2006-09-08

3. Látogatás a Paksi Atomerőműben

Harmadik alkalommal rendeztük meg az Alfa Amore tagjai számára a paksi atomerőmű látogatást.
Események >> 2006  

George beszámolója:

Aki részt kívánt venni a látogatáson, korán kellett ébrednie, mert a találkozó hajnali 7.40-re lett megbeszélve a paksi OMV kútnál.

A szervezők nagy  meglepetésre ,mindenki időben megérkezett, így még egy kis beszélgetés is belefért az időbe. Pontban 8 óra 35 perckor beleült mindenki az Alfájába, és konvojban megközelítettük az erőművet, és elfoglaltunk egy jókora darabot a kinti parkolóból.

9 órakor már a látogató központban voltunk, és "idegenvezető" segítségével kaptunk tájékoztatást az erőmű múltjáról és működéséről, valamint az atomenergia felhasználásáról. A látogató központot csak félig tudtuk megnézni, mert éppen jött egy másik csoport is, ezért a tervezettnél korábban mentünk be az üzemi területre.

A másik ok az volt ,hogy a látogatást az  idegenvezetőnk úgy tervezte, hogy minél több időt tölthessünk a gyakorló központban. Hisz ott vannak igazából az érdekes dolgok. Szóval mindenki kapott egy látogatói kártyát, és a megfelelő ellenőrzések után már bent is voltunk az üzemi területen.

A 3-as és 4-es blokk felé vettük az irányt. Útközben megcsodáltuk a 100 méter magas szellőzőkéményeket, majd felgyalogoltunk az épület 9.60-as szintjére, és a működő turbina körül tettünk egy sétát.

Ezután felmentünk 33 méter magasra a primerköri látogatófolyosóra, ahol a 3-4-es blokk közös reaktorcsarnokát néztük meg. Most csak a 4-es blokk volt üzemben, a 3-ast éppen karbantartották. Megnéztük még látogatófolyosóról a 4-es blokk vezénylőjét is. Ez elég érdekes látvány volt, mert a fal tele volt régi műszerekkel amik pirosan és zölden világítottak. A vezénylő többi berendezése a legkorszerűbb technikai felszerelésekből állt. 

Ezután visszamentünk a látogató központba, és a fennmaradó részt is elmagyarázta idegenvezetőnk. A bátrabbak tesztelhették mennyi információt sikerült magukba szorítaniuk, és a látogató központ végén elhelyezett számítógépeken tesztet tölthettek ki az atomerőművel kapcsolatos kérdésekből. Akik jól töltötték ki a tesztet zsetont kaptak, amit egy 2 forintossal egyetemben egy présgépbe dobva emlékérmévé alakíthattak.

Ezután buszra szálltunk és elmentünk a Karbantartó és Gyakorló Központba. Kis tájékoztatás után élő nagyságban csodálhattuk meg a reaktor alkatrészeit és kisegítő berendezéseit. Ez volt a látogatás leggyakorlatiasabb része, mert itt mi is úgy tettünk, mintha a működő reaktorhoz mennénk. Kaptunk a cipőnkre nylont, sőt egy fehér köpenyt is fel kellett venni. Megtekintettük azokat az alkatrészeket élő nagyságban, amik Magyarország villamos energiájának 40 százalékát szolgáltatják. Rengeteg információt kaptunk, de az ott dolgozók szerint még 2 napig tudott volna az idegenvezetőnk folyamatosan beszélni a reaktor működéséről úgy, hogy nem ismétli magát.

Közben az óránkra nézve megállapítottuk, hogy nagyon elment az idő, és már rég az étteremben kéne lennünk. Még egy kalandos buszozással visszatértünk a parkolóba, ahol beültünk az Alfáinkba és elhajtottunk az étteremhez. 

Az ebéd után a társaság egy része elindult haza, de a másik részének még csak most kezdődött a nap, mert a szervezők egy esti bulira is meghívtak minket. Többen is csatlakoztak a csapathoz, hogy egy közös vacsora után elkezdődhessen a hajnalig tartó dáridó.

Mivel Mike cartársnak szülinapja volt, így nem maradhatott el az ajándék Alfás torta se. A hajnali 03:00-ig tartó buli után mindenki fáradtan érkezett a szálláshelyére.

Egy nagyon jó napot töltöttünk megint Pakson. Köszönet érte a szervezőknek!

A korábbi atomerőmű látogatásokról:
2006. május
2005. november

Kapcsolódó galériák: