Blog >> 156 >> vásárlás

2015. július 31-én a nevemre került az autó 3 héttel a vásárlás után és nagyjából 3 hónappal az elhatározás megszületését követően, hogy nekem Alfa kell, abból is 156.
Mivel reálisan közelítek a használt autók felé, ezért nem voltak túl nagy elvárásaim. A kasztnin és a beltérben is "elnéző" voltam, ha az árhoz és futásteljesítményhez reális volt az állapot. Nagyon sok autót néztünk meg, ebből kettőt kvázi referenciának, mert azok bőven túl voltak az előre meghatározott kereten.
A feltételrendszer a következő volt:
-legyen faceliftes belsejű, ez a tempomat miatt fontos.
-ne kelljen kurblizni az ablakot.
-ellenőrizhető múlt, nagy csattanástól mentes előélet.
-1.8TS vagy 1.9JTD16V vagy 2.0JTS+selespeed vagy 2.4JTD vagy 2.5 V6 motor
-max 1M Ft vételár, amire nem kell azonnal százezreket költeni.
Ennek megfelelően az első autó, amit megnéztünk egy 2004-es teljes faceliftes 2,0JTS+selespeed szedán volt bőrrel és napfénytetővel. 100e km, szervizkönyv. Nagyon egyben volt az autó mechanikailag, de dobta a lakkot a frontrésze, szét volt dörzsölve a bőr és fix 1,2M volt. Ez az autó lett a referencia 1. Ezután jött sok lehajtott rom, majd egy 90ezer km-es, friss német import kombi. De nem csak az óraállása volt különleges ám! Ez a konkrét példány bizony egy 2,4 JTD 20V SW GQ darab volt, ami azt jelenti, hogy 150 ilyen autó létezik! (meg még 150 darab az 1.9-es 150 lovas dízellel). P.A.T.I.K.A. volt a gép, komolyan elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen egy vesével is szép az élet, főleg egy ilyen autóban. Ja igen, merthogy másfél milliót kértek érte, amiért már pont fájt a lehajtott ülés miatti kárpitroggyanás és egy apró nyisszenés a fordulatszám alapjáratra ejtésekor. 1,3-ért azonnal elhoztam volna, bárhogy is kell megoldanom.
Szépen jöttek a hirdetésfigyelős e-mailek, mikor felbukkant egy autó Sopronban. Fekete metál, xenonos, régi kasztni, facelift belső, a kis sérülés ellenére jó kiállású gép. Telefon a kézbe, beszélgetés, képek kérése. Szépen kértem, mondja el, hogy milyen hibája van az autónak, mert nem szeretnék feleslegesen elcseszni egy napot és autózni 500km-t. Elég rövid volt a hibalista és elég hosszú a nemrégiben cserélt tételeké, ami az óraállás függvényében nem meglepő, de minden kopó-fogyó alkatrész volt.
Hibalista: jobbos xenon nem ég, bal első sárvédőn sérülés, ahogy a képen látszik, egyéb parkolási sérülések.
Ez számomra teljesen vállalhatónak tűnt, főleg az árat figyelembe véve, ami osztrák papírral 460ezer Ft volt.
A kinézett vonat indulása előtt -merthogy a Toyotát sikerült KETTŐ ÓRA alatt eladni- egy órával telefonálok, hogy "heló, mennék az Alfáért, ki tudsz-e jönni az állomásra?" kérdésre pedig egy "tegnap elvitték" válasz érkezett. Ekkor csak azért nem esett ki a telefon a kezemből, mert az sokba került volna. Oké, akkor gyorsan vegyünk egy bérletet, de rég volt ilyen utoljára, hogy nincs autóm... Semmi pánik (dehogynem), túrjuk tovább a hahut, csak beesik valami jó hamarosan, most már csakazértis Alfám lesz. Elkezdtem nézegetni a 147-est is, de abból nagyon kevés vállalható darab volt, adott pénzért általában gatyábbak voltak az azonos árú 156-oknál. Csütörtök este a hirdetésfigyelő e-mailt megelőző hadműveletként végigfutottam újra kínálatot, hogy lett-e új narancspöttyös, amit még nem láttam. Hát lett. Sopron, fekete metál, osztrák papírokkal, bal első sárvédőn horpadással. Két elég gyenge kép volt fent a kocsiról, de azért az elég magabiztosan kijelenthető volt, hogy ez bizony az az autó, amit az orrom elől adtak el. Szívdobbanás. Jó nagy. Telefon. "Jóestét, remélem nem zavarok. Ugye ez az az autó?" Igen. "Akkor ha az igaz, amit az előző eladó mondott, hétfőn megyek érte és kifizetem, múltkor lecsúsztam róla..." és egyéb szívhez szóló szöveg. Hétfőn elmentem, kipróbáltam, megegyeztem a maxikorrekt és maxikedves eladóval, aki átmeneti autónak vette volna, mert közel volt és jó volt, amíg befut a tuti, de időközben befutott. Egy ML Merci, 5,5millióért, sztori alátámasztva, mivel azzal jött értem a vonathoz. Fizetés, némi izgulás, majd 3 hét múlva a papírok és az autó átvétele. Eufória, mi más :) Azóta is töretlen a szerelem, bár szeptember óta munkaváltás miatt alig használom az autót legnagyobb bánatomra. Ennek az lett az eredménye, hogy az akku megadta magát (Magnetti Marelli, az osztrák nem viccel), még egy Mondialról se tudtuk bebikázni, annyira gémóver volt neki, 4,7V-ot mutatott a multiméter, amivel egy RC autó még ellenne, csak a 20kilós akku valószínűleg kilapítaná.

