A tesztek alkalmával Thompson mondogatta, hogy fejlesztettek az autón, jobb lett kicsit és ő is jobban érzi, az előző versenyekből kiindulva viszont nem lehetett túl nagy eredményre számítani. A mezőny legidősebb autója, mely idén kiiratkozik a WTCC-ből mégis meglepte a többieket. Ehhez természetesen az is kellett, hogy az ellenfelek felszedjenek magukra egy rakás hendikep súlyt, Thomspon autójában ugyanis egy deka többlet nem volt.
Az első futamot repülőrajttal kezdték, ami tömegbalesetbe torkollott. A Safety car kiállása után újabb rajt következett, Thomspon viszont magabiztosan őrizte helyét és rajt-cél győzelmet aratva futott be az első helyen.
A második futamot ezért a nyolcadik helyről kezdte, előtte volt többek között Prialux, Jörg Müller és Larini is. A brit pilótának nem jelentett gondot ellenfelei lehagyása, körönkét mindig eggyel előrébb lépett. Próbálták ugyan szorongatni, főleg Müller és Prialux, de az Alfa súlytalanságával nem tudtak mit kezdeni, még a mindent vivő hátsókerék-meghajtás sem segített rajtuk.
Thompson és az Alfa bezsebelte tehát a maximális 20 pontot, a boldogsághoz ez viszont még édeskevés. De olyan szép volt látni, hogy az Alfa ismét leveri az egész mezőnyt. Még ha kicsit csalóka is a győzelem.