Blog >> lökhárító

>> Egyébpinyti // Alfa 156 Sportwagon 1.9JTD // 2018-08-07

Tudom, hogy nem volt egy szépségdíjas darab, millió karc, és leverődés borította eddig is a testét, amiket olcsó ecseteléssel fedtem el annyira, hogy nyolc-tíz méter távolságból, kicsit hunyorítva vállalhatónak tűnjön az összkép. Ma munkából hazaérve megálltam a szokásos helyen a parklóban, s az esti bevásárlásra indulva már ez a kép fogadott.
Mostantól már nem csak szimplán agyonecsetelt, hanem egy agyonecsetelt és deformálódott hátsó lökhárító, meglehetősen korlátolt mértékben boldog tulajdonosa vagyok.
Tisztában vagyok az autóm állapotával, így valószínűleg semmit nem parádéztam volna a dolgon, hisz egy kék sárgával, vagy egy "deákkal" sem lettem volna sokkal előrébb, de legalább annyi gerinc lett volna benne, hogy egy fecnin odaírja, hogy bocs, én mentem neki. Mert ahhoz hogy ez így meghorpadjon, még legbalfékebb autós antitálentumnak is éreznie kellett a kontaktot. Az viszont már biztos, hogy az autó külsejét illető terveim mennek a süllyesztőbe, hisz ha nem ilyen lett volna már amúgy is a kiindulási állapot, és egy hibátlan autón okoz ilyesfajta sérülés Mr. F@aszfej, már tuti idegbajt kaptam volna...

>> SzervizMacccy // Alfa 159 1.9 JTDm SW Ti // 2018-07-17

142.800 km
Megálltam a lámpánál, de még csak nem is hirtelen. Másodpercekkel később jött a combo, nagy szerencse volt, hogy egyedül álltam sor elején. Ahogy az is mák, hogy nem tudatosan leléptem a fék pedálról.
Igazából úgy tűnik semmi komoly, a lökhárító kapott csak, semmi más. Minden ki lesz cserélve márkaszervízben, eredeti állapotra. Csak a tudat zavar, hogy sérült ...

Update: A lökéstől az amúgy sem túl bika (bal) hátsó rugó eltört, pár centit lentebb csúszott a tányér mellé. Aztán néhány nappal később, városba hazaérve le is csattant a rugó teljesen. Így most kényszer pihenés van cseréig. Az új Eibach Pro-Kit szett (48K) megérkezett, időpont megvan... Aztán irány az Olaszautók Háza szervíz.

Update2: Beépítették a pro-kit rugókat és elöl kapott a már kicsit fáradt gyári gátlók helyére új Bilstein B4 gátlókat is. (28K) Nagyon stabil, feszes a futása, ránézésre picit az eleje lejjebb került talán, hátul szépen Ti magasságon.

>> EgyébRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2018-03-26

Fényeztettem a lökhárítót és mivel "D" típusú matrica rendszámom van, két választásom volt: A fényező kimaszkolja a rendszámot és körbefújja, ahogy tudja vagy lekaparja az egészet és szépen telibe fújja a lökhárítót.
Gondolkoztam egy kicsit és egyrészt nem akartam gányolást, másrészt az első rendszám már így is elég rossz állapotban volt, rendesen hámlott. A második opció mellett döntöttem és elmentem a kormányablakhoz új rendszámot igényelni.
A legjobb része az volt az egésznek, hogy a kormányablakban kapott igazolással 30 napig legálisan járhattam első rendszám nélkül. Aki Alfás az érti, mire gondolok. Ezeken az autókon csak nyűg elöl a rendszám. Középre nem lehet tenni a pajzs miatt és sehol sincs igazán jó helyen, mindenhol csak belerondít a kocsi orrának esztétikájába.
De véget ért ez az időszak is, így fel kellett helyeznem az új matrica rendszámot. Szöget ütött a fejembe, hogy nem szép ez így. Persze hatósági jelzést rongálni nem csak nem illendő, de nem is törvényes. Ennek ellenére hajlandó voltam áldozni a szépség oltárán és lenyesni a rendszám vastag keretét. Így egy kisebb méretű, de még mindig minden információt és jelzést tartalmazó rendszámom lett, ami szebben virít az autó elején.

