Mutasd

>> Egyéb2017-01-29

Sajnos elmaradtam a blogbejegyzésekkel részben lustaság,részben időhiány miatt.de legfőképpen azért,mert csupa jó dolgok történtek velünk,a jót pedig nagyon könnyű megszokni!
Most kis hiánypótlásként próbálom számba venni a sok történést.
Napra pontosan egy éve hoztam el Yani cartárstól a vasat.Élvezetes volt az azóta megtett minden egyes kilóméter.És ami leglaább ilyen fontos,ritka jó fej emberekkel,Alfásokkal ismerkedhettem meg.Sajnos csak egy Alfa-s talalozóra jotottam/jutottunk el,ezévben változtatok ezen.
Az elmúlt egy év mentes volt a műszaki hibáktól,nagyon szépen teljesített.
Egy-két kis gubanc volt,pl. a bal hátaó lámpabúra párásodott be,ezután nem sokkal a helyzetjelző is kiégett.Néha felvillant a műszerfalon a rendszàmtàbla világítás izzójának hibájára figyelmeztető jelzés,ami az utóbbi pár hónapban aztán ahogy jött,el is tűnt.Ennek lehet az oka az,hogy a rendszámtábla világítása ledesre lett cserélve,aminek az áramfelvétele kisebb,ezt hibának elérzékeli a rendszer.De akkor miért tűnt el időközben?
Ugyanilyen hiba volt a napi első indításnál jelentkező alacsony olajnyomásra figyelmeztető jelzés,amit a cartársak szerint az olajnyomás gomba hibájára vezethető vissza.Többünknek jelentkezett ez a hiba,nekem a hidegebb idő beálltával jelentkezett,de mostmár àllandósult.Viszont aznap tobbször nem jelentkezik màr,csak huzamosabb állàs után.
Kicsi koppanàs is jelentkezik a futómű eleje felől.de csak a 18-as felni használatakor.
Ezen problèmák mind orvosolva lesznek a szervizelès alkalmával!
Ami történt mèg:lecseréltem a felniszetteket is.Nem mintha gondom lett volna az autóval kapott tèli 16 collos ès nyàri 17 collos szettekkel,de a gyári szerelèsű felnik között volt ami jobban tetszett.Mindenképpen Alfa gyári felniket akartam,16-tól 19 collig gyönyörű felniket alkottak az olaszok,amik maximálisan passzolnak a 159-re.Valahogy a tuningfelnik csak rontanak az amúgy nagyon ütős formán.Úgy gondolkodtam,hogy ha el tudom adni őket olyan àron amire túl sokat nem kell ráfizetnem,hogy a kinézett felniket megvegyem,akkor váltok.Szerencsém volt,mindkét szettre jelentkezett vevő ès én is talaltam megfelelő állapotúakat.
A vasat 16 collos téli felnin (1.kép) hoztam el Yani cartarstól,lévén január vége volt.A téli szettnél nem akartam nagyobbra váltani,megfelelőnek találtam a méretet,a rajta lévő Klèber abroncsk is jók voltak Dot szám és profilmélység alapján,elkezdtem még a nyár folyamán télre való felnit keresni,miközben meghírdettem a sajátokat itt az Amoren.Nemsokára találtam is Győrben a Jófogáson keresztül,Svájcból behozott sokküllős 16 collos kerekeket (2.kép),szép állapotban,a négyből csak egyen volt sérülés,a többi hibátlan állagú volt.Kis alkuval elhoztam 65000 Ft-ért,a rajta lévő Bridgeston nyári gumikat pedig elajándékoztam,egyik családtagnak volt szüksége rájuk.
A jó állapotuk ellenére szerettem volna őket rendbe tetetni,antracit színre akartam lefújatni őket.Itt a fórumon,Ákos(dewil) cartárson keresztül sikerült talalnom egy kivàló fényezőt,aki 8000 Ft/db. áron gyönyörűen rendbe tette őket (3.kép).Dömpi cartárs blogjában találtam meg a színkódót,az Alfa Mito QV ötpakós antracit felnijének a színe,elvileg ilyen a 159 Ti felnin színe is.Greentimus cartárs pedig október folyamán vette meg az enyémeket.Ugy gondolom jó csere volt,sokat dobott az összképen a forma és az antracit szín,bár ezek a vékony küllők nem adják ki annyira a szín szépségét.A nyári 17-es duplaküllös kerekeket (4.kép) Atis78 cartárs vette meg,én pedig Tizes cartárson keresztül jutottam hozzá a nagy álmomhoz,a "patkós" felnikhez (5-6.kép),szerencsére nagyon jó,225/45R18-as méretű Continental ContiSport gumikkal.A felnik nem sérülésmentesek,ha ez a gumiszett lekopott,kapnak egy felújítást,de ez még 2 szezon kb.Nem ragaszkodtam volna a méretváltáshoz,de csak 18-as méretben van ez a felni.Azt kell mondjam,hogy talán a 18-as méret illik legjobban a 159 karakteréhez,iszonyat stabil vele az autó!A kinézet pedig nekem nagyon tetszik,talán csak a 18-as turbina vagy 19-es Ti felnivel lenne ütősebb.