Mutasd

>> Tuning és extra2012-06-25

Ma arra eszméltem, h unatkozok. Ez ellen gyorsan tennem kellet valamit, kimentem hát a kocsihoz és mélyen elgondolkoztam. Elgondolkoztam azon, h mi hiányzik. Elég sok dolog eszembe jutott, ezért gyorsan bontottam is egy sört, a nagy rémületre, majd újra elkezdtem gondolkozni azon, hogy mit lehetne összehozni abból, ami itthon van. Kimozdulni nagyon nem volt kedvem ma. Rájöttem, h vannak valahol hátra rugóim, amik két centit ültetnek. Hamar elő is túrtam őket a titkos helyemről, de mikor szemügyre vettem, bizony feltűnt, h rájuk férne némi ápolgatás. A garázsban találtam egy bontatlan hammeriteot és csiszolópapírt. Tudtam mit kell tennem:D
Miközben vígan csiszolgattam a rugókat, eszembe jutott, hogy valamikor nagyon régen, egy messzi-messzi galaxisban tákoltam egy toronymerevítőt, ami ugyan a feladatát ellátta, de szép az nagyon nem volt. Mivel azt régen többször is hangoztattam, hogy bétaverzió, így adott volt az ötlet, hogy elkészüljön egy szebb és jobb belőle. A rugók festése után körülnéztem a tuják alatt, ahol találtam is megfelelő mennyiségű és anyagú csövet., a garázsban meg már tűkön ültek a szerszámok, várva egy kis barkácsolást. Először teljesen átgondoltam, hogy mi kell nekem. Legalább 2 helyen legyen letalpalva, az utólagos feszítés lehetőségét kihagytam, pedig volt ellenmenetes szár is, anya is (régi, rossz kormányösszekötő), amit használni lehetett volna, de egyszerű dolgot akartam, kinézetre is, elkészítésre is. Ezután következett a mérés és darabolás, majd a hegesztés. Na itt már a legutolsó melós is irigykedve jegyzetelt volna, olyanokat mondtam, de a ráolvasás hatásos volt, sikerült mindent viszonylag pontosan összevarrni. Mivel az utólagos feszítés lehetőségét elvetettem, ezért ügyeskedni kellett a méretezéssel. Ezt az autó elejének a felemelésével (ugye a tornyok teteje távolodik egymástól, ha nincs rajtuk teher), és az egész merevítő pár milliméterrel nagyobbra hagyásával oldottam meg. Ez a berakáskor picit visszaütött, de nem volt belőle probléma, megvan a felrakás sorrendje. Végül a kész munkadarab az utolsó próba után festést is kapott, a felnik festékéből még pont maradt annyi fekete metál, amennyi kellett. És amiben különbözik az első próbálkozástól: két helyen van talpalva, a hegesztések egy fokkal jobbak, és le van festve:D Költség nem volt, minden volt itthon.

>> Tuning és extra2012-06-23

Tegnap végre felkerült a 4 Borbet, lett rá 4 egyforma Firestone, szóval a Yokohama hamar elkelt:D A gumishoz zárás előtt sikerült odaérni, gyorsan, ügyesen felrakták.

>> Tuning és extra2012-06-20

El is készült a felnigarnitúra. Ahogy az előbbiekben említettem festeni kellet. Szerencsére alapozva vettem, egy kis csiszolás kellett. Elslattyogtam hát a festékboltba, de mivel ott horror áron árulták a festéksprayt, ezért benéztem a bricoba, lógó orral, gondolván, hogy ebből biztos nem lesz metálfényű alufelni. Márpedig lett, ugyanis az említett áruházban árulnak népautókhoz javítófestéket, metál színben, emberi áron. Elővettem a kreativitásom, mivel a kínálat elég szűkös volt, hirtelen be is táraztam pár flakonnal, az eredmény szerintem magáért beszél. 2 peremvédős yokohama gumit is sikerült venni, már csak kettő kell és irány a gumis:)

>> Tuning és extra2012-06-16

Vettem ma 4 darab Borbet A felnit, röhejes áron. Már csak vmi festés meg gumi kell rá és haddszóljon:D

