Harald Wester az Automotive News értesülései szerint erről Frankfurtban beszélt a részvényeseknek. Információik szerint a 2014-re tervezett közepes méretű SUV fejlesztését törölték, a kompakt SUV bemutatását pedig 2013-ra tolták.
További csúszást szenved a Giulia bevezetése is, amelyet a mostani tervek szerint csak 2014-re készítenek el. A 159-es gyártása viszont már idén leállt, így az Alfa hosszú időre középkategóriás modell nélkül marad. A Giulietta és a MiTo alkotja majd a kínálatot, a Spider ugyanis szintén egy évet csúszik, csak 2014-ben jelenhet meg.
Az egyetlen újdonság, amit az Alfa bemutat az elkövetkezendő években az a MiTo ötajtós változata 2013-ban, valamint a 4C, amely csak pár hónapos csúszást szenved, 2012 év vége helyett 2013 év elején gördülhet le az első szériamodell a gyártósorokról. Ezzel együtt természetesen az amerikai piaci bevezetés is csúszik.
Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója a frankfurti autókiállításon azt mondta, át kell nézniük a jövőbeni terveiket, és olyan időpontra kell időzíteni az újdonságokat, amikor azokra valóban szükség van.
Forrás: Automotive News