Jóváhagyták a 2005-ös WTCC versenynaptárat

2005-01-13  Teddy
Az FIA elfogadta a WTCC 2005-ös versenynaptárát. Az első futam április 10-én lesz Monzában, és a kínai Makaóban tartják az utolsót, november 20-án.
Hírek >> 2005  

Mint ismeretes a FIA (Federation Internacionale de l’Automobile) megszűntette az Európai Túraautó Bajnokságot és helyette egy újabb világbajnokság megrendezését határozták el. A Rally-VB és a Forma-1 után a Túraautó Világbajnokság a harmadik világversenye a szervezetnek.

Az idény 2005-ben is 20 versenyből áll majd, egy-egy versenyhétvégén pedig - ahogy eddig is - 2 futamot rendeznek. A tavalyinál azonban jóval változatosabbak lesznek a helyszínek: 3 kontinens 9 országába látogat el a WTCC mezőnye.

A monzai közös tesztelés és a verseny után május elsején Magny Cours-ban teszik tiszteletüket a pilóták, utána pedig Silverstonba látogatnak május 15-én. A május 29-i San Marino-i nagydíjat pedig az első Európán kívüli futam követi, a mexikói Puebloban, június 26-án.
Onnan ismét "hazatérnek" a csapatok: július 30-án és a méltán híres Spa-Francoshamps-ban mérik össze erejüket. Németország, kicsit konkrétabban Oschersleben a következő helyszín, az időpont pedig augusztus 28-a. Törökország is bekerült az idei naptárba, Isztambulba szeptember 18-án érkezik a mezőny. A spanyolországi Valencia a következő helyszín; október 2-án rendezik majd a versenyt, s végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a kínai Makaóban mérik majd össze tudásukat a versenyzők november 20-án.

A helyszínek tehát változatosak, biztos, hogy idén is izgalmas versenyeknek lehetünk szemtanúi. Az EuroSport tervei szerint idén is közvetíteni fogja a futamokat az LG SuperRacing Weekeng programsorozatán belül.

Írta:
Tedi