Mutasd

>> Esemény2016-10-02

Másfél hónapig nem voltam itthon, addig "mocikát" garázsba raktam és irány messzeföld, pénzt keresni azért, hogy hazajöjjek és rendbe rakhassam. Hazatérésem után már szerelővel is egyeztettem, hogy mit is kéne javítani rajta. Közbe pár nap alatt bejártam vele a fél országot, és az utolsó 50km-ben elfáradt szegényem. (Indulásnál reccsenés, furcsa alapjárati hang). Leállítottam az út szélén, motorháztető fel, és látom hogy a hosszbordás szíj szálszakadt.. Nem indul. Egyből jött egy veszprémi cartárs, megállt és segített letolni a parkolóba az autót. Még trélert is hívott nekem, köszönöm mégegyszer!
El lett víve garázsba az autó, és besokaltam tőle kicsit, és úgy döntöttem, hogy lecserélem. Sikerült nagyon jó áron hozzájutni egy cartárstól egy osztrák papíros 56-oshoz, 2003-as, facelift belsős, és szinte full extrás (legalábbis nekem minden benne van amire szükségem van, bőr belső, ülésfűtés, tempomat..) Egy hibája volt, a generátor, szóval mikor elhoztam tőle, tréleressel egyből szerelőhöz mentünk. Fel lett újítva a generátor, ezután vittem is papíroztatni. Sokat kellett rá várnom, tűkön ültem már! Közben a másikat meghirdettem motorhibásan, voltak ígérgetők, de végül eljöttek érte és trélerrel el is vitték. (Utána írt az emberem, hogy sikerült megcsinálniuk, a főtengely szíjtárcsa mögül az ék kiugrott). Szóval jelen pillanatban nem volt autóm. Aztán hétfő reggel ügyintézések közben csörgött a telefon, kész az autó, mehetek érte! Hurrá, magam mögött hagytam mindent, és irány érte! :) Pénzben kicsit többre jöttem ki, mint amennyit a réginek a javítására kalkuláltam, de teljesen megérte! Happy van!