Blog >> lökhárító >> spoiler

>> Tuning és extragecsa // Alfa 159 3.2 V6 Jts Q4 // 2018-03-26

Kicsit egérrágta volt az első toldat, egyelőre leszedtem, a sorsát még eldöntöm. Eleinte nem tetszett, aztán már igen, most meg olyan üres lett nélküle. Megnézem, hogy javítható-e szépen, aztán meglátjuk. Sajnos a bal sarka hiányos.

>> Tuning és extraystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2011-09-09

A hátsó lökhárító toldat kipufogó melletti részein hatalmas lyuk tátongott, amióta csak felkerült. Valamiért mindig csúszott, hogy rács kerüljön oda is, ahogy a toldat közepén. Ma viszont végre ennek is eljött az ideje. Igaz, már sötétben fejeztük be, de csak felkerült a helyére.

>> Tuning és extraystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2010-05-27

És végre elkészült. Azaz majdnem kész. A toldat a helyén van, bele került középre a rács is, de a kipufogó mellett még nagy rés tátong. A kipuff végződéseket meg kell igazítani, kicsit belül vannak, meg egy hangyányit lejjebb is fognak kerülni. Erre a műveletre holnap fog sor kerülni. És majd ide a rács csak ezek után lesz berakva, de erre még nem tudom mikor lesz alkalom. Lényeg, hogy az optika lassan véglegessé válik. :-)
Valamint az első lökhárító is újrafényeződött, ismét szépséges lett, eltűntek a kavics nyomok. :-)

>> Tuning és extraystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2010-05-20

Végre fényezőhöz került a toldat. Már le is van alapozva. Viszont úgy döntöttem, hogy a sok kavicsfelverődés miatt az első lökhárító is kap egy teli fényt. Muszáj, mert darabokban esik le a szín az autóról... Így ez kicsit meghosszabbítja a folyamatot, de legalább egyszerre le lesz tudva, és AlfaCity-re rendben is lesz.
Ma voltam festéket venni, innentől már rajtam nem múlik semmi (nem mintha eddig miattam húzódott volna a dolog). :-)

>> Tuning és extraystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2010-04-27

Íme, fény derül rá, hogy miért is lett leszerelve a hátsó lökhárító... :-)
Az autó hátulja sem maradhat ki az optikai tuningból. Mikor felkerült a két kipufogó végződés, többen is kifogásolták, hogy nagyon kilóg. Nos, ennek is megvolt az oka... :-) És a Fanat-X csapatnak köszönhetően a toldat végre elkészült. Ma fel lett próbálva, és eléggé meggyőző a látvány. Nekem tetszik. Maga toldat fotó alapján készült, az eredeti egy MBC Italia termék. Interneten találtam róla képeket, a mester ez alapján faragta meg először hungarocellből, aztán arra húzta rá az üvegszálat. A képeken az első kettő a hungarocell minta.

Update: Beszéltem a fényezővel. Picit elszomorított. Van vele utómunka, főleg amiatt, hogy nagyon közel van a kipufogóhoz a toldat alja és teteje. Sajnos itt módosítani kell többet, mint gondoltam, de szerencsére ez nem plusz költség... Ami még rossz, hogy sok a munkája, és így kicsit csúszunk. De ígéretet kaptam, hogy Komáromra elkészül. A történelem ismétli magát, az ex 146-osom is mindig koppra egy találkozó előtt készült el, mikor nagyobb módosítás volt rajta. :-)

Update II.: Végre célegyenesben. A toldat picit át lett szabva, hogy a kipufogó rendesen elférjen, de a forma nem változott. Az idő viszont sürget. Már csak 11 nap van AlfaCity-ig... Elvileg 9 nap múlva kész a fényezés, a 10. napon még rohangálnom kell egy-két apróság miatt, és utána találkozó... El kell készülnie!!

>> Tuning és extraystuc // Alfa 156 SW 2.4 JTD M-JET 20V // 2009-06-05

Krisz, az aranykezű fényező mester kezelésbe vette a csúnya első lökhárítómat. A múltkori műanyaghegesztés nyomát, meg a néhány lukat, amik a régi nagy rendszám rögzítési pontjai voltak, el kell tüntetni. Úgyhogy ma elő lett készítve fényezésre.
Ezen kívül a spoilerek méretproblémái is meg lettek oldva egy kis csiszolással, vágással. Ezért hatalmas köszönet illeti Toto-t. Színt kapnak, és mehetnek ezek is az autóra. Éppen ideje már... :-)

>> Tuning és extraystuc // Alfa 146 ti Super Produzione // 2005-07-25

2005 nyarán végleges elhatározásra jutottam. Szeretnék valami egyedi spoilerezést. Felkerestem egy készítőt Újpesten, aki kép alapján bevállalta az építést. Eredetileg a Cadamuro Design hasonló spoilerei inspiráltak, fotó alapján róluk lett mintázva a küszöb és a hátsó toldat is. Sajnos rossz tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Gagyi munkát végeztek, ami egyből sajnos nem derült ki. Az első lökhárítón nem sok változás lett, csak a díszcsík lett egybeolvasztva a lökössel, valamint alul a műanyag rács lett kivágva. Új küszöbök készültek, és a hátsó lökhárító is átépült. Itt még nem sejtettem semmi rosszat.