Mutasd

>> Esemény2019-11-01

2019.10.30-án elköszöntem tőle. 3,5 évet és 72 ezer km-t töltöttünk együtt, imádtam.
Szerencsére egészen közelről fogom tudni követni a helyzetét a jövőben is, sok boldog,balesetmentes kilométert kívánok az új tulajdonosának :)
Úgy adtam át, ahogy én is átvettem és ahogy egy Alfát illik: kívül-belül tisztán, teletankolva.

 
>> Esemény2019-08-22

Megtettünk közel 2000 km-t, mindenféle hiba és különös esemény nélkül. A "szarolasz" ismét bizonyított :) Családdal, csomagokkal haladósan ( nagyon jól autózható lett az optimalizálást követően ) 6,4 literes átlaggal értünk haza.

Novemberben elején esedékes a műszaki, terveim szerint begurulunk és kigurulunk 2 év friss vizsgával, majd átadásra kerül az új tulajdonosának, aki Budapest-Nyíregyháza vonalon fogja igen aktívan használni. Addig élvezzük az együtt töltött időt.

 
>> Autóápolás2019-07-30

Péntekre elkészült a hátulja, gyönyörű munkát végeztek. Ma lemostam, kitakarítottam és megállapítottam, hogy még mindig imádom :)
Hamarosan elindulunk az utolsó hosszú útra ( kb. 2000 km a terv, Horvátország, kinti csavargással) közösen, aztán novemberben elválnak útjaink, mivel addigra érkezik meg Giulia, de ez már egy másik történet lesz :)

 
>> Egyéb2019-07-05

Nem igazán szerettem volna megszakítani a hagyományt, miszerint évente összefoglalom a történteket, viszont muszáj volt, sajnos. Cserélni kellet a hűtőt, és a felső turbócsövet, de emiatt nem írtam volna egyből blogot (elég hanyag vagyok ilyen téren, sajnos), viszont tegnap megnyomták az autót a munkahelyem előtt. Parkoltam (halszálka) és megpróbált mellém beállni egy Peugeot Boxer, nem sikerült olyan jól. Lökhárító, sárvédő, küszöb..pont végignéztem az esetet,egyből elismerte a felelősségét a sofőr, így egy kávé mellett kitöltöttük a papírokat, jövő héten viszem szemlére.

Folyt.köv.

 
>> Szerviz2019-05-16

Úgy néz ki, hogy évente egy összefoglaló blog megírására vagyok csak alkalmas:

-A téli felnik elég szépek lettek, megérte megcsináltatni.
- Volt az elmúlt évben 2 olajcserém(mindennel együtt), került bele egy új légszűrőház a törött helyett.
- Jelenleg nem működik a bal első ablakemelő, megrendeltem az új elektronikát hozzá, jövő héten a helyére is kerül, 4 új féktárcsával és betétekkel egyetemben,

Km: 288.000

 
>> Szerviz2018-06-09

Úgy néz ki, hogy alkalmatlan vagyok a blog rendszeres vezetésére :)

Kapott új ékszíjtárcsát és ékszíjat, olajat és szűrőket, B oszloptól hátrafelé fóliát (SKYFOL, műbizonylattal), kitisztították a klímát és feltöltötték gázzal.

Jövő héten viszem a téli felniket felújításra és fényezésre.

Lassan cserés a jobb első féltengely.

Km: 271.330

 
>> Szerviz2017-12-28

Ismét eltelt egy év, ismét nem vezettem rendesen a blogot, de most leírom a fontosabb dolgokat:
Kapott új:
-turbót és csöveket
-kipufogó sortömítést
-termosztátot (ismét)

Kétszer cseréltünk olajat és szűrőket, felraktuk rendesen a küszöböket,illetve vizsgázott is.

A szerelem töretlen :)

 
>> Szerviz2016-12-20

Egy ideje már nem írtam, ami főleg annak köszönhető, hogy minden rendben van a vassal.
Azért történt pár dolog: sikeresen bőröztettem a kormányt és a váltógombot (igazán profi munkát végeztek, hamarosan csatolok képet is), illetve Ferke elvégezte a szükséges javításokat: Kaptam egy új termosztátot és 4db új izzítógyertyát. Ismét esedékes volt az olaj és a szűrők cseréje,ami meg is történt. Majdnem elfelejtettem, a fékolajat és a váltóolajat is lecserélte. Ez is profi és gyors munka volt (mint mindig). Köszönöm szépen!

Pár napig úgy gondoltam, hogy lecserélem a kocsit egy '59-re, de rájöttem, hogy nem! Még nem :) Sokat foglalkoztunk vele és még alig volt időm élvezni ezt a szuper autót, úgyhogy egy darabig még biztosan marad!

 
>> Autóápolás2016-06-10

A belseje nem volt a legtisztább állapotban, de most újra régi fényében csillog :)

Kedden viszem bőröztetni a kormányt és a váltógombot.

 
>> Autóápolás2016-04-16

Szilent kicserélve, küszöb a helyén és egy teljes polírt is kapott az autó! :)