Blog >> váltórudazat >> padlószigetelés

Az előző posztban említett komolyabb túra egy siófoki kiruccanás, afféle wellness-pótszilveszter volt az Újév első hétvégéjén, kiegészítve egy kisebb autós túrával a Balaton-felvidéken. Már odafelé érezhető volt a decemberi munkám pozitív hozománya, a kifogástalan úttartás - érdekes módon ez a sok éves megszokás miatt indirekt módon jelentkezett: egyszercsak az lett gyanús, hogy nem kell a 60-as évek filmjeiben látható módon folyamatosan jobbra-balra negyedfordulatnyit rángatni a volánt ahhoz, hogy a korabeli mögé-vetítésekhez hasonlóan egyenes úton haladjon az autó :-)

Ami viszont megmaradt és nem tetszett: az elmaradt szigetelés és a valahol elöl kifújó kipuffogó miatt annyira hangos az autó, hogy pályán sem beszélgetni, sem a további projektek alapjául szolgáló zajokat (váltó gerjedésszerű zaja pl.) tanulmányozni nem lehet. Pluszban Nagyvázsony környékén autózva az alapzaj mögött határozottan feltűnt egy új, eddig nem tapasztalt nyeszergés valahol a váltó jobb oldala környékéről...
Felkerült a kivizsgálandók listájára - ettől többet nem tehettem, hazafelé a pályán amúgy sem hallatszott :-p

Húsvétkor a Dunakanyarba készültünk. Addigra sikerült kinyomoznom, hogy leállított motornál, üresben/kinyomott kupplungnál gurulva is hallható a már fémes (!) csikorgás - tehát
1. kaszni a futóművel,
2. valami más statikus elem (pl.kipuffogó vagy váltófelfüggesztés) a kasznival
3. (esetleg) futóműalkatrészek egymással
érintkeznek és az adja a hangot.
Azért indulás előtt rákéredzkedtem egy szervízben az aknára - de vészesen lógó dolgot vagy azt a bizonyos érintkezési helyet nem találtunk.

A szentendrei túra konklúziója:
-nagyon kell már a padló(hang-)szigetelés!
-szintén hasznos és fontos lenne a még ősszel vett vadiúj kézifék-utánállítók beszerelése - mert többek között Visegrádon, a Fellegvár környékén a húsvéti idegbajban sem volt kellemes dolog a ritka parkolóhelyeket még tovább szűrni asszerint, hogy lehetőleg vízszintes is legyen :-p
- a váltórudazatot is sürgősen kezelésbe kell venni - ugyanis oda-vissza az autópályán fél kézzel vezettem, mivel a váltó/váltókar környéki csörömpölés 5-dikben csak akkor hallgatott el, ha kart kicsit előrefeszítve tartottam folyamatosan :-(

Ezzel lényegében ki is alakult a következő projekt, melyet a tavalyi fiaskóból okulva csak óvatosan bővítettem egy-egy lazán kapcsolódó elemmel, ilyen pl. a kormánykerék pozíciójának helyreállítása, az ülések hiányosságainak pótlása vagy sebességmérő életre keltése - és persze titkos vágyként szerepelt a listán a nyeszergés kinyomozása és megszüntetése.

Végül egy arra alkalmasnak tűnő április végi napon bakra került az autó. Az utastérből kikerültek az ülések és a padlókárpit, majd a váltó megközelítését akadályozó leömlő leszerelése jött - volna! - azonban utóbbi már lényegében a fizika törvényszerűségeit is megcsúfolva ragaszkodott a helyzetéhez, ketten sem tudtuk apámmal lehúzni a rendszerről :-( Radikális döntést hoztam: nem ér annyit ez az egyébként is a gyáritól eltérő kialakítása miatt folyamatos pátyolgatásra szoruló (a 3 db Y-idom és az azokat összekötő, más anyagú csövek találkozásainak összesen 9 varrata folyamatosan korrodál) vacak annyit, hogy szenvedjünk vele.
127_sud cartársnál találtam elfekvő új, gyári minőségű leömlőt így jöhetett a flex...

A váltónál a hátsó nyúlvány leszerelését követő alaposabb szemlézés után látszott, hogy a kapcsolórúd és környéke engedi az olajat. A rúd szimmeringje 600 ft, a csere miatt amúgy is leszerelendő hátlap alatti papírtömítést már évekkel ezelőtt készletben megvettem - nem volt kérdés hogy leengedem-e az olajat/leveszem-e a hátlapot... Elvileg innen már csak össze kellett szerelni - mondom: elvileg.... :-p

Gyakorlatilag már a nyúlvány leszerelésénél kiderült egy "turpisság", azazhogy a váltókar rettenetes lötyögését a feltételezett helyett (a szilent állapota) más okozta, ugyanis a szilent csavarjának anyája a nyúlvány pofalemezére nem volt ráhúzva , hanem tőle kb. fél centire fixen rá volt rohadva a menetre, emellett a csavar a közbetéthez, az meg a szilent magjához is hozzá volt gyógyulva - ennek eredményeképpen a pofalemezek furatai már durván hosszúkásra koptak a kapcsolgatástól :-p Szerencsére a nyúlvány két oldalán egy ad absurdum késsel faragható szivacsbetét van - így hegesztettem faterrel mindkét lemezre egy-egy esztergált gyűrűt a helyes pozícióba, ennyivel hosszabb csavart vettem - "oszt kísz".

