Az amerikai visszatérés már az 2000-es évek elején felmerült, azóta több időpontot jelöltek meg céldátumként. Most újabb csúszást "jelentettek be", 2012 vége helyett 2013 közepén kerülhetnek szalonokba az első Alfák. Ennek legfőbb oka, hogy a Giulia bemutatását fél évvel eltolták.
Az Automotive News értesülései szerint Marchionne elégedetlen volt dizájntervekkel, amiket az Chryslernél készítettek a két testvérmodellhez, a Chrysler 200-ashoz és a Dodge Avengerhez. Mivel a két modell a padlólemezt és több alkatrészt is megosztanak, ha az egyik modell késik, akkor késik a másik is.
Az ANE értesülései szerint a késésben szerepet játszik az is, hogy nem tudni hol fogják gyártani a 159-es utódját. Egy évvel ezelőtt az olasz részvényeseknek tartott tájékoztatón még olaszországi, az idei beszámolóban viszont már amerikai gyártási helyszín szerepelt, de konkrét döntés egyelőre nincs.
A következő új Alfa, az alső-közepes SUV lesz 2012 végén, addig marad a három modellből álló paletta, ezzel viszonylag nehéz lesz elérni Marchionne félmilliós eladási terveit 2014-re. Csak összehasonlításképp: az Alfa 2011-ben 170 ezer autó eladását tervezi egy év alatt.