Az 1957-es Frankfurti Autó kiállításon bemutatott Alfa Romeo „TI” Berlina tulajdonképpen egy négyajtós 1300 Berlina, mely a Sprintből ismert 65 lóerős erőforrást kapta meg. A TI bevezetésével a cég egy olyan speciális, izmosabb sorozatot indított útjára, melyet kifejezetten az 1958-as nemzetközi túrabajnokságra szántak.

Emlékezzünk csak az előző Mexikói Utcai Versenyre, mely 1955-ben került megrendezésre. A híres Alfa 1900 TI modellekből álló csapat lemosta a pályáról a konkurenciát, s jó pár, erősebb motorral szerelt ellenfelet is móresre tanított a hegyi szakaszokon. Nos, az Alfa újra támad! Az 1300-as családi autó sikerén felbuzdulva egy felpiszkált kis bombával jelentek meg, amely nem kis meglepetést tud okozni a kormánykerék mögött ülőnek.

Mario Bernasconi, az Alfa Romeo PR főnöke rendelkezésünkre bocsátott egy TI-t, hogy egy hetes túrát tehessünk vele a talján földön. A svájci Luganóban vettük át a kocsit a helyi kereskedésben. Az órája szerint már több mint 8000 kilométert tettek bele, így egy jól bejáratott, összecsiszolt szerkezet várt ránk.

A gép alapjaiban egy Giuliettát takar. Az alváz, a felfüggesztés, valamint a futómű a Sprintével megegyező, egyedül az alapokra épített négyajtós karosszéria különbözik. Nehéz megkülönböztető jegyeket fellelni. A műszerfal számlapján büszke TI felirat található, de a külsőn nem látni semmit. A félkörív alakú fordulatszámmérő a műszerfal bal oldalán helyezkedik el, a vezető számára jól látható helyen. A többi műszer egyszerű formavilágú, jól csoportosított, és különösen jól olvasható éjszaka, amikor meg van világítva. Található ezek között egy 160 km/óráig skálázott sebességmérő, egy olaj visszajelző és egy, a tank ürességére figyelmeztető lámpa. A műszerek egy másik csoportja a jobb oldalon található- a víz- illetve az olajhőfok jelzésére. Kis visszapattanó kapcsolók látják el az ablaktörlés, a hűtő ventillátor és a műszerfal világítás funkcióinak állítását, kapcsolását. Az utastér fűtését és a szivatót hagyományos húzós megoldással változtathatjuk- ez utóbbiak kiválóan teljesítettek a hideg olasz téli körülmények között. 

A legkellemesebb meglepetést a kézigáz felfedezése jelentette, mely a kormányoszlop alatt kapott helyet. Ez nagy segítségnek bizonyult egy hideg éjszakát követően az autó bemelegítésénél. Ahelyett, hogy perceken keresztül az autóban ülve a gázpedált nyomogatnád, kiszállhatsz, és a melegbe visszaérve elfogyaszthatod békésen a második csésze kávédat. Véleményünk szerint minden sport- illetve túraautóba kellene kézi gázt szerelni, és gratulálni szeretnénk az Alfának, hogy ezt a kicsi, de annál nagyobb kényelmet nyújtó funkciót biztosították. 

A vezetési pozíció kényelmes, a pedálok elhelyezkedése pedig annyira jól sikerült, hogy a lábfejeket szinte kényeztettük vezetés közben. Az Alfák régóta híresek erről, még a háború előtti időszakból is, csak akkor a gázpedál még a kuplung és a fék között helyezkedett el. Az TI- ülések dizájnolására is gondoltak az olaszok- karcsú, természetesen illeszkedő oldaltámasszal az ülés tömésében nagy oldalstabilitást értek el.

A külsejét tekintve, a TI híján van a Sprintre jellemző szépséges oldalvonalaknak, zömök megjelenése van, mely kissé levon az olasz születéséből fakadó előjogából – mondhatni csúnyácska. De ahogy a legtöbb olasz termék esetében, a külső nem feltétlenül határozza meg a belső tartalmat. A kormány mögül a TI nagyon mokánynak bizonyult.

Bámulatos, hogy kis mérete ellenére a négyajtós Giulietta mennyire bőséges teret kínál belsejében. A tengelytáv a Sprint szériával megegyező, de a hely busásan elég négy ember és csomagjaik számára. A csomagtartó is meglepően nagy. Nem úgy a beltérben található tároló helyek- a kesztyűtartó és a térképek tárolására szolgáló zsebek nagyon szűkek.