>> Eseménytipoatti // Alfa 156 1,9 Mjet 16V Distinctive // 2013-05-27

Egyszerűen muszáj volt, de tényleg. Érdekes, valahogy érzetre jobban megy, mint az ugyanilyen motorral szerelt (110 KW) GT, bár azt hiszem, van köztük azért súlykülönbség - majd utánanézek. Jól felszerelt, mindene működik, törve nem volt. Magyarországi, 1 tulaj, 139000 futott km.-rel. Az előéletében történt szervizelések számlái is nálam vannak. Doktor Zé-vel átnézetem, ha kell, javíttatom - majd eladom. :)

>> EgyébG-Burt // Alfa 156 1.6Ts "GALLY ÚR" // 2013-01-19

Tegnap sikerült átiratni, már tényleg az enyém:)

>> EgyébG-Burt // Alfa 156 1.6Ts "GALLY ÚR" // 2013-01-15

Eljött az ideje, hogy az 56 vagyis GALLY ÚR blogját is elkezdjem vezetni. Az egész egy szeptember eleji délutánon kezdődött... És innentől kezdve dióhéjban, címszavakban a sztori: hirtelen vásárlás; hitegetés; idő telik; hitegetés; idő telik; átverés. hazudozás; idő telik; hazudozás; idő telik; fenyegetőzés a rendőrséggel; hazudozás, idő telik; eredeti tulaj megkeresése; a dolgok kiderülnek; anyázás; idő telik; feljelentés elküldése; azonnali reakció: rendezzük a végrehajtót, szólunk ha megjött a törzskönyv; idő telik; törzskönyv megjött; adásvételi megír... És időben meg is érkeztünk:)

