A Spencer Hill Magic Band AlfaCityben!

2015-06-11  Alfa Amore
Aki szereti az olasz zenéket, különösen a Bud Spencer és Terence Hill filmek zenei világát, annak ott a helye AlfaCityben, fellép a Spencer Hill Magic Band!
Hírek >> 2015  

Sokak gyerekkorát fogja felidézni a Spencer Hill Magic Band fellépése AlfaCityben. A zenekar igazi hamisítatlan olasz hangulatot varázsol majd a színpadra.

Az alapító testvértrió zenész-művész családból származik. Már pelenkás kortól kezdve hangszerek és bakelitlemezek között töltötték idejüket, ebből adódóan hamar megismerkedtek a muzsika világával. A hetvenes évek zenei világa hat rájuk a legerősebben, épp ebben a korban készültek a legismertebb Spencer-Hill-filmek és azok zenéi is.

A 2000-es évek elején, egy családi összejövetelen előkerültek a hangszerek. Ekkor csendült fel először két gitáron és egy basszusgitáron a "Brotherly Love" című dal az És megint dühbe jövünkből. Ezen az estén kristályosodott ki a korábbi gondolat a kizárólag Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek zenéit játszó zenekar alapításáról. 2005-re állt össze az a hét-nyolcfős csapat, amelynek majdnem összes tagja ma is a zenekarban zenél.

A héttagú együttes zenei repertoárja több mint ötven számból áll, a dalok olyan világhírű olasz zeneszerzők tollából származnak, mint Ennio Morricone, Guido és Maurizio De Angelis (azaz az Oliver Onions), Franco Micalizzi, illetve a La Bionda testvérek (D.D. Sound). Ezekből kapunk majd egy másfél órás ízelítőt délután 4 órától.

A zenekar weboldala
A zenekar Facebook-oldala

 

Írta:
Alfa Amore
Kapcsolódó topic:
Zenebutik

Az utolsó 3 hozzászólás:

GT Ɨ|ѯ2025-04-15 07:26:16 // 39453
R.I.P.....Les Binks
Kazes☻2025-03-30 15:35:05 // 39452
Isten éltessen sokáig „Lassúkezű”... boldog 80. szülinapot! :)
Kazes☻2025-03-20 19:51:30 // 39451