>> Tuning és extragecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-03-26

Kicsit egérrágta volt az első toldat, egyelőre leszedtem, a sorsát még eldöntöm. Eleinte nem tetszett, aztán már igen, most meg olyan üres lett nélküle. Megnézem, hogy javítható-e szépen, aztán meglátjuk. Sajnos a bal sarka hiányos.

>> Eseményystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2018-01-27

1 hét telt el, hogy az autó első lökhárítója rendbe lett rakva. Egy kiálló csatornafedél viszont nagy örömömre ismét kárt tett. Tábla nem volt kihelyezve. Kértem rendőri helyszínelést, az ügy elindult. Pár éve hasonló esetben meglett a felelős és kártérítést is kaptam. Remélem most is így lesz majd...

Update:
Az önkormányzatnál bejelentést tettem, de kiderült, hogy mivel munkálatok folynak az utcában, a kivitelezőt terheli a felelősség. Így a kárigényemet továbbították az illetékes cég felé. Erről levélben értesítettek. Várakozás...

Update 2:
Felvettem a kapcsolatot az építésvezetővel. Először nem nagyon akart hinni nekem, de rendőrségi papír meggyőzte. Egyezkedni akart, 25ezer Forintot ajánlott, de nem fogadtam el, ragaszkodtam az 50ezerhez, amennyit legutóbb fizettem a javításért és fényezésért. Végül kifizette a teljes összeget. És már tábla is lett kihelyezve.
Viszonylag gyorsan, nem egészen 1 hónap alatt megoldódott a dolog.

>> SzervizKristyon // Alfa 156 SW 1.9 JTDm // 2017-06-15

Érkezett még pár alkatrész.
Miután a bal oldalon kicseréltem a lengőkart, ott meg is szűnt a kellemetlen zaj. Viszont reggel fekvőrendőrön való áthajtáskor újra jött a hang, ugyan olyan. Érdekes, hogy csak reggelente hallatja magát, délutánra már teljes csendben hajtok át ugyan azon a fekvőrendőrön. Tisztán kihallatszott, hogy a jobb oldalról jön, nem is vizsgálgattam, csak automatikusan rendeltem is a jobb oldalra is az alsó lengőkart.
Beszerzésre került még gumi az első rugók alá, ugyan csak a balos volt nagyon gatya, de cserélem majd a jobb oldalit is mert az újhoz képest némileg az is már el van laposodva. Ennek beszerzéséért köszönet HpeDave kollégának.
Még érkezett új takaró elem a ködlámpák köré, így a régi nappali menetfény kiszerelésre került. Maradtak a ködlámpába építettek (bőven elég)...

>> Szervizricsko96 // Alfa 145 1.4 Twin Spark // 2017-01-17

Amivel vettem lökös már gyorskötözővel volt hozzáfogva, és rendkívül ocsmány volt. Sikerült egy orros beállásnál leszakítanom sajna. (hülye is voltam meg nem is, bőven elfért volna, csak az a tákolt lökösnek lógott az alja és beleakadt a padkába) Volt lökhárítósnál aki visszarakta, de megint balek voltam. Ezúttal már beszereztem egy tökéletes állapotú faceliftes lököst, ami színre volt fújva. Felraktuk, most fasza, és már odafigyelek, hogy csak fenékkel állok be mindenhova. :) Pofásabb is így az autó, majd hátulra is be fogok szerezni egyet.

Az első féktárcsákat lefestettem pirosra, ez is sokat dob rajta. :)

>> SzervizÁdi_3900 // Alfa 156 SW 1.6 // 2016-09-09

Pár napja tolatásközben lekoccoltam egy fát... Az első lökhárító bal oldala ettől kicsit lefittyedt. Egy gyors szervízelést követően már nem fittyed, erősen áll is, de valahogy semmi nincsen a helyén. Ahogy néztem alulról a dolgokat, jó so éve már, hogy végzetesen elmozdult pár kritikus alkatrész és csavar a helyéről... Priuszos ez a verda is...

