Magyar csapat a Ferrari Challenge-en

2007-03-21  Tommi
Az idei szezonban magyar Ferrari versenyzőknek szurkolhatunk. A Warm Up Racing csapat két pilótája Jánosi Sándor és Grigalek Gábor egy 430-as Ferrarit fog hajtani.
Hírek >> 2007  

A maranelloi gyár 1993-ban indította útjára saját márkakupáját Európában és Észak-Amerikában Ferrari Challenge néven, ahol utcai autóinak alapjaira épített versenygépek állnak rajthoz. Az amatőr pilóták a civil életben is Ferrari tulajdonosok, akik egy-egy hétvégén szívesen próbára teszik saját maguk és autóik képességeit. Kezdetben 348-asokkal, majd a 355 és 360 típusokkal folyt a versengés, 2007-ben viszont már csak F430-asokkal lehet rajthoz állni. Mellettük az öreg Ferrarik kedvelőinek is kiírtak egy kupasorozatot Ferrari Historic Challenge néven, ahol a kezdetektől 1980-ig gyártott autók szerepelhetnek.



Idén első alkalommal indul magyar alakulat a sorozatban, a hazai Ferrari-Maserati képviselet Warm Up Racing néven magyar indít csapatot, két pilótájuk Jánosi Sándor és Grigalek Gábor lesz. „A Ferrari Challenge Europe magas presztízsű bajnokságnak számít a nemzetközi autósversenyek világában és büszkék vagyunk rá, hogy 2007-ben első alkalommal magyar csapat is indul” - mondta Alessandro Lippi, a Warm Up Kft., a Ferrari hivatalos magyarországi márkaképviseletének ügyvezető igazgatója. „Csapatunk indulásával szeretnénk hagyományt teremteni, és reméljük, hogy a közeljövőben a ’Ferrari Challenge Europe’ nem cseng majd annyira ismeretlenül a magyar közönség számára”- tette hozzá Emanuele Lippi, a Warm Up Kft Marketing és PR igazgatója.

A 2007-es bajnokság versenynaptára: 

Március 23-25 Monza (Olaszország) Challenge Italy /Challenge Europe

Április 20-22 Misano (Olaszország) Challenge Italy/Challenge Europe

Június 8-10 Silverstone (Nagy-Britannia) - Ferrari Napok / Challenge Europe

Július 26-28 Spa (Belgium) – FIA GT / Challenge Europe

Szeptember 1-2 Le Castellet (Franciaország) – Challenge Italy

Szeptember 21-23 Hockenheim (Németország) – Ferrari Napok / Challenge Europe

Október 25-28 Olaszország – Challenge World Final/F1 versenyszezon zárónapjai / Ferrari Napok

Kapcsolódó linkek:

Írta:
Tommi
Kapcsolódó topic:
Motorsport

Az utolsó 3 hozzászólás:

GT Ɨ|ѯ2024-12-06 12:17:55 // 8723
Alfa 147 GTA Cup N.Technology


GT Ɨ|ѯ2024-10-11 13:51:16 // 8722
GT Ɨ|ѯ2024-08-05 15:57:42 // 8721
2024 USA