Fórum >> Egyebek >> Építkezés

Angyal Rita2009-02-15 21:23:41 // 4715
Még beszínezve nincsen a kandalló, egy mélyebb terrakotta árnyalatú színt képzeltünk el, de ez még változhat. A mellette lévő fal vanília krémszínű lesz A kandalló lé kőburkolat lesz letéve. A kandalló előtt lesz az étkező jobbra, balra pedig a nappali. Egybenyiítottuk a teret a két helyiségből így egy szép nagy hely ett. A konyha is az étkező mellett van, kibontottuk ott is a falat. Úgyis majdnem egész nap ott lesz a család abban a nagy egybenyitot helyiségben.
A konyhában is és az étkezőben is egyforma, terrakotta színű kőburkolat lesz. A nappaliban kőris színű parketta.
A kandalló előtt közvetlen nem, de kissé balra lesz a nappali ülőgarnitúrája, narancsos színben, fekvőfelülettel. Vele szemben egy alacsony fa szekrényen a tv, a szekrényben egyik ajtó mögött a cd-k, másik mögött a dvd-k. A szekrény és a tv fölött a könyvespolcrendszer. Ez majd folytatódni a fog a nappali fölöttti galériában, a dolgozó szobában.
Angyal Rita2009-02-15 21:02:55 // 4714
Elkészült a kandallónk a nappaliban, a fal közepén van, a két háló ajtaja között. . Hétfőtől szerda délutánig tartott a munka. A fűtésszerelőnk ajánlotta a kandallós bácsit, aki Siklóson lakik.
Vízteres a kandallónk, tehát az egész házat (~200 nm) fűtjük vele. Mi rajzoltuk le, milyet szeretnénk. Egyedi mindegyik. Nem kész kandallóbetéteket épít be a bácsi. Van egy nagyon szépen dolgozó lakatos, akit ő ajánlott, és onnan hoztuk a kandalló és a hozá tartozó sütő ajtaját is.
A kandalló a plafonig ér. Kb. 160 cm széles.
A bontott téglát a pécsi egyetemmel szemben bontott épületből vásároltuk (50 ft. vold darabja). Ezek még az 1800- as évek végén, az 1900- as években kézzel készült téglák, fával égették, nem faygnak szét. Próbáljátok ki, ha vízzel meglocsoljátok, reggelre nem fagy szét, mint a mostani vöröses árnyalatúak. Ezek a téglák még szép pasztell színűek, halvány sárgák, rózsaszínesek, világosabb és sötétebb terrakotta árnyalatúak.
Az egész került anyagokkal és kandallós és lakatos bácsi munkadíjával együtt ~ 350 000 ft- ba.
A kandallós bácsi weboldalát is érdemes megnézni, sok hasznos infót találtok ott: www.kemencesklub.hu

Íme a mi már elkészült kandallónkról néhány kép. Próbáltam minden oldalról lefotózni.

a sütőrész ajtaja, ez a konyhához közelebbi oldalán van a kandallónak.
Kazes☻2009-02-13 11:02:07 // 4713
Nem annyira, csak mindketten úgy gondoljuk (külön-külön), hogy ne legyen túl sötét a fedett terasz, de mégis kulturált, tartós megoldás legyen, de mégsem csillagászati áron. :)
RoliQ42009-02-13 10:51:15 // 4712
nos az gáz:D
Kazes☻2009-02-13 10:42:11 // 4711
De pont az az első számú szempont. :)
RoliQ42009-02-13 10:00:41 // 4710
ha nem kell hogy átlátszó legyen akkor lindab lemez!
Ferke2009-02-13 09:39:30 // 4709
Jah, azt nem is néztem, hogy hol van. Nem lehet elküldetni postával? Vagy annyira nem lehet összetekerni?:)
Kazes☻2009-02-12 10:34:21 // 4708
Onnan vettem, mert ott találtam, csak gondoltam hátha van cartársnak, de az lett volna a következő, hogy jár-e valaki arra felé, aki el tudná hozni esetleg, mert csak ezért lemenni, nem lenne jó. :)))
Ferke2009-02-12 10:26:57 // 4707
Ezt hogy csináltad?! :))) Pont ezzel a fotóval hirdetnek a teszveszen 16métert!:)
PEMÜ 20x2,1
Nekem legjobb esetben taavasszal lesz, ha veszek, és ami megmarad.:)
Kazes☻2009-02-11 12:03:09 // 4706
Nincs véletlenül valakinek fölösbe megmaradt padlófűtés cső?
Érdekelne úgy 15-20 méter.
PEMÜ 20x2,1 padlófűtés cső
csocsi2009-02-09 18:25:24 // 4705
Hehe, most aztán "friss" levegő áramlik be :))
Tackry2009-02-09 18:16:25 // 4704
Ideje becsukni őket, nem?:P
Wickey2009-02-09 17:36:15 // 4703
Na.

