A Fiat Csoport hivatalos közleménye szerint az áthelyezés szoros technikai és kereskedelmi együttműködést irányoz elő az Alfa Romeo és Maserati cégek között, különösen a fontos nemzetközi piacok vonatkozásában.
A Maserati ugyanakkor folytatja a Ferrarival való együttműködést is – különösen az ipari, technikai fejlesztési területeken, valamint az értékesítési hálózat szintjén -, mely kapcsolat már eddig is hozzájárult a márka újraélesztéséhez.“Ez egy rendkívül jelentős előrelépést jelent úgy a Maserati, mint az Alfa Romeo számára. A két márka között létrejövő együttműködés mindkét fél számára előnyökkel jár és lehetővé teszi számunkra, hogy a sportautók piacán megerősítsük termékkínálatunkat” – nyiltakozta Luca Cordero di Montezemolo, a Fiat és a Ferrari elnöke.
“A Maserati fejlődésének igen fontos szakaszában van jelenleg. 2004-ben jelentősen mértékben, összesen 4600 autóra növelte értékesítési darabszámát és a Quattroporte model rendkívül pozitív fogadtatásnak örvendett világszerte" - mondta Montezemolo.Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója. szerint “ez a lépés kiemelkedőej fontos az Alfa Romeo jövőbeli fejlődéséhez”, mondta “Úgy gondoljuk, hogy a Fiat Auto újjáélesztésének részeként nagyobb figyelmet kell szentelnünk márkáink különlegességének. A Maserati és Alfa Romeo közötti technikai és kereskedelmi együttműködés megfelelő lendületet ad az Alfa Romeonak ahhoz, hogy a prémium szegmens vezető márkájává válhasson, illetve kiterjessze nemzetközi jelenlétét, ahogy ez a Maserati esetében is történt."
Kapcsolódó cikkünk:
Alfa-Maserati együttműködés, avagy eljön a Kánaán?
Most már hivatalos: a Fiathoz kerül a Maserati tulajdonjog
2005-02-18 Halesz
Igazak voltak a pletykák: bejelentették, hogy a jelenleg teljes mértékben Ferrari tulajdonban lévő Maseratit záros határidőn belül a Fiat égisze alá helyezik.
Hírek >> 2005
Online tag
1
Vendég1
445
Fórum
Friss topicok
- Oldtimer, youngtimer
- Alfa reklám
- Együnk-igyunk, amíg teh...
- 4C
- Coffee - Minden ami kávé
- Forma-1
- Retrovízió - A '70-es, ...
- Giulia
- Junior
- Alfa történelem, híres ...
Tagok
Új tagjaink
- UTPcableman
- rajkailaszlo
- Tamas.F.Lamas
- Filip05
- Milán147
- copernico
- PolgárViki
- Bimbi10
- grimedth
- Frankie145QV