2009-07-25

Szegedi Alfa Party 2009

Napos időben, mintegy 50 autóval zajlott idén a szegedi találkozó, bár a motoros felvonulás ebben az évben elmaradt.
Események >> 2009  

Kellemes napos időben érkezett el július 25-e, a 4. Szegedi Alfa találkozó napja.

A 10 órától meghirdetett eseményre érkeztek is szépen a résztvevők, voltak, akik már korábban is odaértek, de először nem tudták, hol lehet betérni a térre, de gyorsan megoldottuk a dolgot.

Ezt követően folyamatosan jöttek az Alfák, volt, akik szólóban és voltak, akik egymás után vonulva, dudálva, ahogy azt kell.

A végén közel 50 Alfa sorakozott a sétányon, ismét szép látványt nyújtva a nézelődőknek. Természetesen kölcsönös üdvözlések, autómustra és fotózkodás következett, majd többen is elindultak felfedezni a várost, ki sétálgatva, ki autókázva. A városnéző kisvonat ebben az évben is oda lett rendelve a talira és most is azonnal megtelt alfásokkal, indulhatott a városnéző „vonatozás”, többen ellátogattak a megújult Vadasparkba is.

A sok szép Alfa között több Spider is volt, mindenféle változatban, még a régi kivitel ’92-ből, majd az ezt követő modellből is 2 darab, stílusosan egy fekete, egy fehér, és a legújabb szép rosso Spider is jelen volt.

Délután 4-kor elindultunk a vacsora helyszínére, a Fehértói halászcsárdába.

Sajnos az idén a kevés jelentkező létszám miatt, nem fért bele a rendőr motoros felvezetés, de így is szép sorban vonultunk végig, nagy dudálással, a sugárúton végig mindkét sávban.

A vacsorára ott maradt még 25 alfás, este fél 7- 7 körül elindult mindenki lassan hazafelé, bár voltak néhányan, akik a városban maradtak. Sajnos gyorsan eltelt ez a találkozó is, de hamar eltelik 1 év és jövőre újult erővel, remélhetőleg nagyobb létszámmal ismét összejöhetünk!

Mindenkinek köszönöm, akik itt voltak!

Satti

Kapcsolódó topic:

Az utolsó 3 hozzászólás:

Bull1552014-05-29 17:02:27 // 6984

https://www.facebook.com/events/230214543841065/?fref=ts

Változott az időpont 2014.06.22.-re! Aki tud jöjjön!!! :)
kispeterz2014-04-11 07:24:13 // 6983
Jó ötlet!
Bull1552014-04-10 20:35:34 // 6982
Itt a folytatás!!!!!