>> Szerviz2012-05-15

A vízpumpa cserélődött, melegedés mérséklődött. Graf-ot kapott, nagy fémlapátos, olyan amilyen kell:) Teszi a dolgát.
Szombaton volt egy kis időm, gondoltam megcsinálom a fékemet használhatóra. Voltak próbálkozások, de az összes itthoni készleten levő főfékhenger vacak volt. Mivel az abst esélytelennek láttam működőképesre összehozni, ezért szereztem egy főfékhengert, ami nem abses autóhoz való. Ez került be. A fékcsövekkel volt egy kis anomália, mert a réz cső, amit rendeltem nem jött meg. Ezen a szálon elindulva némi keresgélés után a kertben fellelhető gyári, bontott fékcsövet használtam fel. Ami el volt rohadva az autómon, azt cseréltem, valamint azokat a csöveket alakítottam át, amiket az abs kiiktatása miatt feltétlenül szükséges volt. Sikerült beszerezni egy fékcsőperemező szettet, ami szerintem visszahozta a ráfordított összeget. A peremezést egy kicsit gyakorolni kellett, mert elég nehéz a gyári csövekkel dolgozni, mivel elég merevek és könnyen törnek. Némi gyakorlatozás után élesben sikerült elsőre szivárgásmentesen megcsinálni az összes illesztést. Elöl és hátul is elég gatyák voltak a csövek, egyedül az autó alatt hátra menő csövek voltak jó állapotban. Az első nyergeket is cseréltem, nem voltak a helyzet magaslatán a régiek, szerencsére egy légtelenítő se szakadt be. A fékbetét elég vékony volt már, az tegnap (vagyis hétfőn) érkezett, ma került be. Simert kapott, főleg az ára miatt, szerintem nem lesz vele gond.
Zé.-nek megint csak hatalmas köszönet az alkatrészekért és a konzultációért:)
Egészen kezd autó formája lenni a dolognak:)

>> Tuning és extra2012-05-13

A mai nap sikerült MIFI cartárssal boltolni egy zender hátsó lökit. Évek óta vadásztam ilyenre:)

