2015-07-11

915 Alfa Romeo AlfaCityben

Az Alfa Amore történetének második legnagyobb találkozója volt AlfaCity15 Balatonfüreden. Új Alfa nélkül, egy csak jövőre megjelenő típusra várva gyűlt össze majdnem annyi alfás, mint legutoljára 2010-ben, a Monostori Erődben, amikor bemutattuk a Giuliettát.
Események >> 2015  

Az Alfa Amore tagjai már tavasztól AlfaCity-t várják, egyre több komment és Facebook-poszt szól arról, ki hogyan készül AlfaCityre. Idén kicsit nehéz volt kitalálni, mennyien érkeztek majd, hiszen az Amorén mindössze 266-an jelentkeztetek, de a rendezvény weboldalán 331-en megvásároltátok elővételben a jegyeteket. A Facebookon viszont több mint 1600-an jelentkeztek az eseményre, így nem igazán tudtuk szervezőként, hogy melyik adatra támaszkodjunk.

 Úgy indultunk neki, hogy a tavalyi nagyságrendre számíthatunk, amikor több mint 800 Alfa Romeo érkezett AlfaCitybe. Aztán valamikor kora délután, amikor már közeledtünk a 900-hoz, tudtuk, hogy ez ismét rekord lesz!

 
 
Idén új módszert vezettünk be az Alfa Romeók megszámolására: a beléptetőkapunál sorszámozott matricát ragasztottunk a szélvédőkre. Délután 5 órakor adtuk ki az utolsó sorszámot, a 915-öst, onnantól nem számoltuk tovább.
 
 
Programjaink hivatalosan délben kezdődtek, amikor Világi Péter, a műsorvezetőnk köszöntötte az alfásokat, majd körbekalauzolta őket a kiállítóink standjain.
 
 
AlfaCity idén új kiállítókat is fogadott. Azt gondoltuk, hogy az olasz motorok nem lesznek idegenek senkinek, és talán valaki pont itt kap majd kedvet a robogózáshoz, vagy a motorozáshoz. A Piaggio-csoport standján bemutatkozott a Vespa, az Aprilia és a Moto-Guzzi, mellettük pedig a Ducati hazai márkaképviselete mutatta be kínálatát. A Piaggio jóvoltából egész nap egy Ave AlfaCity-tuktuk ingyenesen vitte körbe a vendégeket a rendezvény területén.
 
 
Bár Marco Fazio, az Alfa Romeo klubéeltért felelős managere idén egyéb munkái miatt nem tudott eljönni, azért nem maradtunk olaszok nélkül: a padovai Registro Alfasud egy első generációs Alfasud Sprinttel, egy 33 Sportwagonnal, valamint a tavalyról jól ismert állami rendőrségi 156-os Alfával vonult fel. Érkezett viszont egy másik olasz klub is: a Stile Alfa Romeo Rómából, illetve Triesztból két Alfa 75-össel képviselte magát a rendezvényen. De tiszteletüket tették alfások Bulgáriából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovákiából is.
 
 
Olasz autós ünnepkként a motorok mellett az autók terén is igyekeztünk nyitni: a Maserati Wallis egy Ghiblit és egy Granturismot hozott el, de a márka rajongói régebbi Quattroportékkal, Ghiblikkel, Biturbókkal is megjelentek. Nem volt hiány Ferrariból sem: egy Mondial kabrió, valamint egy California is megfordult AlfaCity főterén. Mellettük nem hiányozhattak a Lanciák sem: a deltások szép számban, öten is képviseltették magukat.
 
 
A tavalyi hibából tanulva idén sokkal szigorúbban vettük a programfüzetek, és ezzel a tombolaszelvény osztását. Az eredményhirdetésen furcsa tapasztalat volt, hogy az elővételesek közül sokkal többen elmentek már, mint a tombolások közül, bár a kettőnek van közös halmaza. 
 
Pedig ekkor került sor AlfaCity egyik legmeghatóbb pillanatára: egyik tagunk, a szombathelyi Sóskúti Andris (Blade159) több száz alfás előtt a színpadon kérte meg barátnője kezét! Evelin természetesen igent mondott! Az Alfa Amore itt is gratulál Nektek! :)
 
 
És most pár szó a jövőről. Tudjuk, hogy sokan vagyunk. Tudjuk, hogy a hely korlátozott. Tudjuk, hogy ebből voltak idén gondok. A lehetőségekhez képest igyekeztünk megoldani a helyzetet. Ha valamin, akkor jövőre ezen mindenképpen javítunk, hogy méltóképpen tudjuk ünnepelni a Giuliát, amelynek hazai bemutatója reményeink szerint AlfaCityben lesz majd, 2016 nyarán. Várunk Titeket jövőre is!
 
AlfaCity hivatalos fotósa: Dekka (Flat Four Photo). A teljes albumot itt találjátok.
 
Címoldali fotó: Marcox. További képek itt
 
 

Kapcsolódó írásaink: