Első futam
A rajtot követően a bajor márka két éllovasa Jörg és Dirk Müller elhúzott a többiektől, miután a mögülük induló Diefenbacher és Prialux összeütközött. Diefenbacher járt rosszabbul, Ő ugyanis törött első szárnnyal, a mezőny végéről tudta csak folytatni a versenyt. A két németet ekkor Garcia, Farfus, Coronel, Giovanardi és Tarquini követte.
A második kör elején Farfus megelőzte Garciát, ezzel feljött a harmadik helyre. Egy körrel később Giovanaradi próbálta megelőzni Garciát, a holland azonban jól zárta a szöget. Később Tarquini és Rydell is megelőzte Giovanardit.
A hatodik körben Rydell motorhiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt.
A következő körben Prialux megelőzte a verseny elején balesetet szenvedett Seatos Diefenbachert és D’Aste-t.
A nyolcadik körben Dirk az addig vezető Jörgöt, Farfus pedig Garciát előzte meg.
Az első verseny után tehát Dirk Müller, Jörg Müller és az Alfás Farfus állhatott a dobogóra. Őket Garcia, Tarquini és Giovanardi követte.
Második futam
A fordított rajtfelállás miatt az élről Antonio Garcia indult, őt követte Gené. Az Alfával versenyző Luca Rangoni a rajtrácson ragadt, mivel eltörött az Alfa vezérműtengelye.
Az első körben Garcia, Tarquini és Giovanardi is a harmadik helyre pályáztak. A nagy tolongásból a spanyol pilóta jött ki vesztesen. Tarquinivel való ütközése után a pálya szélén végezte a BMW.
A Seatok már a második körben kiálltak; mindkét autónál elektronikus probléma lépett fel.
A harmadik körben Farfus és Giovanardi kezdett el viaskodni egymással, melynek az lett a következménye, hogy utóbbi a negyedik helyre esett vissza. Tarquini megelőzte Farfust; feljött a második helyre.
Giovanardi rosszul érkezett meg az Adelade kanyarba, ezt kihasználva Jörg simán ment el a belső íven.
A versenyt tehát Andy Prialux nyerte. Őt követte Tarquini, Farfus, Jörg Müller és Fabrizio Giovanardi.
A következő versenyt május 16-án a németországi Hockenheimben tartják.