>> Szerviz2012-05-02

Valahol ott fejeztem be a legutóbbi pötyögést, hogy felkerült a poroltó első verziója, mert leszakadt a továbbfejlesztett. Azóta az is lekerült, a katalizátortól hátrafele kapott egy teljesen új rendszert. (Zé.-nek hatalmas köszönet az alkatrészért)
Megcsináltam végre a tetőkárpitot, amit még régen letépett valaki, mert a fejére lógott.
Lett végre működő lambdaszonda is az autóban, a fogyasztás 3 litert csökkent.
Salat cartárssal elcseréltem a fekete hátsó lökhárítómat és a kilincseimet színazonosra. Valamint szert tettem egy pár első ülésre is. Az enyém ülőlapja oldalt már kezdett repedezni. Elkezdtem legózni, a végeredmény pedig nagyon is emészthetőre sikeredett. 3 ülésből legóztam össze egy tuticsúcsszupi vezetőülést:) Megkapta a donor anyósülés ülőlapját, az eredeti ülésem sínjét, (módosítva: kiszedtem a magasságállítást, mert 1: úgysem állítgatom, 2: így kényelmesebb.) és a donor vezetőülés háttámláját, mivel ez tökéletes állapotban volt. Az eredmény egy olyan vezetőülés, ami úgy néz ki, mint az új és legalább olyan kényelmes is:)
Közben el lett bontva egy 146os, ami Nedudgi cartárs ex autója volt. Sajnos felborult vele. 1 nap alatt teljesen kibeleztük, ami menthető volt, azt mentettük is belőle. Elsőként átraktam a fekete műszerfalat, ennek több oka is van. Az első, h jobban tetszik a fekete, mint a szürke, a második, h utasoldalon is van légzsák. Kb 3 óra meló volt, de megérte, teljesen más lett a hangulata az autónak.
Bekerült alóla a hátsó híd. Itt volt némi szívás, mert a régi hidam nagyon nem akarta megadni magát. Szinte minden csavart melegíteni kellett, hogy kijöjjön, de végül sikerült a műtét. Mondjuk akkor nem volt őszinte a mosolyom, amikor a fékcső csatlakozásának melegítése közben a nyomástól eldurrant a fém(!) cső, és a pofámba nyomta a forró fékfolyadékot. Sebaj, másnap gyártattam egy darabot. Ezután jött a felismerés, hogy a jobb hátsó légtelenítő csavar feje valahol kieshetett az éterbe. A régi féknyeregbe is bele volt törve a csavar. Nyomás esztergályoshoz.. Ideig óráig jó volt, de erről majd később:)
Ezután következett egy nagyobb meló, amit a motorcsere tesz ki. Kb szombaton 10 óra körül álltunk neki, este 10kor már röfögött:) A váltó is cserélve lett természetesen. Az 1.4es motor és a váltó szétválasztásakor elég érdekes dolgokat találtunk. Azt tudtam, h egy bontott kuplung került ősszel az autóba, de erre nem számítottam. A kinyomóvilla stiftje helyére egy szög beütve, arra egy alátét hegesztve. A váltóházból letörve egy darab. Ok, nem gáz, máshogy nem lehetett javítani, tiszta sor. Viszont a kuplung az már érdekesebb téma. A kinyomócsapágy darabokban jött ki, a szerkezet közepe félig átszakadva. A kinyomó nem ott feküdt fel szerencsére, nagyobb volt az átmérője, de már itt se volt neki sok az átszakadásig. Szerencsére a donor motoron egy szinte új kuplung volt, ahogy volt, bekerült. És hogy milyen? az 1.4 után állat. Nem emlékeztem ekkora különbségre 1.4 és 1.6 között.
És itt térnék vissza a hátsó fékre. A kuplung légtelenítésekor véletlenül ráléptem a fékre, amit az első nyergek azzal háláltak meg, hogy szépen kiejtették magukból a dugattyút, mert balfasz voltam és elfelejtettem, h nem kerültek még vissza a helyükre. Én voltam a fasz, elismerem. Ugye a fékfolyadék elfolyt, légtelenítsük le. Na ez az a pont, ahol kiderült, h az esztergályos egyáltalán nem végzett jó munkát. Túlfúrta a jh féknyeregben a légtelenítő kúpját, ami egy gyenge ráhúzásnál átszakadt. Sebaj, van másik, csak éppen törött légtelenítővel. Nekiálltam kifúrni, sikerült is, a maradékot is sikerült kipiszkálni, csak éppen a menet ment tönkre közben. Másnap lett új féknyereg, felkerült, ebben van légtelenítő, ami nincs beletörve. Viszont légteleníteni most sem sikerült. A Tudásbázis bácsi zaklatása után kiderült, h a főfékhenger lehet a ludas. Ezt korábban már átraktam a donor autóból. Visszaraktam a régit, kicsit jobb lett, de eleve azért cseréltem ki, mert az se volt vmi fényes állapotban. Legalább már lehet használni. Itt döntöttem el, h ha már cserés a főfékhenger, akkor kidobom az abst, mert úgyse működik, jeladó után meg nem fogok horror pénzeket kiadni. Szerzek egy sima főfékhengert, jövő hétre lesz normális fékcső. Ha már megcsinálom akkor kicserélem az összes fékcsövet az autón.
A másik anomália némi melegedés. Termosztát ok, viszont a vízpumpa nem. A régi motorból nem jött ki egy darabban. Találtam egyet a garázsban, bekerült, de csapágyas, viszont már nem melegszik, ezt mihamarabb cserélnem kell.
Nagyjából itt tartok most. Fejlődés, alakulás van. Lassan befigyel egy lakatolás is, erősen fókuszálva az emelési pontokra.
Röviden ennyi történt az elmúlt két hétben. Az, h alakul az autó rátesz egy lapáttal a lelkesedésre is. Egészen kezd autóra hasonlítani:)
Alkatrészekért meg lehet jönni aktívan, egy 46 bontott cuccai vannak a nyakamon:)