>> Eseménysüsnye // Alfa 156 2.5 V6 Distinctive // 2012-08-09

Már kb. egy éve nézegettünk 2. autót, mivel a 155 eléggé ki lett használva az elmúlt 4 évben, és nem akarom széthajtani, valamint, kellene a karosszériával foglalkozni..
Több családtag, barát és ismerős "Biztos, hogy olaszt akartok megint?" kérdése ellenére, én olaszt akartam, leginkább alfát. Asszony ennyire nem volt határozott.. :)
Az én vágyam alapvetően 156 SW FL vagy 166 V6 volt, de nézegettem 2.4jtd-ket is. Persze piros vagy fekete szinben. :)
Még a németeknél mentünk el először megnézni két 156ot (SW és sedan), melyek egy kereskedésben voltak, hogy ismerkedjünk vele. Az alapján tetszett.. a csomitartó mérete persze kicsi (a 155-höz képest), de ezt tudtuk már.
Aztán, még kint nböngészgettem többször a mobile.de -t, de 1-2 olyat láttam, ami árban jónak tűnt és megfelelt az igényinknek, de végül egyet sem néztünk meg és időközben hazaköltözünk. Így már annyira nem is volt égető az autóvétel..
Aztán megláttam eme 156-ot a h.a. hírlevélben. Se nem piros, se nem fekete, se nem SW, se nem külső FL, de mikor megláttam a képeket, meg, hogy szervízkönyves, 2002es, belső FL, gondoltam, ezt azért meg kellene nézni. Így is tettünk, másnap elmentünk megnézni. Asszony egyből elolvadt, mikor élőben látta.. :)
Én próbáltam, objektív maradni, így, annak ellenére, hogy az eladó srác mondta, hogy beindítja, mondtam, hogy várjunk még, hadd nézzek meg rajta ezt-azt. A kereskedő mondta, hogy a comp valami hibát jelez.. no, mondom, ez nem alakul jól..
El voltam vele kb 30 percet (a srác már nagyon be akarta indítani: ).. Eme 30 perc alatt is azért látszott pár dolog, mint pl. hogy a klímaradiátorból az egyik cső nincs bekötve, volt fényezve is az autó, hűtőradiátor felfogatása nem 100as, szóval nagy valószínűséggel volt vmi az elejével. Első féktárcsák cserések, két hátsó gumi belső széle slickre kopva stb.
Aztán elmentünk kipróbálni.. Jajh.. nem tudom meddig lesz meg a varázsa, de nagyon nagyon qrva jó a V6 hangja.. :) Azért közben figyeltem a futóműre is, voltak hangok, valamint az sem volt jó előjel, hogy ültetve volt az autó. A motorja viszont szépen járt, nem dadogott.
Megnéztük a szerzívkönyvet, 2008ig volt vezetve svájcban, akkor volt benne 83e, most óra szerint 103e.. Nem annyira tűnik arányosnak, de ezzek sokat nem is akartam foglalkozni, a km számlálóra nem lehet sokat adni, mindenki tudja ezt. Svájcban 2 tulaja volt elvileg, Megtaláltam még a felnik vételi igazoló papírját és egy svájci műszaki vizsgalapot.
Megbeszéltük a kereskedővel, hogy két nap múlva visszamennénk, és az ő aknájukra ráállunk és átnézném az alját. Közben lebeszéltem egy diagnosztikás sráccal is, hogy jöjjön oda és faggassa ki a compot.
Így is lett. Három hibakód volt, ebből kettő keverékképzés ill. egy katalizátor hatásfok. Ezeket kitörölte, azóta pedig nem jött vissza egyik sem. Ezen kívül még megnéztünk jó pár adatot.
Majd én alámerültem.. az alja nagyon szép.. a kipu rezonátorok kicsit le vannak húzva az ültetés miatt, BE gumiharangok cserések stb. Asszonynak pedig kiadtam, hogy ő addig üljön be és ami eszébe jut nézze meg.. 1 órát voltam alatta.. :)
Megbeszéltük a kereskedővel, hogy megbeszéljük asszonnyal és visszaszólunk. Mondta, hogy OK, de, ne sokat gondolkojunk, mert ketten jönnek megnézni. Ez igaz vagy sem, persze sosem derül ki.. :) Mindegy is, mert aznap estére eldöntöttünk, hogy belevágunk.
Így rá következő héten meg is történt az átiratás és elhoztuk.. már a miénk. :)