2010-07-24

Székesfehérvári-Velencei tavi Alfa Amore találkozó

Jól sikerült az első Székesfehérvári-Velencei tavi Alfa Amore találkozó.
Események >> 2010  

Andy, az egyik főszervező beszámolója:

Az egész héten át tartó rekkenő hőség után, szombat reggel valamivel hűvösebb, kicsit szeles, de szikrázó napsütéses idő fogadta a Székesfehérvárra érkező Alfásokat. 3/4 11-kor 25 autós konvoj indult a mintegy 23 km lévő Panoráma kempingbe. Útközben még két autó csatlakozott hozzánk. A menet fegyelmezett rendben haladt, és tökéletes egységet alkotva érkezett meg Velencére. Az üzemeltetőknek hála, nem kellett egyesével regisztrálnunk így pillanatok alatt mindenki leparkolt, és kezdetét vette a táborverés az első
"Alfa Kempingben".

Örömmel láttuk, hogy néhány cartárs már eleve ide érkezett, így az összlétszám 33 autó és 62 fő lett. Ez megfelelt az előzetes várakozásainknak, és azt gondoljuk, hogy ha a meteorológia nem jósolt volna rossz időt akkor talán többen is lettünk volna.

A táborverés alatt és után a fiúk és lányok szorgalmasan töltögették a tesztlapokat, valamint jókedvű ismerkedéssel, beszélgetéssel múlatták az időt.  Schill "Betonláb" Péter elhozta nekünk az Alfás kollekciót, így lehetőség nyílott ruhák és kiegészítők vásárlására is.

14 óra körül megebédeltünk majd kezdetét vette a szívócsonk illetve a hengerfejdobó verseny. Előbbivel a lányok, utóbbival a fiúk próbálkoztak. Láthattunk igen jól, és viszonylag rosszul kivitelezett próbálkozásokat is a nézők nagy örömére. A pontos mérés és a tesztek javítása után eredményhirdetés következett. Úgy alakult, hogy mindkét teszt holtversenyt hozott a második-harmadik helyen.
Készültünk erre, és gyors villámkérdésekkel eldöntöttük a végeredményt.

Helyismereti teszt győztesei: 1. George, 2. Tommi, 3. Grando.
Alfa teszt győztesei: 1. Diny, 2. George, Grando.
A dobálást a lányoknál Reni nyerte nagy fölénnyel, a fiúknál pedig Pat egy hajszállal.
A gyermekek részére rendezett rajzversenyen Hérincs Barnabás, alias Little Rolee lett a győztes.
Természetesen rajtuk kívül is mindenkinek jár a gratuláció aki részt vett a játékokban.

Kora este nekiálltunk a vacsora elkészítésének bográcsokban. Ebben nagyon sokan a segítségünkre siettek, így igazi közös főző ünnep kerekedett a dologból. Azt hiszem ezzel sem vallottunk szégyent, bár a lecsót azért sikerült elsóznom. De legalább jobban csúszott a sör!
A hangosítást és az egész napi zenei aláfestést Capsed kolléga szolgáltatta (köszönjük neki), aki vacsora után kicsit emelt a tempón és a hangerőn így kezdetét vette a Beach Party. Először csak hallgattuk a zenét, majd előbb a lányok később a fiúk is táncra perdültek. Éjfél felé kicsit énekeltünk is!

Éjszaka megérkezett az ígért rossz idő, és vasárnap reggel esőre ébredtünk. Kicsit nedvesen, kicsit fázósan, de jókedvűen üdvözöltük egymást újra és a kialakult helyzetre való tekintettel, fürdőzés helyett a tábor bontásába kezdtünk. Még közösen megebédeltünk, majd hazafelé vettük az irányt.

Mindent összegezve azt hiszem, sikeres programot hoztunk össze, és azt gondoljuk hogy jövő nyáron is lesz találkozó a Velencei tónál.

Köszönjük a mindenkinek a részvételt, és külön köszönet azoknak akik bármilyen módon segítettek nekünk megrendezni a találkozót.
De leginkább White Ladynek és Ticának akik az összes agymenésünk, hóbortunk, és hisztink dacára kitartanak mellettünk!! :-)