>> Szerviz2012-04-28

Ma, vagyis 2012 április 8-án 1.6os lett a drága, részletezve majd később

 
>> Egyéb2012-04-12

Na, hogy itt is legyen valami, pötyögök ide pár sort. Úgy kezdődött az egész, hogy nem jött be annyira az 55, mint ahogy azt vártam és baromira hiányzott a 45 valamint a boxer, a maga elavultságával, nyűgjeivel, hangjával, egyszerűségével együtt. A vége az egésznek az lett, h Bazsa145 kollégával elcseréltük az autóinkat, hozzá került az 55ösöm, hozzám a 45. Ez az úr 2012. évének, február havában, a harmadik napon történt.
(Egy kis háttérinfó: eléggé haragudott a 45re, mert rángatott, nem tudtuk, h miért. Egy szerencsés véletlen folytán rájöttünk, h az akkusarun a generátor pozitív kábele lelazult, a rezgéstől nem mindig érintkezett, emiatt többször is otthagyta, illetve fulladt vagy be se indult. Szerencse, h néha rámjön az 5perc és összevissza hadonászok:) Szóval ott tartottam, h hozzám került az autó. Az első héten bekerültek a feltétlenül szükséges dolgok mint pl a hifi, jégkaparó, eü doboz, máig harcoló német hadosztály, stb... Mivel hideg volt, és garázsom még mindig nincs, ezért a többi dologgal apránként foglalkoztam.
Bal hátul nem fogott a kézifék, búgott a kerékcsapágy. Olcsón javítva: nyereg megjáratva, (egyenes következménye volt a dolognak, a bowden elszakadása:) a csapágyat itthon raktam össze 4 darab rossz csapágyból (büszke is vagyok, azóta is tökéletes) Ha már bal hátul szétszedtem, megnéztem a többi keréknél is a fékeket, lassan tárcsa+betét csere mind a 4 keréken.
Távirányítós központi zár: 2 napot próbálkoztam, hagyom a bús picsába, tökéletes a kulcs. Csak felidegesítem vele magamat.
Futómű: Kapott ültetést, ami a rugók cseréjét jelenti, elöl 4cm, hátul 2cm. Több dolog miatt nem ugyanannyit ültettem: hátulra volt ültetőrugóm, előre meg ilyet találtam.
Kicseréltem a hátsó lökibe a törött macskaszemet, kicseréltem az előzőleg elszakadt kézibovdent, felraktam egy poroltót a haldokló és csöndes hátsó dob helyére (vmi népautóról származott, nem gyári volt)
Szerkesztettem kiemelőkeretet az első hangszóróknak, mert a mélyközépek túl magasak voltak az ajtóba, 2utas hangszóró meg nem kell. Ezzel picit elbíbelődtem, de megérte, mert az eredményt látva elégedett vagyok.
Március közepe táján járunk, úgy gondoltam, h megcsinálom az első lökhárítót, mert olyan gyanúm volt, mintha gyászos állapotban lenne a rátekert fekete kacsaszalag alatt. Jól sejtettem, nekiálltam forrasztani, na ez járhatatlan út volt. Az alja hullámos, mint nagyanyád seggén a bőr, ahol meg nem deformálódott, ott szanaszéjjel volt repedve, a jobbos ködlámpa kerete meg régebben kieshetett az éterbe. A vége az lett az egész baszkodásnak, h vettem egy másik lökit, meg egy hűtőrácsot, mert azt már nem volt szívem otthagyni, különben is, ez sokkal jobban tetszik, mint a mosódeszkás.
Április legelején, egy szép napsütéses szerdai reggelen Törpi úgy gondolta, h nem hajlandó bevinni a valagamat a célomhoz, a bolt előtt megállt. Persze délután, szó nélkül hajlandó volt beindulni. Ez tartott péntekig, ezúttal haverék előtt gondolta úgy, h nem hoz haza. Szerencsére szerelésben voltunk, kapott direktbe áramot, eleinte köhögött az ac, utána már azt se. Pár válogatott szitokszó kimondásával el is búcsúztattam. Vasárnapra került egy másik pumpa NaTo közreműködésével. Valami Walbro verseny cucc, nem tudom a paramétereit, nem is érdekelnek, működik és kész. Mondjuk azt érezni, h magas fordulaton se fogy el, ahogy előtte.
A benzinszolgáltatási anomáliák után rögtön, egy kissebb döccenőn történő áthaladás következményeként elég morgós hangja kezdett lenni az autónak. Fasza, az, amire mindenki gondolt, kilyukadt a kipufogó. Na ez lett volna a jobbik eset. A középdob végénél a hegesztés elkezdett szétrohadni és alulról szétnyílni. Sebaj, egyben van még, amíg le nem szakad, addig jó. Hát 5 napig bírta, ekkor szépen megfogtam a poroltót, kihúztam az autó alól és egy határozott mozdulattal a többi vashulladék tetejére basztam. Húsvét hétfőn hátsódob nélkül mentem locsolkodni, csöngetni sehol se kellett:) Kedden visszaszereztem azt a poroltót, középdobbal együtt, ami az előző 45ömön (Pirin) volt. A katalizátor se tündökölt egykori fényében, egy határozott mozdulattal behegesztettem a helyére egy darab csövet. Felkerült az első szériás poroltó, szép nem lett a hangja, de nekem tetszik. Ha megunom átvariálom a rendszert:)
Egyelőre itt tartunk Törpivel, a lelkesedés rendületlen. Tervek vannak, tennivaló bőven van. Majd idővel kialakul, h mi hogyan lesz. A fő irány egy olyan autót összehozni belőle, amit az előző 45ből különböző okok miatt soha nem sikerült.
A költségek részben az eddigi összes költséget ömlesztve veszem, az átiratással együtt.