De ez még csak a bemelegítés volt az igazi szopáshoz... A váltó hátlapjának visszaszerelésekor ugyanis az egyik, maximális odafigyeléssel meghúzott csavar váltóba fúrt ellenmenete kiszakadt- mindenki egyöntetű véleménye szerint az a menet a 15 évvel ezelőtti autóvásárlás óta lesben állva várta hogy megszívathasson :-p .No de ez engem nem vigasztalt, meg kellett oldani a problémát lehetőleg ambulánsan - végül (akkus) kéziszerszámokkal felfúrtam és felmeneteltem a kocsi alatt fetrengve az eredetileg M8-as furatot M10-re, hozzá megfelelő csavar - így leírva és főleg utólag nem vészes :-s

Innen az "eseménytelen kulimunka" tényleg csak címszavakban:

Váltó-szekció:

-hátlap és környéke tisztítás, hátlaptömítés és kapcsolórúd-szimmering csere, olajpótlás (~2-3 dl)
-hátlap-nyúlvány gumibakok és csavarok cseréje, távtartó polírozás
-nyúlvány váltókarfurat-helyreállítás, javítófestés, hátsó felfüggesztőelem csere*
-váltókar javítófestés, csavar- és szilentcsere, új közdarab, rudazat csavar és "O"-gyűrűk csere
-rudazat javítófestés, váltószemre csatlakozás kiegészítése**

*az enyémen alkalmazott kétalkatrészes (cserélhető gumibetét + különálló keresztrúd) kapcsolat a gumielem beszerezhetetlensége miatt a 'sudnál alkalmazott keresztrúddal egybeöntött szilenttel lett megoldva. Lelkemre lett kötve, hogy kiszedés előtt jelöljem be a keresztrúd-pozíciót, mert a szilentes verziónál benyomás után már nem lehet a rudat párhuzamosra állítani az alvázzal...Én "séróból" a nyúlvány tengelyével azonos állást feltételeztem - de persze megjelöltem és tényleg: volt pár fok eltérés...Benyomattam a szilentet ebben az állásban - erre manual-nézegetés közben mit találok...? Igen, egy ábrát, amin szépen jelöli - a nyúlvánnyal pontosan egy állású pozíciót :-p (Végül is nem lett gond, a pár fok az tényleg csak pár fok - a csavarok helyreforgatták a rudat. Nyilván így van benne egy picike feszítés - tkp. torziós lett a hátsó váltó-felfüggesztésem :-)))
**anno miután sorozatosan akadt ki a rudazat a szemből és a szerelők csak bénábbnál-bénább féltartós megoldásokat eszközöltek, bepipultam és megrendeltem a helyi Fiattól a Ricambi szerinti rögzítő alkatrészcsoportot. A háromból végül a biztosító csúszólemez és egy speckó vékonka alátét volt rendelhető - a harmadikra szintén "alátét"-et írt a jegyzék - egy rugóssal pótoltam, végül is működött....Most a neten sikerült találnom egy olyan privát fotót, amin valaki bemutatja ezt az alkatrészcsoportot - meglepetésre az ismert két elem mellett egy (biztosan nem odavaló, illetve felesleges- bár ártani nem árt..) zéger és egy gumigyűrű szerepelt.Manual figyelmes nézegetése közben mire akadok: az eddig rugós alátéttel pótoltra az már tényleg "rubber washer" -t ír! Azanyád...mondjuk épp időben derült ki :-) A többféle elfekvő benzincsőből egy megfelelő szeletet vágva tökéletes, lötyögésmentes - de mégis rugalmas lett a kapcsolat!

Padló(beltér)-szekció:

-Hanno-Protecto 830 3 mm bitumenlap a padlóra (tkp. a lábterek telibe + csatlakozó sallangok pótlása )
-a fenti anyagból és 2 x 10 mm öntapadós OVF Soft*-ból a gyárival egyező köztes szigetelők legyártása/beépítése**
-korábban logisztikai okból :-) hosszában kettévágott padlókárpitra "újraegyesítési célzattal" tépőzár varratása
-padlókárpit tisztítás (kézi önkiszolgáló autómosóban :-) , vezetőoldalin lyukfoldás autótextil-ragasztással
-egyedi autószőnyeg elhelyezés
-küszöbtakaró felhelyezés újrafestett távtartó kelyhekkel és új csavarokkal***

