Mutasd

>> Egyéb2013-08-22

Ciao!
Első sorban örülök, hogy Alfa tulajdonos lettem, és hogy ennek a nagyszerű közösségnek tagja lehetek.

Szeretném néhány sorban leírni hogyan találtam rá életem első autójára, Alfájára :)
Ez valahogy úgy kezdődött hogy úgy nézett ki lesz lehetőségem egy régi Ladát megvennem majd aztán az nem jött össze szerencsére :)
Majd minden féle autó márkát elkezdtünk édesapámmal nézegetni, hiszen ő jobban tapasztalt ebben a témában mint én, és mivel ő most a 26. autó tulajdonosa.

Aztán elég sokszor akadt utunkba nagyon sok Alfa és egyre jobban megfogott minket a márka és az a szívvel lélekkel épített csodái az olasz autógyáraknak. Ki is néztünk egy ugyan ilyen Alfá-t de a végén egy nappal a másik el hozatala előtt akadtunk erre a "Selespeed"-re. Pontosabban édesapám jegyezte meg hogy " hát nézzünk már még szét sosem lehet tudni" így tovább böngészte ő is a világhálót. Majd egyszer csak rá talált erre az autóra, felhívtuk az eladót aki 10 perccel az előtt rakta fel a hirdetést, és már le is beszéltük vele a üzletet.

Másnap már mentünk is az autóért. Körbenéztük, próbálgattuk és megfelelőnek találtuk és elfogadhatónak a hibáival együtt. Teszem hozzá nem motorikus hibákról van szó és nem rozsdásodó küszöbökről. Hanem jó néhány karcolás, és egy kis benyomásról a bal hátulján, de ettől eltekintve igen ígéretesnek nézett ki. Hát akitől elhoztuk annál az embernél szegény kocsi olyan koszban és retekben volt hogy az valami hihetetlen. Haza fele gyönyörűen viselkedett az autó és semmi perc alatt végezte a dolgát kamionok előzgetése közben. Én pedig igyekeztem utolérni a Lacetti-vel édesapámat aki pedig az Alfát vezette haza fele :-)

Miután egyben és sikeresen haza értünk vele, neki estünk az 1. felvonásnak az első takarításnak. Majd ezt még 2 napi vikszolás takarítás követte természetesen kívül-belül. A takarítás és egy kis autó kozmetikai cuccok csodákra képesek, onnantól kezdve úgy nézett ki az autó -ahogy a képen is látható- mintha a gyárból gurult volna ki.

Most pedig a rendbetételre vár, műszakira való felkészítésre és a műszaki vizsgára.
Néhány alapvető dolog amit cserélni kell:
- Vezérműszíj, feszgörgők, ékszíj.
- Motorolaj, olajszűrő, levegőszűrő, hűtővíz, váltóolaj.

Sajnos a futómű is felújításra szorul, a két első-felső lengőkar cserés és ki tudja mi más még azon a környéken :/

De ezeken kívül nagyon, egyben van az autó és szépen jár. :)
Amennyivel elhoztuk : 69900 Km
Ami egyáltalán nem mondható soknak :) Szerencsénkre :)

Szóval nagyon örülök ennek az Alfá-nak és nagyon bízok is benne. Mindig is féltünk kicsit az olasz autóktól, de beláttuk hogy nagyon kár volt, mert elég nehéz manapság ilyen minőségi és megbízható, erős autókat találni. :)

Végszóként pedig csak ennyit mondanék : "Cuore Sportivo" :-)