A nagyszervizkor történt az eset, klímatisztítás következtében.
Gondoltam nyitok neki külön posztot, mert a történet kezd bonyolódni, és esettanulmánynak sem utolsó. Igaz, hogy leginkább a saját kárunkon okulunk, de ebből a történésből fontos tanulságok szűrhetők le.
Az eset:
A fejegység - a használati útmutató szerint elvégzett klímatisztítás után - először csak receget, ki-be kapcsolt. Hazaérve kiszereltem, szárítgattam, de nem lett jó, sőt két hét elteltével, már be sem kapcsol, egyáltalán.
A CD-rádiót egy helyi szerviz szétszedte, megállapította, hogy a készülék nem javítható. A beázásnak nyoma nincs. Szakvélemény kiadva.
A gyártó cégnek (Medikémia ZRt.) a kártérítési igény beadva.
Várom a választ...
1. kép - az Elkövető
2. kép - az Áldozat
3. kép - egy másik helyszínen végzett pusztítás
Autóban soha, senki ne használjon habos klímatisztítót!
UPDATE: 2012.06.14.
A gyártó cég kárigényemet elutasította, mindenféle kibúvót keresve:
- nem ismerik az autóm konstrukcióját
- nem megfelelő autóm műszaki állapota
- tömörtelenek a szellőző csövek
- szakszerűtlen használat
- ismeretlen felhasználási körülmények
Szerintük azzal felhívták a figyelmet a veszélyre, hogy ráírtak a dobozra, "hogy a nem kívánt helyekről azonnal le kell törölni a habot".
Én azt gondolom korrekt voltam velük szemben, hogy egy bontott fej árát kértem és nem 200 ezerért, egy újat.
NFH-nak kártérítési igény megsegítésére vonatkozó kérelem elküldve.
Közben kiderült, hogy Zsolt155 környezetében 2 db Astrában és 1 Focusban levő gyári fejet is elküldött az örök vadászmezőkre a habos klímatisztító. Ergo kijelenthető, hogy minden típusnál, ahol a szellőzőcsatorna alatt elektromos berendezések vannak, nagy a kockázata, hogy ezekbe a tisztítás során folyadék kerül.
Általában a szellőzőrendszereket nem folyadékok áramoltatására tervezik. Folyadékok bekerülése esetén azok nem tudnak tömörek tudna maradni.
A 159 szellőzőcsatornáit tanulmányozva, a problémát abban látom, hogy a szellőzőcső és a szellőzőrostély illesztésénél található ajakos gumitömítés, egy alacsonyan levő ponton van, és az nem biztosít tömítettséget folyadékok ellen. Ebben az esetben az a pech, hogy az 59 pont ott engedi ki magából a folyadékot, ahol nem kéne.
A mai napon NFH kérelmemet elutasította, mondván, hogy hatáskörük nem terjed ki polgári jogi igények érvényesítésére.
Javasolta, hogy forduljak a Békéltető Testülethez, amit most én meg is teszek...
UPDATE: 2012.09.16.
Június végén beadtam a kérelmem a Békéltető Testületnek. A testület vezetője szeptember eleji telefonhívásomkor közölte, hogy ők addig nem segíthetnek, míg nem írom meg panaszom, igényem a helyi kereskedőnek akitől vettem a tisztítót, mivel a jogviszony velük jött létre és kárigényem 500 Euro alatti (A termékfelelősségi törvény kimondja, hogy 500 Euro felett lehet a gyártóhoz fordulni).
A kárigényem szeptember 07-én beadtam a helyi kereskedőnek.
UPDATE: 2012.11.07.
A kárigényem a kereskedő 2 levélváltás után elutasította, arra hivatkozva hogy az igénybejelentésemből nem deríthető ki egyértelműen, a meghibásodás és a klímatisztítás közti összefüggés.
Az kárigény elutasítása miatt, most már beadhattam a kérelmem a Békéltető testületnek.
A kérelmemhez csatoltam az eddig keletkezett 14! db dokumentumot és egy CD mellékletet, mely tartalmazott a még működő fejegységről, és a beázásról képeket és egy videót is. A videón a tisztítást reprodukáltam, melynek során a fejegység helyére egy rongyot tettem. Fél órával a tisztítás után a rongy alsó fele láthatóan elázott.
UPDATE: 2012.11.29.
A békéltető testület kitűzte a felek maghallgatásának időpontját 2012.12.19-ére.
UPDATE: 2012.12.19.
A békéltető testület a két fél álláspontjának meghallgatása után meghozta döntését.
A kérelmemet nem tartják megalapozottnak, mivel álláspontjuk szerint nincs ok-okozati összefüggés a beázás és a klímatisztítás közt.
Az átadott szakvéleményt nem tartják elfogadhatónak:
- mivel nincs ráírva hogy a fejegységet a folyadék tette tönkre
- mivel a vizsgálatot nem hivatalos bevizsgáló laboratóriumban végezték
- mivel a szakcégnek nem volt akkreditációja
Magyarul mivel semmilyen "erős" jogi szerv nem állt mellettem, így nem merték elmarasztalni a kereskedőt a témában, mely SZVSZ precedens értékű lehetett volna a habos klímatisztítók ügyében.
Továbbá meg kell jegyeznem, hogy egy a hatósági engedélyekkel rendelkező terméket marasztaltak volna el.
Egy magánszemély mindent köteles lenyelni.
Ennyit a magyar jogról.
Ez már a harmadik károm, melyet nekem kellet bizonygatnom, hogy nem a saját hibámból keletkezett és mégis elveszítettem az ügyet.
Mehetek a bíróságra, vagy ahova akarok...
Ha békéltető testület vezetője többszöri egyeztetéseinkkor felhívta volna a figyelmemet a megfelelő szakvélemény beszerzésére, akkor azt beszereztem volna.
Az ülés után elmondták, hogy nagyon sajnálják a károm, meg látják, hogy mindent megtettem az ügy érdekében, de mivel a tisztítást magam végeztem, és nem egy hivatalos szerviz, így nincs sok esélyem, még akkor sem ha bevizsgáltatom a terméket.
Bravo!
A tanulság:
A magamfajta mohikánoknak, akik mindent maguk szeretnek csinálni, nem sok babér terem ebben a világban.
Csak olyan dolognak érdemes nekifogni aminek nem lehet nem kívánt mellékhatása.
Egyébként meg ha nem csinálok semmit, azt nem ronthatom el és nem kell senkit felelősségre vonnom, vagy ami még rosszabb, nem vonhatnak engem sem felelősségre.
Magyarul ne csináljunk semmit, vagy mindent mással csináltassunk...