Kiszellőztettem a lakást :-D

Tomi332009-02-08 13:21:39 // 4702
Sziasztok, aposom vett két billenő kaput,féláron lomistól.A kettő volt 50.000.Semmi bajuk nemvolt , csak más színüek voltak és ezért lelettek festve.Igaz motor nélküliek de egy mozdulat és a rugó szépen felnyitja.Hőszigeteltek osztrákiábol hozzák őket.A zár is jó volt rajtuk csak bekelett épiteni.Kerettel minden alkatrésszel hozták őket. Szerintem jó vétel volt,ennyiér,később meg megleht csinálni motorosra. Több méretben is van.Teszek rólla pár képet hogy jobban lássátok.Nemtum mennyire látszanak de remélem azért érzékelhetőek , nemtaláltam kimondottn arról képet.Ha kell valakinek van telefonszámom,bár a távolság lehet nemmindenkinek jó.De szerintem mindenkinek a házatályán van lomis és érdemes velük bizniszelni néha sokat lehet megtakaritani ebben a válságos időszakban. Szép vasárnapot.
BMW forever!!!!!!!!2009-02-08 11:49:15 // 4701
Nekem nem billenő volt,hanem a felfelé csúszó.Az került 2000-ben 80000-be motor nélkül.A billenő az olcsóbb,de függ attól is hogy szigetelt kell e vagy nem.Nagyon meg tudja nyomni az árárt a szigetelés.A szigetelés nélkülit viszont csak elég kókány módon lehet utólag leszigetelni,nem lesz szép.
Poló2009-02-08 11:44:58 // 4700
Köszi, akkor elkezdem nézegetni a billenőket.
BMW forever!!!!!!!!2009-02-08 11:43:45 // 4699
valamivel olcsóbb!Azt sem könnyű feltörni,mert két oldalra egy előre kifúrt lukba csúszik bele a zár,ami gyakorlatilag egy cső.
Poló2009-02-08 11:34:49 // 4698
És ha vennék egy felfelé billenőt nyitó automatikával? Azt mennyire lenne nehéz feltörni? Olcsóbban kijönni, mint a hagyományos vas?
BMW forever!!!!!!!!2009-02-08 09:51:27 // 4697
ja........nincs zár rajta,hanem a kapunyitó motorból kiálló kar,ami mozgatja a kaput,az zár.Azt nem tudod betolni kézzel.Annál azért jóval erősebb.
BMW forever!!!!!!!!2009-02-08 09:49:54 // 4696
Az haveromnak 130 körül csinálta a lakatos a kaput,+a motor,meg a beszerelése,bőven 2kiló fölött volt,közelebb a 3 hoz.De tudsz spórolni,mert ha tudsz hegeszteni akkor a kaput Te is meg tudod csinállni,nem egy bonyolult dolog.
Poló2009-02-08 00:14:34 // 4695
Erre gondoltam én is.
Nem tudsz saccolni, hogy ez mennyiből állna meg?
Automatika nem kell. Vagyis.... Nem tudom. Az mennyibe kerül? És hogyan működik? Ebben az esetben nincs is zár az ajtón? Mi akadályozza meg, hogy ne nyílódjon ki az ajtó?
Wickey2009-02-08 00:06:27 // 4694
Lehet, akkor jársz a legjobban, ha szerkezeti lakatossal csináltatsz mondjuk 4x4-es zártszelvényből egy kétszárnyú keretet, arra kieszelsz egy esztétikus külső burkolatot, és a merevítések közé bepasszírozol 4 centis hungarocellt. Belülről meg már akármivel, mondjuk gipszkartonnal is burkolhatod. Legyen hely a kétszárnyú kapunyitó automatika felszereléséhez, még ha kezdetben nem is rakod bele....
Poló2009-02-07 23:56:43 // 4693
Sziasztok!

Garázsajtókat nézegetek, de mindenhol csak felfelé nyílókat találok.
Nem zárt udvarba kell, szóval a biztonság nem elhanyagolható.
Fából nem akarok, akkor már inkább vasból. Szerintetek mennyiből lehetne kihozni?
csocsi2009-02-06 22:05:32 // 4692
Azt hiszem erről volt szó a hálózat tv-n az öko műsorban.
Ferke2009-02-06 14:25:23 // 4691
Szuper! Na, erre gondoltam! Itt van ez az X-struktúrás, 10mm-es, 2500-ért/nm! Ez szuper ár, ezt eddig 4500 körül láttam, néhol meg +áfa!
Köszi!!!:))
Ferke2009-02-06 14:22:44 // 4690
Ok, köszi!:)
HátvédRomeo2009-02-06 13:44:48 // 4689
Nem tudom volt e már, de érdekes, és hasznos!

