Brera GTA a láthatáron!

2005-10-05  Teddy
Megjelentek az első fotók a GTV-t leváltó Brera GTA változatáról. A legelső kép egy az Alfa vezérkara által tartott prezentáción készült egy mobiltelefon segítségével.
Hírek >> 2005  

A Brera GTA-t legalább akkora áttörésnek szánják, mint amekkora a 156 GTA volt. A Brera azonban már nem csak a Grand Turismo Aleggerita mítosz folytatása. Ez lesz az első modell, mely a Maseratival való együttműködés közös gyümölcse.

Az autó a GM-től átvett Premium padlólemezen nyugszik, motorja pedig a Maserati Spyderből ismert 4.2 literes erőforrás lesz, melyet Multiair befecskendezéssel egészítenek ki. Így a V8-as motor 440 lóerőt és 550 Nm-t teljesít majd, a Maseratiénál 15 százalékkal kisebb fogyasztás mellett, legalábbis a tervek és az első pletykák szerint.

Az Alfa tervei szerint ez az autó már nem csak nevében hordozza majd az Allegerita, azaz könnyített szót. Üvegszálas és alumínium elemeket használnak majd és az aerodinamikán is próbálnak javítani. Ennek talán leglátványosabb eleme az első lökhárító. A további technikai újítások között pedig úgy tűnik végre megjelenik a régóta tervezett négykerék kormányzás is!

A GTA változat is csak öszkerékmeghajtással lesz elérhető, a váltók pedig kizárólag 6 sebességesek lesznek. Ezek közül viszont lesz manuális, Selespeed és teljesen automata is.

A további külső változtatások a tetőt érintik még. Az üvegtetőt üvegszálas anyaggal szegélyezik, a lökhárítón a Brembo fékek hűtése céljából légbeömlőket vágnak ki. A felniket illetően is jó hírrel tudunk szolgálni, azoknak legalábbis mindenképpen, akik el voltak ájulva a 8C Spider felnijeitől, ugyanis ugyanazok a 19 colos alupapucsok lesznek a GTA-n, mint amik a 8C Spideron voltak. Lásd a fotókat...

A V8-as motor hűtéséről sem felejtkeztek meg a tervezők, a jelek szerint a motor külön bejáratú légbeömlőt kap, melyeket az autó oldalán találhatunk meg. A hátsó traktust szintén üvegszálas anyagokkal dobják fel, egy ilyen anyagból készült diffúzort passzíroznak majd be. Üvegszálas anyagokat az utastérben is használnak majd: a kormányt és számos berakást is ilyen anyagból alkotják meg.

A GTA-t várhatóan 2007 októbertől vásárolhatjuk meg, az előzetes becslések szerint 70.000 Euróért (17.500.000 HUF). A GTA felszereltséget egyébként a Spiderhez is kérhetjük, ami - minek utána a frankfurti kiállításon nem láthattuk - a Bolognai Motorshown mutatja meg magát a nagyközönségnek.

Ami viszont az Alfa Romeo számára talán a legfontosabb: a Brerával kívánnak visszatérni az Egyesült Államok piacára.

Kapcsolódó cikkeink:
Alfa Brera prototípus-leírás
Alfa Spider kémfotók
Elkészült a Brera, a GTV utódja!
Az Alfa négykerék-kormányzásra készül
Újabb kémfotók a GTV utódról

Írta:
Tedi