Blog >> elektromos >> 156
Már vásárláskor sem működött, de nem volt priorítása a dolognak. Viszont, most hétvégén, hogy ilyen szép idő volt, nekiláttam vizsgálódni, hogy miért is nem működik, így legalább ismerekedek is a típussal. :)
A kapcsoló kimérése után gyorsan világossá vált, hogy beljebb lesz a probléma, már csak azért is, mert a kapcsolgatáskor hallatszott, hogy valami kattanik a kárpit alatt.. :)
Így, hát nem maradt más, mint lebontani a kárpitot.
A motor megkapja a +/- 12V-t, de nem mozdul. Az eLearn alapján egyértelmű volt, hogy kellene kivenni a motort a sínnel együtt, csakhogy ezen leírás feltételezi, hogy az ablakot lehet mozgatni. Most viszont felső pozicíóban volt. A biztosító műanyagot még csak sikerült kipattaintani, de a bütyköt nem sikerült kinyomni az üvegből, nagyon meg nem akartuk feszegetni, nehogy megrepedjen.
Hosszas fejvakarás, nézegetés után végülis, úgy döntöttünk, hogy rosszabb már nagyon nem lesz, szedjük szét a motort az ajtóban. Akaszottunk be kapmót, ami megtartja az üveget, ha esetleg vmi balul sülne el és elindulna lefelé a gravitációnak köszönhetően. Majd a négy torxfejű csavart, ami a bovden csévélő dob házát fogja össze, kicsavartuk. Ezután óvatosan szétválasztottuk a két részt, szerencsére sikerült úgy, hogy a bovden nem ugrott le a dobról. Így magát a motort az "áttételházzal" együtt ki lehetett venni. Így látszott, hogy egy ricnis kerék hajtja a dobot. A motor viszont meg sem mozdul. A motor is sikerült leapplikálni a házról. Úgy tűnt, hogy vizet kapott, mert a tengelyen rozsda okozta maródások látszottak. Rátettük 12V-re, de csak az hallatszott, hogy erőlködik, de nem tud megmozdulni.
Itt már letettem arról, hogy motor csere nélkül meg tudjuk oldani a dolgot, de aztán kenőanyag befújása után kombifogóval sikerült megmozdítani a tengelyt. Ezután ismét adtunk 12V-t, megforgattuk mindkét irányba, de egy idő után mindig megszorult, majd egyszer csak ugrott egyet és onnantól gyöngyőrűen forgott mindkét irányba. Gondolom valami rozsda fogta meg. Ezután szépen megtisztítottuk a tengelyt, a gumitömítés alá nyomattunk kenőzsírt valamint az orsós hajtásra is és összeraktuk. Szerencsére az összerakás is sikeres volt és nem ugrott le a bovden a dobról. :) Motor a helyén, kapcsolót visszatettük, próba. Mozog az ablak! :) Csak, hallani, hogy a motor bizonyos ablak pozicíónál erőlködik. Ezért a vezető kédereket megfújtam szilikon spray-vel és járattam föl-le. A végére már szépen járt az ablak, ahogy azóta is. :)
Nem végleges megoldás, a motor ill. a tengely állapota miatt, de remélhetőleg 1-2 évet elmegy.