ETCC – Tarquini nyert, Prialux a bajnok

2004-10-13  Teddy
Bár az AutoDelta számára a bajnoki esélyek már Oscherslebenben elvesztek, azért küzdöttek a fiúk, és meg is lett az eredménye.
Hírek >> 2004  

Meglepetések sorozatát hozta az évadzáró futam, melyet Dubaiban tartottak a hétvégén. Pedig a verseny előtt az összes Alfás úgy gondolta, hogy a nagy hőség inkább a BMW-knek kedvez majd.

Első futam

A rajtot Prialux kapta el a legjobban, de nem örülhetett sokáig, ugyanis három Alfa nézett rá morcosan a visszapillantójában: Tarquini, Rangoni és Thompson, őket pedig a két Müller követte. (sorrendben Dirk és Jörg) Tavano az első kanyarban elvesztett uralmát autója felett, így kisebb balesetet okozott, aminek azonban nem csak ő maga volt a szenvedője, hanem Gené, Giovanardi, Farfus és Garcia is. Közülük Tavano és Gené kényszerült feladni a versenyt.

Tarquini a második körben úgy döntött, nem jó neki a második hely, ezért megelőzte a bajnokaspiráns brit pilótát. Müllerék sem kényelmesedtek el, szépen jöttek felfelé, Dirk már a negyedik helyen járt, Jörg viszont hirtelen visszacsúszott a hatodikról a tizedik helyre. Prialux-t eközben már Thompson kóstolgatta, Farfus és Zanardi pedig Diefenbachert gyötörték.

És ezek után következett a másik bajnokjelölt, Dirk Müller kálváriája. Megelőzte Farfust és Diefenbachert is, de Luca Rangoniba beletörött a bicskája. Az előzés közbeni lökdösődéstől a német BMW-je elhagyta a bal hátsó kerekét, és a boxban fejezte be a futamot. Ezzel minimálisra redukálódott annak az esélye, hogy a Müller fiú legyen az idei bajnok. A verseny után Dirk azt mondta: egyszerűen képtelenség, hogy egy ilyen apróságon ússzon el a bajnoki címe. Luca Rangoni viszont azt nem érti, hogy Dirk miért van ezen meglepve, hiszen Ő csak saját pozícióját védte.

És ezzel nincs vége a kiesettek listájának. A következő körben. Giovanardi és Balzan is kiállni kényszerült; mind a ketten Jörg Müllerrel csatáztak.

Miközben Giovanardi éppen elemeire szedte szét a 156-ost, Thompson Prialux-lal vetekedett, szinte minden kanyarban alkottak valami maradandó manővert.

Végül is nem változott a helyzet az utolsó kör végéig, Tarquini magabiztosan nyerte a futamot, második lett Prialux, harmadik pedig James Thompson.

Második futam

A fordított rajtsorrend miatt Luca Rangoni indulhatott az élről, mellőle honfitársa Alex Zanardi, aki jobb rajttal élre ugrott. Aztán a kör végén egy újabb látványos, de szerencsére nem súlyos baleset tarkította a történéseket. Rickard Rydell, Sardelli és Jan Magnussen ütköztek, utóbbi olyan szerencsétlenül futott bele csapattársába, hogy a Peugeot felborult, de vezetője sértetlenül szállt ki a 307-esből. A versenyt természetesen azonnal lefújták és új rajtprocedúra kezdődött.

Így tehát Rangoni kapott még egy lehetőséget, hogy megtartsa vezető helyét a második rajt után, de nem tudott élni vele. A gyári Alfák szépen egymás után libasorban követték egymást és körről-körre jöttek fel. Thompson, Farfus és Tarquini szépen összedolgozott, aminek az lett az eredménye, hogy mire a második helyen álló Zanardit kellett lehagyni, már Tarquini állt az élen és amint ő megelőzött egy autót, a többiek egy-két kanyar után ugyanazt tették, a negyedik Alfás, Giovanardni, pedig Dirk Müllerrel vívott nyílt sisakos küzdelmet. 

A negyedik körben Diefenbacher mondhatni belepiszkított az Alfás alakzatba, ugyanis megelőzte Farfust, beékelődve ezzel az olasz vasak közé. Tarquini egy körrel később már Prialux nyomában volt és meglepően könnyen előzte meg BMW-s ellenfelét. Nem csoda, hiszen Prialuxnak elég volt a második hely is ahhoz, hogy bajnok legyen.

Farfus nagyon jól ellenállt Zanardi és Dirk Müller támadásainak, de az autója egy ütközés során megsérült és a jobb oldali ajtó elhagyta magát. farfus egyik szeme ezek után sírt, a másik nevetett. Sírt, mert narancssárga-fekete zászlóval kiintették és hátrébb kellett sorolni, viszont nevetett, mert legalább a negyven fokos dubai hőségben jól szellőzött az autó.

Giovanardi nem sokkal a cél előtt megelőzte ugyan csapattársát, Thompsont, de pár kanyarral később elektronikai hiba miatt kiesett.

Így tehát - csakúgy, mint az előző versenyt - Tarquini nyerte, második lett Prialux és ezzel Ő lett a 2004. évi Európai Túraautó Bajnokság bajnoka 111 ponttal. Második lett Dirk Müller szintén 111 ponttal, viszont Prialux 5-ször nyert, Dirk viszont csak 3-szor. Tarquini 3. lett 106 ponttal.

A jövőről szólva elmondható, hogy Túraautó Világbajnokság lesz 2005-ben, melyen egy újabb csapat is bemutatkozik, méghozzá a Chevrolet. A pilóták a Nubira túraautó változatával versenyeznek majd, kérdés, hogy mekkora sikerrel...A versenynaptárat a napokban fogadja el a most ülésező FIA. 

Számomra csak annyi maradt, hogy sok sikert kívánjak az AutoDelta csapatnak a jövő évre. Nektek pedig köszönöm, hogy elolvastátok az idei beszámolókat! :) 

Írta:
Tedi