A GT kupé bemutatása előtt nem sokkal a Bertone stúdió elkészítette a tanulmányt, de a nyilvánosság elől ezidáig elzárták. A Bertone múzeumában őrizgették, innen szivárogtak ki képek 2008-ban, amelyek akkor bejárták a világhálót.
A vászontetejű, négyüléses GT nagyon jól jött volna a Bertone glugliascoi üzemének, miután a kupé változatot hosszú tárgyalások után nem itt, hanem a Fiat pomiglianoi üzemében gyártották. Lilli Bertone az Automotive News újságírójának azt mondta, Daniele Bandiera, az Alfa akkor főnöke a tanulmányt látva biztosította őket arról, hogy gyártsába kerül a kabrió, mert nagyon tetszik nekik. Aztán végül semmi sem lett belőle, mert a vezetés úgy döntött, inkább a Brerából készítenek kabrió változatot Spider néven.
Hogy ez mennyire volt jó döntés, azt a számok tükrében lehet megítélni. A Brerából 2005 és 2010 között alig több, mint 21 ezer darabot adtak el, a Spiderből pedig - amelyet Pininfarina rajzolt meg - ennél is kevesebbet, 12 ezret. Eközben a GT-ből bemutatásától 2010-ig 80 ezer példány kelt el, valószínűsíthető, hogy kabrió változatából jóval több, mint 12 ezer készült volna.
A Bertonénak valószínűleg ez sem lett volna elég ahhoz, hogy megmeneküljenek, a Torino külvárosában lévő karosszériagyártó üzemet a Fiat előbb-vagy utóbb felvásárolta volna. Mint ahogy ezt meg is tette 2009-ben. Lilli Bertone, az alapító Nuccio Bertone özvegye eközben újjászervezte a céget és a 2010-es genfi autókiállításon bemutatták az egyik legizgalmasabb modelljüket, a Pandiont.