Néhány Amore taggal már évek óta terveztük, hogy meglátogatjuk ezeket a városokat, az ottani autógyárakat és múzeumokat, de eddig sosem sikerült túljutni a tervezgetés fázisán. Idén nyáron a kíváncsiság felülkerekedett az Alfás csapatszellemen és Édesapámmal úgy döntöttünk, hogy nem halogatjuk tovább, ketten vágunk neki az útnak.

Első lépésként összeállítottunk egy listát, hogy mely városokat és múzeumokat szeretnénk meglátogatni és minden fontos információt begyűjtöttünk interneten valamint telefonon keresztül: címek, nyitva tartás, belépők ára, megközelíthetőség, hová miért érdemes elmenni. Csak ezután kezdtünk el szállást keresni és úgy döntöttünk, hogy nem megyünk naponta egyik városból és szállodából a másikba, hanem fix helyünk lesz és csillagtúra-szerűen fogunk kirándulni. Hosszas keresgélés után választásunk így esett a Bolognától néhány kilométerre fekvő Castelmaggiore városka egyik 3 csillagos szállodájára, mert úticéljainkhoz képest „középen”, központi helyen fekszik és maximum egy-két órás autózással mindenhová el tudtunk jutni.
Minden múzeummal előzetesen egyeztettünk e-mailben, mivel több helyre nem lehet csak úgy az utcáról beesni, hanem előre be kell jelentkezni, lefixálni a látogatás időpontját, a látogatók létszámát, illetve az is előfordult, hogy a belépők árát előre át kellett utalnunk.
Kora hajnalban indultunk Esztergomból és majdnem végig autópályán haladva, kényelmes tempóban autózva kb este 6 óra körül érkeztünk meg a szállodába.

1. nap

Sant’ Agata Bolognese – gyakran még az autóhoz, autózáshoz értők fülének is ismeretlenül cseng ennek az egyébként álmos olasz városkának a neve. Ha az ember elmegy Maranello felé, már az autópálya lejárónál lévő táblára is írják a Ferrari gyárat és múzeumot, de itt a város nevét jelző tábla mellett semmi nem utal arra, hogy a világ egyik legexkluzívabb és legkülönlegesebb autójának szülővárosában járunk. Kicsit továbbhaladva a főúton azonban messziről látszik már a Lamborghini gyár ultramodern, csupa üveg épülete.

Kissé bizonytalanul álltunk meg a kapunál, ugyanis az előzetes tájékozódás alapján úgy tudtuk, hogy a gyár és a múzeum egész augusztusban zárva van (ahogy ebben a hónapban általában sokminden leáll Olaszországban a szabadságok miatt), de úgy voltunk vele, hogy legalább a bejáratnál készítünk néhány fotót, ha már nem juthatunk be… Legnagyobb meglepetésünkre azonban tárva-nyitva volt a kapu, a készséges, több nyelven beszélő és olaszosan jókedvű portás nagy örömünkre közölte, hogy ha még kibírunk tíz percet, akkor megnézhetjük a múzeumot, ugyanis csak a gyár van bezárva. Indultunk volna, hogy beálljunk a parkolóba, amikor egyszer csak félreismerhetetlen dübörgésre lettünk figyelmesek, a hátunk mögött megjelent egy Murciélago LP 640 néhány Gallardo Roadster társaságában és leparkoltak a porta előtt. A Lambo-egyenruhás sofőrök kiszálltak, hogy a portán regisztrálják a tesztvezetésre elvitt autókat, mi pedig addig sürögtünk-forogtunk körülöttük, míg végül egy rövid időre egy Gallardo Roadster volánja mögött találtam magam. Minden autó friss példány lehetett, az üléseken még rajta volt a védőfólia, nemsokára valószínűleg egy milliárdos jól őrzött garázsába kerülnek hasonlóan előkelő származású társaik mellé.

