Alfa SUV: végeztek az előkészítéssel

2015-08-04  Tedi
Végzett legújabb modellje gyártásának előkészítésével az Alfa Romeo, az első példányok 2016 második negyedévében gördülhetnek le a sorokról - mondta Sergio Marchionne a Quattroruote tudósítása szerint.
Hírek >> 2015  

A Fiat Chrysler Automobiles vezérigazgatója egy a befektetőknek a cég negyedéves üzleti jelentésének megtárgyalására tartott konferenciabeszélgetésen azt mondta, a korábban elfogadott tervek megvalósítása folyamatban van "ahogy ígérték".

Bár a vezérigazgató nem nevezte meg, hogy konkrétan melyik modell lesz a következő, amelyik megjelenik, de iparági források szerint az 500L bőrébe bújtatva tesztelt SUV lesz a második új modell a sorban, amelyet jövőre bemutatnak. Európai forgalmazása várhatóan 2016 őszén indul, Amerikába pár hónappal később érkezhet meg.

Marchionne elmondta még, hogy eddig 2 milliárd eurót költött el az Alfa Romeo abból az 5 milliárdból, amelyet az FCA biztosított az új modellek kifejlesztésére. Ebből a pénzből fejlesztették ki a Giuliát, az alapjául szolgáló Giorgio nevű padlólemezt, illetve a motorokat.

Kapcsolódó írásaink:

Írta:
Tedi