WTCC - Nincs új a nap alatt

2005-06-05  Teddy
Imola, a legutóbbi verseny helyszíne különösen fontos volt az Alfisták számára. Az Alfák hazai pályán indultak, nagy volt a nyomás rajtuk, mindenképpen jól kellett teljesíteni.
Hírek >> 2005  

Fabrizio Giovanardi, aki az idei szezon sikereiből méltatlanul kimaradt, most ismét megmutatta, hogy nem felejtett el vezetni legutolsó bajnoki címe óta.

Első futam

Az első futamot Giovanardi kezdhette az élről, miután toronymagasan megnyerte a kvalifikációt. Csapattársa Tarquini hiába érte el az 5. legjobb időt, a silverstoni mutatványa után 10 helyet hátra kellett sorolnia. Tertling volt a másik vesztese az időmérőnek, az ő autójában motort kellett cserélni, a szabályok értelmében így neki is 10 hellyel visszább kellett sorolnia.

A rajt már-már tradicionálisan BMW erény, illetve Alfa hátrány. Antonio Garcia és Andy Prialux is lehagyta az ex-bajnokot. A rajt után azonban Gio még az első kör vége előtt visszavette második helyét. Tarquini és Jörg Müller a hátsó traktusban sem kímélték egymást, a Tamburello-ban szorosabb kapcsolatot létesítettek.

Roberto Colciago, aki idén Hondával áll rajthoz, a Tosa kanyarban bemérte a féktávot, melynek folyományaként kockásra fékezte a gumit. Ennek pedig Jordi Gené itta meg a levét, az olasz ugyanis a gumifalba küldte a Seatot.

Giovanardi kis idő múltán ismét az első helyen volt, sikerült legyűrnie a másik BMW-t is, innentől kezdve szépen, lassan elszakadt az őt üldözőktől. Egészen az utolsó pár körig nem is történt sok minden az élen, aztán Andy és Dirk ismét elkezdték tépni egymást különösebb eredmény nélkül. Tehát Giovanardi mögött a befutóig minden maradt a régiben.

A harmadik Alfát terelgető Farfus az 5. helyen ért célba, mögötte pedig Colciago végzett, ezzel megszerezte a Honda első pontjait a bajnokságban.

A kis csapatokról szólva elmondható, hogy a Chevrolet-sek a 13. (Larini) és a 14. (Menu) helyen abszolválták az első futamot, a Ford egyetlen talpon maradt pilótája, Thomas Klenke pedig a 17. lett.
A nem gyári versenyzők mezőnyében Balzan volt a legjobb, összesítettben a 12. helyen végzett.

Második futam

A második futam rajtja sok érdekességet tartogatott, ugyanis az élről Alex Zanardi indulhatott, mögötte pedig további három BMW foglalt helyet. Jörg Müller az előző futamban történt "ismerkedése" miatt csak a boxból rajtolhatott.

Andy Prialux és Dirk Müller is szokásához híven nagyszerűen kapta el a rajtot, a második és harmadik helyre jöttek fel. Antonio Garciának is sikerült feljebb küszködnie magát.  A nyitó körök után kialakult egy négyes boly (Zanardi, Prialux, Dirk Müller, és James Thompson), melyből Giovanardi sem akart kimaradni, ennek pedig Farfus látta kárát, az olasz pilóta, átlépett csapattársán.

A három BMW-s nem sokáig bírt magával, Dirk Müller vérszemet kapott és nagy nehezen, de megelőzte Zanardit. Mi sem jellemzi jobban a versenyt, hogy az első 12 versenyző 3 másodperen belül volt.
Zanardi a másik nagy BMW-s pilótát, Prialuxt sem tudta túl sokáig tartani, a negyedik körben az angol is elhúzott mellette. Kicsivel mögötte, Garcia és Giovanardi egy előzés közben összeütköztek. Garcia csak a 11. helyen tudta folytatni a versenyt, Goivanardi viszont csak 1 helyet csúszott vissza, Farfus előzte meg.

Thompsonnak is sikerült egy hellyel hátrébb sorolnia a Seatos Rickard Rydell előzésének köszönhetően. Ezután a másik Seatos, Plato kezdte el tolni a brit pilótát. Platonak azonban elege lett az Alfa farának bámulásából és kilökte Thompsont. Autója annyira megsérült, hogy versenyzésre már nem volt alkalmas, csak a 22. helyen végzett.

Az élen minden továbbra is változatlan volt, az utolsó 3 körben azonban felpörögtek az események, hiszen a két BMW-s ismét nem bírt magával. Dirknek azonban vigyáznia kellett, mert a versenybírák azonnal kizárják, ha a balesetet okoz.

Farfus közben beérte Zanardit és szemet gyönyörködtető támadásokkal próbálta megszerezni a harmadik helyet. Ez az utolsó körig így ment, amikor az egyik kanyarban Farfusnak elpattant az egyik ütőere és teljesen szabályosan a fűre rakta Zanardit. Igaz, hogy ennek az esetnek mindketten ugyanúgy szenvedő alanyai lettek; az 5. és 6. helyen fejezték be a viadalt.

Dirk Müller és Prialux mögött harmadikként Giovanardi futott be, ezzel az olasz klasszis mondhatni feltámadt poraiból és elég érdekessé tette a pontverseny állását az alsóbb régiókban.

A következő futamot Június 29-én tartják a mexikói Pueblában.

Az egyéni bajnokság állása 8 verseny után:
1. Dirk Müller   BMW  47 pont
2. Andy Prialux  BMW  41
3. Gabriele Tarquini  Alfa Romeo 30
4. Fabrizio Giovanardi Alfa Romeo 29
5. Augusto Farfus  Alfa Romeo 29

A konstruktőrök bajnokságának állása 8 verseny után:
1. BMW  113 pont
2. Alfa Romeo 100
3. Seat   75
4. Chevrolet  22
5. Ford   2

Hendikepp súlyok a következő, pueblai versenyen:
+60 kg: Andy Prialux, Dirk Müller
+50 kg: Fabrizio Giovanardi
+40 kg: Augusto Farfus
+35 kg: Gabriele Tarquini, Rickard Rydell
+30 kg: Antonio Garcia
+10 kg: Jörg Müller, James Thompson
+5 kg: Jason Plato, Jordi Gené

Kapcsolódó fórum:
Motorsport (WTCC, stb.)

Kapcsolódó írásaink:
WTCC - A harmadik versenyhétvége - Így kell ezt csinálni
WTCC – A második versenyhétvége: BMW siker, keserű szájíz
WTCC - Az első versenyhétvége - Felemás szezonnyitó
WTCC szabályzat – új hendikep súlyrendszer
Jóváhagyták a 2005-ös WTCC versenynaptárat 
ETCC 2004 – Tarquini nyert, Prialux a bajnok

Írta:
Tedi