Ismét korán reggel indultunk, hogy elég időnk legyen kedvenc autómárkánk szülővárosára és környékére. Késő délelőtt érkeztünk meg a Milano melletti Monzába, ahol a világ leggyorsabban felépített F1-es pályája fekszik. Imolához hasonlóan itt is szinte a városba, az egykori királyi vadaspark kellős közepére épült az Autodromo di Monza. A hivatalos honlapjuk szerint karácsony kivételével egész évben nyitva áll a látogatók előtt, akik testközelből tekinthetik meg a pályát, sőt, 30 euro pluszköltség fejében akár saját autójukkal is végigmehetnek rajta. Érthető módon izgatottak voltunk, ennek ellenére a főbejáratnál a porta ablakában egy kis papír volt kiragasztva, mely szerint a pálya ideiglenesen zárva van. Csalódottan érdeklődtünk néhány arra sétálónál, de ők is csak megerősíteni tudták az információt, így néhány fotó készítése után kénytelenek voltunk következő, utunk talán legfontosabb célja felé indulni.
Sokáig a Milanotol néhány kilométerre fekvő Arese városa adott otthont az Alfa Romeo gyárnak és az egykori gyárépületek között szinte észrevétlenül bújik meg a hivatalos gyári múzeum, az 1976-ban nyitott, 4800 négyzetméteres és több, mint száz autót bemutató Museo Storico Alfa Romeo. A múzeum több szinten, tematikusan, időrendi sorrendbe és több témakörre osztottan mutatja be a Cuore Sportivo mintegy százéves történetét, külön utcai, tanulmány és versenyautó részleggel, kiegészítve rengeteg korabeli fotóval, versenyeken nyert serlegekkel, „csupasz” motorokkal, Alfa Romeo erőforrással hajtott repülővel, traktorral, sőt, még elektromos Alfa tűzhellyel is találkoztunk.
Órákon keresztül bolyongtunk a többszintes épületben, számos eddig csak képen látott autót láthattunk végre élőben, a legelső Alfát, valamint a legendás Mille Miglia és Targa Florio győztes autóktól, a 6C 2500 Villa d’Este-től kezdve a Giulietta családon és Tarquini 156-os túraautóján keresztül a különböző prototípusokig szinte minden fontosabb utcai- és versenygépet, ami valaha is kigurult a gyárkapun. Természetesen a legfrissebb típusok sem hiányozhattak, így egy 159 és egy új Spider is helyet kapott a „ nagy öregek” között.
Nagyon nehezen akartunk kijönni a múzeumból, legszívesebben egy napot is eltöltöttünk volna ott, de a délután folyamán még egy hely várt minket, így sajnos mennünk kellett.
Azért még megnéztük a 2,5 négyzetkilométeres gyárterület egykori főbejáratát, ami a Giuseppe E. Luraghi-ról elnevezett utcában van (1960-1974 között ő volt az Alfa vezetője). Elhaladva az egykori csarnokok, raktárak, teherporták mellett az járt a fejünkben, hogy egykoron milyen nagy élet lehetett itt és mennyi híres Alfa szülőhelye volt ez a napjainkban szomorú képet mutató elhagyatott csarnokrengeteg.
Arese-t elhagyva Milano szintén híres nevezetessége, a Giuseppe Meazzáról elnevezett stadion (becenevén San Siro) felé vettük az irányt, amely két ősi rivális csapatnak, az A. C. Milannak és az Internazionale-nak ad otthont. A gyorsforgalmi úton közeledve már messziről lenyűgöző látványt nyújtott a 85 ezer ember befogadására képes aréna, melynek parkolójában állva az ember szinte jelentéktelen pontnak érzi magát a monumentális építmény mellett.
Idegenvezetővel, csoportosan egy kb félórás túrán meg lehetett látogatni a stadiont, melynek keretében elmesélték a San Siro történetét, fel lehetett menni a tribünökre, levittek az A. C. Milan öltözőjébe, láthattuk hol és hogyan készülnek a játékosok a meccsre, megtudtuk hogyan tartják karban a füvet és láthattuk a meccsenként (!) potom 5000 euroba kerülő VIP-páholyokat is. Az üres tribünökön végignézve már a gondolatba is beleborzong az ember, hogy milyen lehet itt egy komolyabb mérkőzés, amikor a több tízezer fanatikus tifosi szurkol kedvenc csapatának
A séta után a két csapat történetét bemutató kicsiny múzeum felé kalauzoltak minket, itt számunkra érthetetlen okokból ismét csak tilos volt fotózni és filmezni. A múzeum mellett betértünk körülnézni a hivatalos San Siro Store-ba, ahol mindent lehetett kapni a két csapat logójával, ami csak elképzelhető. Legjobban a 40 euros A. C. Milan konyhakötény tetszett, nem tudom melyik háziasszony venne fel ilyet :)
Folyt.köv...