Az első magyar ház, ami több energiát termel, mint amennyit használ

Májusban készül el Budapest agglomerációjában az első aktív készház, amely több energiát állít elő, mint amennyit elhasznál, az ára negyedével több, mint a "hagyományos" készházé - mondta az MTI-nek M. József, a ......Kft. ügyvezetője.

A szakértők passzívnak nevezik azt a házat, amely évente és négyzetméterenként nem fogyaszt több energiát 15 kWh-nál. Ebbe a fűtés és a hűtés mellett bele tartozik a világítás és a háztartási gépek által elfogyasztott energia is. Az aktív házak viszont maguk termelik meg a működtetésükhöz szükséges energiát, sőt elérhető a többlet is, amelyet vissza táplálnak az elektromos hálózatba.

A ...... Kft. által építendő ház hasznos alapterülete 134 négyzetméter, bele értve a földszintet és a beépített tetőteret is. A falak és a tető hőátbocsátása harmada a 44 centiméteres korszerű tégla falénak és fele a mai készházakénak. (A hőátbocsátás azt mutatja, hogy egységnyi idő alatt mennyi hő távozik a falon át a szabadba.) Az aktív ház falaiban 37 centiméter, míg a tetőterében 35 centiméter vastag a hőszigetelés. Összehasonlításképpen: a múlt század 90-es éveinek közepéig rendszerint 10 centiméter hőszigetelést használtak a tetőterekben. A hőszigeteléstől azonban még nem lesz aktív egy ház, annak csak az a funkciója, hogy a fűtéshez és a hűtéshez mennél kevesebb energiára legyen szükség. A szóban forgó aktív ház 20 négyzetméter - áramot termelő - napelemmel tudja működtetni a házat, sőt némi felesleg is keletkezik. Az ekkora felületű napelem óránként bő 2 kW villanyáramot állít elő.

A fűtés úgy működik, hogy a szellőztető rendszerbe villamos fűtő patronokat szerelnek, és ha szükséges, akkor ezek bekapcsolnak. Erre csak nagyon nagy hidegben kerül sor, ugyan is a kertben három méter mélyre süllyesztett csőrendszerből télen 6-8, míg nyáron 12-14 Celsius fokos levegő kerül be a szellőztető rendszerbe. Télen az elszívott használt meleg levegő egy hőcserélőn át előfűti a beszívott friss levegőt. Nyáron a bejövő levegő hűti a házat, nincs szükség energia faló légkondicionálóra.

M. József számítása szerint az aktív ház fajlagos előállítási költsége negyedével több, mint a hagyományos készházé. Az ő cége egy átlagos készházat 200 ezer forintért szállít négyzetméterenként, az aktív készház 250 ezerbe kerül. Tervezi, hogy a házakat úgy árulja a jövőben, mint a kereskedők az autókat. Az alapárért "fapados" felszereltség jár, amelyhez opciók vásárolhatók. Például többlet felszerelés lesz a szennyvíz tisztítás utáni visszaforgatása WC-öblítésre, autó mosásra, a kert pedig a felfogott esővízzel öntözhető. MTI Eco
Fairlane2009-02-06 13:04:53 // 4688
A tömör jóval drágább.
A kamrással lehet játszani, hogy milyen szinü legyen, mennyire fényáteresztő stb...

Nézz körül itt
Úgytom ők elég jó áron vannak...

Van egy letölthető beépitési segédlet, amiben sok okosság van, pl ekkora méretnél már kell figyelni a hőtágulásra, meg hogy tegyél párazáró szalagot a cellák végére stb.
Meg van pár kép is ötletnek
Cgo2009-02-06 12:48:19 // 4687
sajnos nem :((
Kazes☻2009-02-06 12:14:48 // 4685
Hopp szétesett. :(
Kazes☻2009-02-06 12:12:55 // 4684
Pl. :
UV-védett üregkamrás polikarbonát lemezek



Vastagság (mm)


Falak száma


k-érték (W/m2K)


Súly (kg/m2)


Ár (Ft/m2)

Víztiszta


Opál


Bronz

6


2


3,6


1,3


2.600.-


2.730.-


2.870.-

8


2


3,3


1,5


3.000.-


3.150.-


3.310.-

10


4


2,5


1,7


3.400.-


3.570.-


3.750.-

16


5


1,9


2,8


5.400.-


5.670.-


6.000.-

25


6


1,45


3,7


6.800.-


7.150.-


7.510.-



Víztiszta 25 mm-es lemez 60%-os hővisszavero felülettel (Heatbloc) 7.800.- Ft/m2
Angyal Rita2009-02-06 12:10:16 // 4683
Nem tudom, ugorj át hozzá vmelyik nap, Testvériség u. 33.
Ferke2009-02-06 12:07:32 // 4682
Sosem értem meg, miért nem raknak oda legalább egy tájékozató árat...:( Ezeket mennyiért nézted Te?
Kazes☻2009-02-06 10:34:19 // 4681

