2009-06-13

3. Alfás horgászverseny

Idén is nagy sikere volt az Alfa Amorés horgászversenynek. Íme a rendezvény beszámolója!
Események >> 2009  

Jata beszámolója:

Eltelt ismét egy év és újból eljött az alfás horgászok ideje. Kora reggel keltem és reggeli után már mentem is a tanyára előkészíteni a terepet. Kiraktam a horgásztáblákat, kinyitottam a kapukat stb. 7-fél 8 fele kezdtek sűrűsödni az alfák. Egyre többen lettek. Kezdtem aggódni hogy nem mindenkit tudok leparkoltatni, de megoldódott a helyzet. Jöttek a horgászok is szépszámmal. Érkezési sorrendben mindenki kihúzta a sorszámát és 8 órakor megkezdődött a verseny. Etetés után mindenki megkezdte a horgászatot. Szerencsére nem a tavalyi időt fogtuk ki. Szép napsütéses, szellős időnk volt. Nem kánikula, de pont jó. A horgászok szép számban fogtak halakat. Akadt nagyobb dévérkeszeg, ponty, amur, kis kárász is a horgokra! Telt a nap mindenki jól kezdte érezni magát. A verseny közben a tanyán bent Whiteskull kollega és jó anyám elkezdték főzni a marhapörköltet. Néha azért egy-két segítő női kézre is szükség volt. Telt-múlt az idő és lassan eljött a délután 2 óra, a verseny vége.

A végeredmény pedig:
1. helyezett:  Don Pimpa  4,39 kg
2. helyezett: Gábor80 2,81 kg
3. helyezett: Matteo147 2,25 kg
különdíj: Kiss Dominik (Malesani kollega nagyobbik fia) a legtöbb halat fogta

Az ebéd nagyon finomra sikerült! Itt is köszönjük a séfeknek! Az eredményhirdetés után lassan elfogytak az alfák a tó körül, volt aki több órás út előtt állt és el kellett indulnia. Délután felállítottuk a sátrakat, begurultunk az alfákkal a tanyára és megkezdődött a szieszta. Kicsit pihent mindenki és lassan besötétedett. Szokásos beszélgetések, csipkedések után nyugovóra tért mindenki. Reggel sajnos 9-ig el kellett hagynunk a tanyát mert jött a következő bérlő. George nagy bánatára! De jövőre megígérem, hogy délig aludhattok majd! Mindenki összepakolta a sátrát, alfába pattantunk és vége lett a 3. Alfás Horgászversenynek. Reméljük, hogy édesapámmal jövőre is meg tudjuk rendezni, szervezni a 4. pecabulit!

Köszönet minden résztvevőnek!

Kapcsolódó topic:

Az utolsó 3 hozzászólás:

Zsolt1552023-04-08 22:16:08 // 1805
Coyote2022-08-07 18:57:06 // 1804
Nekem szerencsém van ilyen téren. Az asszony is szeret horgászni meg a lányom is. Pont holnap megyünk 2 napra pecázni. 😁
Zsolt1552022-08-07 16:54:41 // 1803