Mutasd

>> Tuning és extra2010-03-02

Alakulat. (0302) Ma kétszer is voltam Ignácnál, mind a kétszer úgy jártunk, hogy még nem volt otthon, de mondta, hogy nyugodtan bemehetünk, nézzük meg hogy haladt. Elsőre csak csavar próbát végeztem a szárnyon, aztán elmentünk és vettünk hozzá 10db rozsdamentes, imbuszos 5/20-as csavart ill. csináltunk pár képet. Aztán már mikor másodjára mentünk, szólt, hogy nem sokára hazaér, várjuk meg, aztán megbeszéljük a továbbiakat. A hátsó toldat szépen passzolt a lökhárítóhoz, már fel is próbálták az autóra, úgy lett kivágva a kipufogóvég helye. Kértem, hogy mégis alakítsák ki a másik oldali vég helyét is és csak utána fényezze majd le, hogy ne kelljen majd a már lefényezett elemet szabdalnia a kipufogósnak.. A szárny alsó részét előkészítette, hogy el tudjam vinni karbonoztatni a héten. Illetve vittem Gábornak egy fekete 3mm-es lemezt, amiből kivágja pontosan a diffúzor aljára szerelendő részt. Azt mondta, hogy a toldattal és ezzel a lemezzel holnapra elkészül és onnantól már a lökösön is csak Ignácék dolgoznak tovább.

[Költségeim: 10db imbusz csavar 130Ft, habosított PVC lemez (500*1000*3mm) 2270Ft, műanyagos munkadíj 7000Ft]