Délelőtt ismét szakadó esőben indultam, mint tavaly, de bíztam benne, hogy jó idő lesz. Így is lett!
Az idei gyorsuláson sokkal több Alfa Romeo gyűlt össze, mint tavaly. Már-már a régi gyorsulási versenyek hangulatát idézte, de azért volt sok más autó is. A versenyen nem indultam, de a nap így is nagyon jól telt. :-)
Reggel esőben indultunk, és 18 fok volt. Nem fűztem sok reményt a beígért jó időhöz. Hosszú nadrág, fekete póló, nem akartam megint úgy járni, mint AlfaCity-ben. Később 32 fok meleg lett...
Ami nem tetszett a rendezvényen, az maga az Alfa Romeo találkozók feelingje. Na, az nem nagyon volt. Amit viszont minden gyorsulási verseny hoz, az mind megvolt. Annyi volt a különbség, hogy több Alfa volt.
Megfogadtam, hogy az autómmal nem gyorsulok, nem kínozom, nem erre van. Viszont nagyon kevés Alfás résztvevő volt, ezért döntöttem úgy, hogy mégis benevezek. Két futamot mentem Rolibaba ellen. El is váltottam magam, nem lett fényes az eredmény. Úgy terveztem ennyi volt, de a kis létszám miatt, meg hogy még az indulók közül is sokan hazamentek, bejutottam a döntőbe a III. kategóriába. Az első helyhez annyi kellett, hogy megverjek egy 2.0 TS 155-öst. Ezt papírforma szerint hoztam is, az autómnak ezt tudnia kellett. Hát, így nyertem... :-)
De ez volt az első és utolsó alkalom, hogy gyorsulási versenyen indult az autóm, továbbra is családi autóként funkcionál. :-)
Update: A verseny egyik szponzora a Bárdi Autó volt. A Facebookon hirdettek egy játékot a rendezvénnyel kapcsolatban, melyen egy ajándékcsomagot sikerült nyernem, csupa Brembo repicuccal. Ezt 09. 23-án vettem át. :-)