Közben eltelt az a bizonyos tíz perc, kinyílt az üvegpalota ajtaja és néhány másik látogató társaságában beléphettünk a kétszintes múzeumba.
A bejáratnál rögtön két Miurába botlottunk: balra az eredeti ős-Miura, míg jobbra a nemrég készült és mindössze egyetlen példányban létező modern kori reinkarnációja, amely megjárta a világ összes fontos autókiállítását. A földszinten az elmúlt évtizedek szinte valamennyi utcai Lamborghini típusát kiállították, míg a falakat az alapító és a gyár életének fontosabb eseményeit bemutató óriási fotók borították.

Kifelé jövet még egy érdekességet láttunk a hajómotorok mellett, az „új” Miurához hasonlóan a szintén egy példányban létező Concept S tanulmányautót.
A múzeum után még betértünk a hivatalos ajándékboltba, majd autónk felé sétálva konstatáltuk az egyetlen negatívumot: a parkolóban rengeteg ingolstadti rendszámú Audi állt. Szomorú, hogy Olaszország egyik legpatinásabb autógyára egy német népautó-konszern kezébe került…
A gyárkapun kihajtva azon töprengtünk, hogy vajon létezne-e ma mindez, ha annak idején a 60-as években eredetileg traktorgyártással foglalkozó Ferruccio Lamborghini úr meg lett volna elégedve az általa vásárolt Ferrari váltójával :)

Elhagyva Sant’ Agata Bolognese-t Modena felé vettük az irányt, a Maserati központjába. Első nekifutásra nem a gyárnál, hanem néhány utcával arrébb annak sportrészlegénél kötöttünk ki. A portás udvariasan, ugyanakkor határozottan megtiltotta a fotózást, de némi könyörgés után néhány pillantást azért vethettünk testközelből az éppen ott szervízelt, a GT bajnokságban futó MC 12-esekre és Trofeokra. Innen a gyár felé vettük utunkat, aminek hivatalos bemutatótermébe sajnos nem jutottunk be a feljebb már említett nyári szabadságolások miatt, de azért itt sikerült lencsevégre kapni az egyik kiállított utcai MC 12-est.

A Maserati főhadiszállása után rövid kitérőt tettünk a néhány perc autózásra lévő egykori Bugatti gyár felé, ahol a rozsdás kerítés, hatalmas gaz és elhagyatott épületek lehangoló látványt nyújtottak, ma csak egy felirat hirdeti a kapu mellett, hogy egykor itt készültek a 20-30-as évek legkülönlegesebb olasz sportkocsijai.

Délutáni programunk nagyon különlegesnek ígérkezett, ugyanis a világ talán leghíresebb Maserati magánygyűjteményének meglátogatása következett. A Panini család Olaszország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb dinasztiája, akik évtiezedek óta gyűjtik a Maseratikat (és egyéb különleges oldtimereket). Rendszeres résztvevői a Mille Migliának és a Goodwood-i Sebesség Fesztiválnak, közeli barátságban állnak sok hírességgel, a múzeum falain közös fotókat láttunk többek között Luciano Pavarottival, Giacomo Agostinivel, Phil Hillel és Stirling Mossal, utóbbinak egyik dedikált versenyautója is a gyűjtemény része.
A múzeum érdekessége, hogy a Modenától  néhány kilométerre lévő Cittanova nevű kisváros határában egy impozáns birtokon rendezték be, ahol egyébként biofarm is működik.

A kívülről egyszerű raktárnak tűnő épület mintegy 30 Maseratit és egyéb különleges veterán autót – köztük két Alfa Romeot – rejtett, kiegészítve több tucat motorkerékpárral és rengeteg eredeti Forma-1-es relikviával.
A kétszintes múzeum tematikusan lett berendezve, a földszinten baloldalt sorakoztak az utcai, középen a verseny Maseratik, velük szemben a másik oldalon az egyéb „autók (Lancia, a két Alfa, BMW 507, a „sirályszárnyas” Mercedes 300 SL, Cadillac), míg az emeleten a motorkerékpárok és néhány tanulmányautó modellje pihent Maserati motorok, karosszériadarabok és a híres „Birdcage”, azaz madárketrec-váz társaságában. Körülbelül három órát töltöttünk el itt és úgy éreztük magunkat, mint akik több évtizedet mentek vissza az időben, a legidősebb autók ugyanis a két világháború közötti évekből származtak.

Folyt. köv...