*FIAT-standard anyag! ;-)
**bár az anyag megvan hozzá, illetve eredetileg szerepelt a projektben a kerékdobra boruló és a műszerfal mögé valahogy fellógatott lapok legyártása és beügyeskedése - ezek nincsenek készen.Az ok: be kellett látnom , hogy a műszerfal repedései nem javíthatóak tartósan a műszeregység helyén lévő üregben meg hasonló odúkban való félvak matatással - úgyhogy a klímabox beszerelését is megkönnyítendő a közeljövőben kiveszem ez egész műszerfalat és úgy vágom rendbe - na akkor lesz értelme elhelyezni a függélyes hangszigetelőket
***a bal oldal még kimaradt - mivel valahol lennie kell egy újszerű/hibátlan gumikédernek a vezetőajtóra, amit nem tettem fel eddig arra hivatkozva, hogy csak tönkremenne a felújítás alatt. Most viszont kéne a takaróléc alá - de lövésem sincs hova tettem :-)

Szárny-projektek:

A beltér előkészítésekor nyilvánvalóvá vált: ha semmi más nem is készül el ebben a témában, a klíma kondenzvíz-levezetőjének beépítését most lehet, kell és érdemes elvégezni! Így is lett: padlóalagút kifúr, javítófestés, gumipipa megragaszt és elhelyez - egy kis szilikon kell oda és kész!

A kézifék-utánállítókhoz nem volt sok kedvem - mivel egymásnak ellentmondó beépítési pozíciókat találtam hozzá különböző helyeken és ahhoz túl sok a velejáró macera, hogy utána kezdhessem újra fordítva - végül a beltér miatt levett kötelek miatt adta magát a meló...Érdekes módon szerelés sűrűjében már összeálltak dolgok, kezdtem bizakodni....Sajnos a kötelek feszítőjét maximumra húzva sem volt meg a gyári, "kétkattanásos" erő - ekkor újabb negatív hullám ért el a sikeres végkimenetelt illetően...Bár feljebb fog az ideálisnál, az eltelt idő alatt kormos városom dimbes-dombos etalon-helyein tesztelve kiderült: működik a kézifék! (Szerintem az történhetett, hogy az eddig harmatgyenge rögzítőerő miatt folyton túl kellett húzni a köteleket és azok megnyúltak)

A kormányt én nem tudtam levenni, folyton leugrált a lehúzószer :-( Egy megbeszélt időpontban visszavittem a szerelő-tulajdonosának, akivel nagy nehezen lecibáltuk a volánt és vissza lett téve helyes pozícióba. Enyhe eltérés az ideálistól még van - de mivel a kormányoszlop ricnijének osztása ettől nagyobb, ezen csak a futómű beállítása - ami valljuk be: szemre történt mindeddig - segíthet.

A sebességmérő-javítás értelemszerűen a műszerfal-projektbe sorolódott át.

A nyeszergés okára érdekes módon az autó alatt feküdve nem derült fény, de már a próbakör első méterei alatt egyértelművé vált - ugyanúgy megmaradt - hogy nem a váltórudazat/-felfüggesztés okozza! Végül egy hétvégi alaposabb alánézésen derült ki az ok - amitől sem okosabb , főleg boldogabb nem lettem... Nagyon úgy néz ki, hogy a lengőkarban lévő gyári szilent elkezdett "kimászni" a lengőkarból, egész pontosan csak a gumi a lengőkarban maradt szilentházból :-( A felfüggesztésnél ráadásul ez fordított, azaz a lengőkar kezdett a szilentről lejönni... Mivel a szilent 2 köténylemez közé van csavarozva, a lengőkar nem tud leesni a kaszniról - viszont így meg hozzáér az első köténylemezhez.

Apróság: alig hogy kerékre állt a verda, a (valószínűleg még gyári) középső kipufogó-tag , mint a rendszerben a leggyengébb láncszem kezdte megadni magát: a dob hátsó csőillesztésénél lyukassá és hangossá vált, többedízigleni kipufogó-krémezés sem segített :-( Gyors és olcsó javíttatása után kvázi tökéletes a rendszer!

Epilógus:

Egy, minden eddiginél komolyabb túra előtt nem szerettem volna meglepetést - direkt tesztelési céllal korábban vettem autópályamatricát és mentem vagy 50-60 km-t. A lényegében kifújásmentes kipufogónak és a már kész zajcsillapításnak köszönhetően nagyságrendekkel javult pályán is a zajkomfort, a műszerfal mögötti és a kerékdobnál lévő részekkel (+a motorháztetőre is van ám szigetelésem! ;-) tényleg akár zenehallgatás is szóbajöhet. A műszeregységet rendesen, felül is rögzíteni kell, mert még az M3-ason is ugrál-zörög. 5.-ben a csilingelés elmúlt*, más rendellenes hajtóműzaj sem jelentkezett.

*sajnos érthetetlen módon most 3.-ban és 4.-ben jelentkezik ugyanaz a csörgés, érdekes módon minden fokozathoz (a korábbi, csögős 5.-haz is!) egyre magasabb kezdő fordulatszám tartozik :-(

A konklúzió a szokásos:
-1 L nitrohígító 600 ft
-ecsetek 870 ft
(és itt jöhet mindennemű materiális költség felsorolása...)
-érzés, hogy megint működőképesre kivakartál valami 25 éves sz.rt a g.ciből -MEGFIZETHETETLEN! :-)

Külön köszönet:

Jaskó János autószerelő mester - kormánylehúzó-kölcsönadás és effektív kormánylevétel-helyreállítás