>> SzervizRomeoOne // Alfa 159 2.0 JTDm 16V 170 LE // 2016-06-19

Mikor az autót megvettem, már kiszúrtam, hogy az első lökhárító nem áll rajta tökéletesen. A legérzékenyebb pont, ahol a nem jól álló elemet ki lehet szúrni a 159-esen az a sárvédő-lökhárító-motorháztető találkozása. Persze tudjuk, hogy az illesztések sosem tökéletesek, de én ezt többnek láttam annál, mint ami belefér a tűrésbe.
Azért is zavart a dolog nagyon, mert az előző autómnál is volt ilyen, majd később kiderült, hogy ez egy korábbi törés jele volt, nem is lehetett a deformálódás miatt szépen visszailleszteni. Mivel gyorsan kellett döntenem és az autó egyébként hibátlannak tűnt, megvettem, azzal az elhatározással, hogy ha karosszériás is kell hozzá, helyrerakatom az elemet úgy, hogy szépen illeszkedjen.
Droberto-val konzultálva arra jutottunk, hogy lekapjuk és meglátjuk, hogy mit mutat. Ha szerencsém van, tényleg csak elbénázták a visszarakást miután valamikor levették.
A jobb ködlámpa búra és a jobb első doblemez is törött volt már vételkor, ezekhez a cserealkatrészt azonban az eladó ALFI156 már vételkor adta a kocsihoz. A ködlámpa egyébként működött, csak beázott és emiatt el is színeződött a búra. Továbbá a lökhárítóban lévő bal első rács volt megtörve, ehhez a múlt héten szereztem be pótalkatrészt az Iharos és Gollernél 5620 Ft-ért.
Neki is láttunk a műtétnek a tegnapi nap folyamán, kocsi megemel, először a doblemez lett kicserélve. Ehhez igazából csak a kereket kell levenni, utána teljesen jól hozzáférhető. Utána le lett véve a lökhárító. Egy kis kínlódás után a rácselem és a ködlámpa is ki lett cserélve.
Na itt jött a számomra izgalmas rész. Vajon vissza lehet-e rakni a lökhárítót úgy, hogy jól álljon az autón. Droberto nem látott semmi olyasmit az autón, ami törésre utalt volna. Feltettük, helyezgettük, nyomkodtuk egy kicsit, aztán csodák csodája, majdnem tökéletesen helyre lehetett passzintani az elemet. Hatalmas öröm számomra!
Hatalmas köszönet droberto-nak, aki nélkül ez nem sikerült volna :)

Ui: Nem a kocsi fényezése ennyire undorító, csak nem akartam a szerelés előtt vinni mosni és előtte a juharfa alatt álltam, ami ereszti ezt a cukros gusztustalan trutyit. Ez száradt rá a karosszériára.

>> SzervizKazes☻ // Alfa 146 1.9 td, Bözsi // 2016-06-12

Az autót amikor vettük, láttuk, hogy nincs egyben a lökös... törött volt. Keresgéltem egy ideje csere darabot, de vagy drága volt, vagy hasonló mint ami van, vagy nagyon messze és majdhogynem többe lett volna a fuvar, mint az alkatrész... De ekkor jött Jorjie és megmentett egy csak kicsit sérült példánnyal, ami épp jól jött (még az eltérő színe ellenére is), mert az eredeti már nagyon kezdte elhagyni magát és kókadozott... tolatva nem tudtam riadt tekintetek nélkül kanyarodni (pl. egy parkolóban), mert az első kerék már beleért és recegtette... stb. Itt köszönöm meg még egyszer a cartársnak, mert Velencére menet házhoz is szállította és (egyelőre) nem fogadott el érte semmit... majd koccintunk! Kicsit reparáltam és mehetett fel... ;)

219.250 km