Blog >> lökhárító >> karambol

>> EseményAttie // Alfa 156 1.9 16V JTD M-Jet // 2010-03-07

Hurrá hurrá. A parkoló autómnak sikerült nekimennie egy középkorú nőnek. A történet (156 topic 107070. hsz):
Na szóval ma jövök haza a reggeli bevásárlásból. Az autó mellett bandukolok. Ránézek. Erre ez a látvány fogad. Anyáztam egy jó hangosat. A mellettem levő ember inkább arrébb bandukolt. Egy másik meg odajött érdeklődni, hogy mi történt :)
Na mindegy. Már elkönyveltem, hogy ezt bebuktam. Cascora nem érdemes megcsináltatni, pedig csak 50e az önrész.
Aztán akartunk egy kicsit autózni a gyerekkel, de észrevettem, hogy a 2-on éppen lóg valaki az ablakban. Megkérdeztem, hogy nem látta-e hogy ki tette ezt az autómmal. Láss csodát: látta :) Juhéj! Azt mondta, hogy egy szürke Citroen volt. Itt lakik a környéken, nézzek körül. Amúgy annyit látott, hogy egy nő vezetett. Parkolt be és közben meghúzta az én autóm. Ekkor kiabálva kipattant egy férfi. Átvette a volánt és elhúztak.
Elkezdtem körbejárkálni és ellenőrizni minden Citroent meg ami még gyanús. Ez feltűnhetett másnak is mert odajött hozzám egy férfi, hogy tudja ki volt. És ő már megmondta a címét is az elkövetőnek. :) Ekkora mázlim nem lehet.
Odamentem, csöngettem. Egy nő jelent meg. Kérdeztem, hogy ő volt-e. Elsőre elismerte. Kérdeztem, hogy miért nem hagyott ott papírt, hogy ő okozta a kárt? A válasz: Nem volt tolla. (Bazz... >:-( ) És családi gondjai vannak mert még rendőrt is kellett hívni az alkoholista élettársához. Jó kifogás. Azért cserbenhagyásért feljelenthettem volna.
Na mindegy kitöltöttük a bejelentőt. És a hidegzuhany az volt, hogy a biztosítója a Wabard. Megnéztem a honlapjukat. 2009 szeptember óta nem köthetnek új szerződéseket. Ez nagyon rosszul hangzik. MÁV biztosító feelingje van. Szóval még félek, hogy nem látok ebből pénzt :(
Holnap hívom a biztosítót, hogy mizu...