Hát az úgy volt...:)
Valamikor az év elején vagy már lehet, hogy a 2009-es év végén, belém nyilallt a gondolat: nekem saját autóra van szükségem. Persze eddig is volt autó egy 97-es Bravo, de azt jóformán testvérem hajtotta, mert munkába járáshoz elengedhetetlen volt. Nehezen sikerült összeegyeztetni a programjainkat, mindig akkor akart menni a másik, mikor az egyik is. Egyszóval: ide autó kell! Egy dologban voltam biztos, hogy olyat veszek, amilyet én akarok, nem hagyom magam le vagy rábeszélni szívem választottjáról. Ekkor még az Alfa sehol sem volt, nézegettem germán kocsikat, aztán japán társait is, de olyan érzésem volt, hogy: jó, jó, de valami nem stimmel, valami hiányzik. Hanem aztán túrtam a netet, mígnem valamilyen weboldal oldalsávjában láttam egy Alfa Romeo-t. Nem mondhatnám, hogy szerelem első látásra, megnéztem. Aztán előadtam ötletemet mindenkinek, különösen autószerelőknek, hogy mire készülök és közöltem, hogy van egy Alfa is a jelöltek között. Igen, jól gondoljátok :), jöttek ám a válaszok: hú azt ne vedd, mert ilyen, meg olyan stb. Úgy éreztem, mint a kisgyerek, hogy ha valamit minél inkább tiltanak, az csakazértis annál jobban kell neki, ráadásul minél többet néztem, annál jobban tetszett. Gondolatokat tettek követték, elkezdtem keresni a nekem megfelelőt. Több emberrel is beszéltem, s sajnos nem lettem jobb véleménnyel a kereskedőkről. Csak egy szösszenet: nem tudom tudjátok-e, egy időben ezena weboldalon meg lehetett nézni az elkészült környezetvédelmi tanúsítványokat, s voltak kocsik, melyekben az idő előre haladtával csökkent a kilométer.Érdekes és erről ennyit is. Többször úgy voltam én nem veszek autót, mindenki át akar ..szni, elegem van. Persze kimérgelődtem magam és csak kerestem tovább. Az eredmény nem maradt el. Felhívtam egy kedves hölgyet, hogy megnézném az autóját, meg is egyeztünk az időpontban, s szóltam autószerelőmnek (aki finoman szólva nincs oda az alfákért, ami egy vásárlásnál nem baj, legalább a hibáit kíméletlenül megmondja nekem) s már nyargaltunk is. A helyszínen miután megláttam az autót, szememet elborította a köd, tudtam, hogy előbb utóbb hazajön velem. Szerencsémre baja nem volt, lefoglalóztam, s megegyeztünk, hogy mikor lesz a tényleges adás-vétel. A kocsin még hitel volt, így egy budapesti út még várt ránk, ahol hitelmentes lett és át is írtuk a nevemre. Megvan!!!! Nem tudtam lemosni a vigyort a képemről, az emberek közül sokan megbámultak, s amikor az első sorstárs villantott... nagyon boldog voltam.
Hát ennyi a történet.
