Blog >> illesztés >> lökhárító

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-06-19

Mikor az autót megvettem, már kiszúrtam, hogy az első lökhárító nem áll rajta tökéletesen. A legérzékenyebb pont, ahol a nem jól álló elemet ki lehet szúrni a 159-esen az a sárvédő-lökhárító-motorháztető találkozása. Persze tudjuk, hogy az illesztések sosem tökéletesek, de én ezt többnek láttam annál, mint ami belefér a tűrésbe.
Azért is zavart a dolog nagyon, mert az előző autómnál is volt ilyen, majd később kiderült, hogy ez egy korábbi törés jele volt, nem is lehetett a deformálódás miatt szépen visszailleszteni. Mivel gyorsan kellett döntenem és az autó egyébként hibátlannak tűnt, megvettem, azzal az elhatározással, hogy ha karosszériás is kell hozzá, helyrerakatom az elemet úgy, hogy szépen illeszkedjen.
Droberto-val konzultálva arra jutottunk, hogy lekapjuk és meglátjuk, hogy mit mutat. Ha szerencsém van, tényleg csak elbénázták a visszarakást miután valamikor levették.
A jobb ködlámpa búra és a jobb első doblemez is törött volt már vételkor, ezekhez a cserealkatrészt azonban az eladó ALFI156 már vételkor adta a kocsihoz. A ködlámpa egyébként működött, csak beázott és emiatt el is színeződött a búra. Továbbá a lökhárítóban lévő bal első rács volt megtörve, ehhez a múlt héten szereztem be pótalkatrészt az Iharos és Gollernél 5620 Ft-ért.
Neki is láttunk a műtétnek a tegnapi nap folyamán, kocsi megemel, először a doblemez lett kicserélve. Ehhez igazából csak a kereket kell levenni, utána teljesen jól hozzáférhető. Utána le lett véve a lökhárító. Egy kis kínlódás után a rácselem és a ködlámpa is ki lett cserélve.
Na itt jött a számomra izgalmas rész. Vajon vissza lehet-e rakni a lökhárítót úgy, hogy jól álljon az autón. Droberto nem látott semmi olyasmit az autón, ami törésre utalt volna. Feltettük, helyezgettük, nyomkodtuk egy kicsit, aztán csodák csodája, majdnem tökéletesen helyre lehetett passzintani az elemet. Hatalmas öröm számomra!
Hatalmas köszönet droberto-nak, aki nélkül ez nem sikerült volna :)

Ui: Nem a kocsi fényezése ennyire undorító, csak nem akartam a szerelés előtt vinni mosni és előtte a juharfa alatt álltam, ami ereszti ezt a cukros gusztustalan trutyit. Ez száradt rá a karosszériára.