Csak a cellás jó, akkor az kell. Kinek mi tetszik. Én is tervezem ezt, nézegetem, de eléggé mennek az árak, úgyhogy lehet marad a sima műanyag trapézlemez. :)
Ferke2009-02-06 10:12:56 // 4680
Szerinted polikarbonáttal is tud? Mert a faanyag részével meg annak a melójával nincs gondom, maga a fedés a probléma...pontosabban az anyag....a polikarbonáthoz sem ragaszkodom, csak fogalmam sincs, mit lehetne helyette valami hasonlót alkalmazni. A műanyag szerű hullámizé borítást hanyagolnám, mert az eléggé béna...
Ferke2009-02-06 10:11:29 // 4679
Na, ilyen áron én most nem találok sajna.:(((
Hunor2009-02-05 15:59:24 // 4678
Mikor én vettem akkor 3000Ft/nm volt Kecskeméten plusz a hozzávaló!10mm vastag és elég strapabíró!
Angyal Rita2009-02-05 15:01:01 // 4677
Helló! :-)

A Charly kisunokám ács! :-) Biztosan tud segíteni, mint őstárnoki :-)
Ferke2009-02-05 14:25:38 // 4676
Terasz tetőfedéséhez keresek polikarbonátot. Van tippetek, hogy hol találok a legjobb áron? 4,5x4,5 métert kellene vennem, és fogalmam sincs, hogy tömör volna a jobb, vagy a nem tömör.:)
Tom122009-02-04 04:43:55 // 4675
Ismerős a helyzet, addig inkább nem teszek fel semmit, amíg nem találok olyat, ami "szerelem első látásra".:-)
...csak azt bánom, hogy a nagyszüleim hálószoba bútorát kb. 8 - 10 éve "elvesztegettük" /vagyis a szüleim/ egy gyűjtőnek, vagy restaurátornak, vagy hogy is hívják...
Xixo2009-02-04 04:01:04 // 4674
Esetleg becsüst nem tud valaki??

(Vagy ezt már kérdeztem?)
Xixo2009-02-04 01:34:53 // 4673
Van esetleg rálátásod, hogy mennyit érhet??
Cgo2009-02-03 08:56:13 // 4672
hello,
koszi a kepeket, de jelenleg (mar) nem keresek szekrenyt, nem birtam tovabb nezni az ikea-s akasztot a folyoson es rendeltem egy olasz rusztikalis szekrenyt. Sok szerencset az eladashoz.
Ferke2009-02-02 09:15:45 // 4671
Áááá, de jókor szólsz, most lettem kész a gardróbszobával, ami jobb/szebb híján ikea-s lett.:(((((((((
Xixo2009-02-02 04:27:10 // 4670
Lassan aktuális lesz a zuglói albérlet!!! Ha érdekel valakit, az keressen!

Fogarasi-Nagy Lajos Király útja sarok, 4emeletes panel első emelete, másfél szoba, most lesz kifestve, erkély, pince, 60e. + rezsi max 30e. (nagyvonalakban)
Tackry2009-02-02 04:03:26 // 4669
Én szeretnék egy ilyent.:) De csak szeretnék. Sajnos.:)
Xixo2009-02-02 01:06:53 // 4668
Cgo!!!!

Ehun a link a fotókhoz!!!

Elég szar képek, de a lényeg látszik.
csocsi2009-02-01 21:34:43 // 4667
Ez pofásan néz ki.
De valóban némi helyigénye van :))
MYSKHA2009-02-01 13:57:19 // 4666
GARDROBSZOBA ANYAGÁRBAN! Sziasztok ,ha netán valakinek tervbelenne véve ,hogy ruháit egy szobába költöztetné vagy van olyan ismerőse akkor az vegye fel velem a kapcsolaot.Mindenki jóljárna ,anyagárban megcsinálom amiről számlát hozok csak annyit szolnék bele ,hogy legyenek benne bizonyos szerelvények amik praktikussá tennék mégjobban mint pl: Ruhalift,kihuzható polc,nadrág tartó nyakkendő tartó stb..ha valami nemkéne akkor azt kiszedem és csak pár csavarnyom látszik :) Nekem az a fontos az egészbe ,hogy fotókat készítsek és lehetőség szerint jólenne ha tolóajtóval lehetne bejutni az ojjektumba:) Különálló szobába vagy egy szoba sarkbába.. mondjuk elég nagy sarokról beszélünk:) 250*250 cm es lenne a legideálisabb:) Nagyságrendi árat se tudok mondani mert ez teljesen egyedi dolog.. SZóval ha felkeltettem érdeklödésed... :-)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak