült.
A műszerfal betétek is sötétebb színűek mint most az ülés javított részei, így passzol minden mindenhez...
Este beleraktam a JTD-be a légzsák próba végett, de nem aludt ki a légzsák lámpa, úgy hogy valószínűleg tárolt hiba van benne, vagy valami hibás.
Majd megprobálok rá csatlakozni, hátha sikerül és akkor törlöm.