Unicorse-siker az ETCC-n!

2014-06-25  Alfa Amore
Filip Sládečka a második helyet foglalhatta el a pódiumon a Team Unicorse színeiben!
Hírek >> 2014  
A Team Unicorse ismét sikeres hétvégét zárt az FIA ETCC sorozat idei negyedik fordulóján Spa Francorchamps-ban. Kiss Norbi igazolt távolléte miatt erre a hétvégére a szlovák Filip Sládečka ült a piros Alfa Romeo pilótaülésébe.
 
Sládečka idén saját csapatát irányítja, ahol öccse Samuel szintén egy 156-os Alfával versenyez az európai kupasorozatban. Az egyik ok, amiért Filip újra autóba ült, hogy szerette volna kipróbálni magát az idei erős mezőnyben, és erre nem is találhatott volna izgalmasabb helyszínt, mint a legendás spai pálya. A másik ok pedig sokkal prózaibb. Ha már lehetőség adódott, úgy gondolta, hogy megpróbálja öccsét nem csak pályán kívülről, de amennyiben úgy adódik, akkor belülről is támogatni. Ennek érdekében a két csapat, a Team Unicorse és a Sládečka Motorsport szorosan együttműködött az egész hétvége során.
 

Fotó: Team Unicorse
 
A csapat számára elég dolgosan indult a hétvége. A pénteki tesztek során futómű és féltengelyproblémákkal küzdöttek, de minden felmerülő gondot sikeresen megoldottak, viszont Filip számára így nem maradt túl sok idő a gyakorlásra. A szombati időmérő alatt az egyik BMW megütötte az Alfa jobb hátulját, így mire az autót ismét menetkész állapotúra hozták, gyakorlatilag csak egy mért körre maradt idő. Ezzel az abszolút nyolcadik helyet sikerült megszerezniük a vasárnapi első verseny rajtrácsán, ami egyébként a kategóriában az ötödik legjobb időt jelentette. Samuel eközben az ötödik helyre kvalifikálta magát, és a kategóriában a második leggyorsabb volt Petr Fulin mögött. 
 

Fotó: Team Unicorse
 
Az első verseny gördülőrajtja jól sikerült. Az első kanyarban a nagy tülekedésben Matejovsky megütötte az Alfa jobb oldalát, de szerencsére ez nem okozott különösebb gondot. Filipnek sikerült megelőznie Fischert és Matejovskyt, akit aztán a verseny végéig maga mögött tudott tartani, fedezetet biztosítva ezzel Samuel számára. 
 
A versenyt abszolút értékelésben Nikolai Karamyshev nyerte a turbós Chevyvel, de ami sokkal fontosabb, hogy a két Alfa Romeo 156-os, Samuel és Filip Sládečkával a szívó kétezres kategória második és harmadik helyén ért célba Fulin BMW-je mögött. 
 

Fotó: Team Unicorse
 
A második futamot a fordított rajtrács szabály miatt a harmadik rajtkockából várhatták. Hasonlóan az első versenyhez, a rajt - ezúttal álló - rendben lezajlott. Filip, a megbeszélt "csapattaktika" szerint már az első körben előre engedte Samuelt, és hátulról biztosított neki védelmet. A harmadik körben azonban Samo épp Fulinnal csatázott a kategória első helyéért, amikor az Alfa lelassult és félreállt. Mint később kiderült a féltengelycsukló törött el, ugyanaz a hiba, amivel mi is egész hétvégén küzdöttek...
 

Fotó: Team Unicorse
 
Filipnek így ezután már nem volt más dolga, mint a saját versenyét futni, Matejovskynak ezúttal esélye sem volt a támadásra. Az élen eközben Homola vezette a turbós kategóriát és az abszolút értékelést, ám az utolsó körben megcsúszott és visszaesett a harmadik helyre, Fulin mögé.
 
A futamot ismét Karamyshev nyerte, Fulin és Homola előtt, Filip Sládečkát az abszolút negyedik helyen intette le a kockás zászló, és ez azt jelentette, hogy a TC2-es kategóriában a második helyen végzett Fulin mögött.
 
Mivel a dobogós helyezéseket a két futam összesített értékelése alapján számolják, Filip Sládečka a második helyet foglalhatta el a pódiumon a Team Unicorse színeiben!
 

Fotó: Team Unicorse
 
Az FIA ETCC idei utolsó fordulója a szicíliai Enna Pergusaban lesz, szeptember végén.
 
Nézd meg az Unicorse versenyautóit AlfaCityben!
Írta:
Alfa Amore
Kapcsolódó topic:
Motorsport

Az utolsó 3 hozzászólás:

GT Ɨ|ѯ2024-12-06 12:17:55 // 8723
Alfa 147 GTA Cup N.Technology


GT Ɨ|ѯ2024-10-11 13:51:16 // 8722
GT Ɨ|ѯ2024-08-05 15:57:42 // 8721
2024 USA