Blog >> sebváltógomb

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2014-09-30

A hónap elején (0901) egy korábbihoz hasonló, újabb özönvíz öntötte el a várost. Ennek köszönhetően megint beázott az autó a jobb első hangszórónál. Tiszta szerencse, hogy előre gondolkodva és ismerve azt a tényt, hogy nagy esőnél, huzamosabb ideig kint állva beázik, reggel úgy indultam el itthonról, hogy egy nejlont terítettem az anyósülés előtti padlólemezre, mielőtt megint elönti a víz a most már frissen lakatolt részt, ahogy azt annak előtte az elmúlt lassan 7 évben már kétszer megtette.. Nap végére 1,5-2 dl vizet öntöttem le a nejlonról.., még mindig jobb így, mintha órákig kellett volna szárítgatnom a kárpitot és az alatta lévő szigetelést. Egyre jobban érik az ajtók rendbetétele.. Ez ügyben már egyeztettem a lakatossal és a fényezővel, hogy mind a négy ajtót teljesen nullára szét kellene szedni, ahol igényli javítani (pl. elektromos ablakemelők), amiket kell, cserélni (pl. vízlehúzók) és végül a hibák, rányitások javítása után egy komplett újrafényezés is rájuk fér. De erre csak a hónap második felében lesz lehetőség.
Addig is átvettük a reptéren (0904) a GTA küszöböt húgoméktól, ami valóban elég nagy csomag, úgyhogy hazafelé nálunk is a tetőcsomagtartón utazott.
Majd később, a nem rég ”felfedezett” autókozmetikába indulásnál észrevettem (0906), hogy a bal első dobbetétnél hiányzik egy csavar, így a dobbetét vége szabadon tud mozogni és ezáltal néha bele is ér a kerékbe, ami tolatásnál ki is tört belőle egy kisebb darabot. Ezt mielőbb orvosolni kell, ha nem akarok úgy járni, mint egyszer már jártam, hogy begyűrte a dobbetétet a kerék menet közben.
Az esküvő előtti és utáni teendők miatt túl sok időm nem volt a küszöb spoilerrel foglalkozni. Sőt, ki sem bontottam a csomagolásból egészen addig, amíg Csabi el nem jött hozzánk (0909) és fel nem próbáltuk. A próba során kiderült, hogy valódi, gyári GTA küszöbbel van dolgunk, ami természetesen nem illeszkedik elöl a sárvédőívhez. De a feladattól nem megrémülve a spoilerrel együtt távozott a próba végén. :)
Pár napra rá újabb alkatrészek érkeztek (0912) Helembai Zolitól; az új vízlehúzóim! :) Majd másnap (0913) beszereztem egy fekete bőr váltógombot (made in italy), pont olyat ami most is van benne.. és két új flexibilis ablaktörlő lapátot (20 ill. 21”). A váltógombból most valami ”komolyabbat” akartam volna venni, egy MOMO személyében, de igazából egyik sem tetszett, ami meg talán egy kicsit is, az elég húzós áron volt még az eBayen is.. Így maradt a megszokott forma, már csak majd ki kell cserélnem valamikor. Viszont gondolkozom a váltórúd rövidítésében is (kb. 2-3 cm), ami sok problémát megoldana: pl. nem lenne ilyen hosszú:) és a váltószoknya sem esne le mindig a sebességváltó gombról..
Újabb elektromos hiba ütötte fel a fejét (0915) – bár szerencsére eddig minden korábbit gond nélkül lehetett orvosolni, remélem ezzel is így lesz.. Most azt játssza, hogy nem jelzi a műszerfalon, hogy nyitva van-e a csomagtartó, de ez már csak hab a tortán, mert egy ideje már bezárja úgy is a központi zárat, hogyha a csomagtér ajtó nyitva van.. Eddig vissza-kinyitott. A csomagtér világítás pedig már egy hónapja egyáltalán nem működik a benne lévő LED izzóval. :\ Sürgősen találnom kell a közelben egy autóvillanyászt..
A ”nem látok ki” bejegyzésemre első lépésben megrendeltem a korábban már bevált OSRAM Night Breaker (viszont most már az) Unlimited 55W H7 izzókat, melyeket ma (0917) át is vettem az Elaforgtól házhozszállítással.

- akár 110%-kal több fényt vetítenek az útra (hagyományos halogén izzókkal összehasonlítva)
- akár 40m-rel hosszabb fénykévével rendelkeznek
- akár 20%-kal fehérebb fényt produkálnak.
- szabadalmazott kék gyűrűs bevonat a kevesebb szórt fény érdekében
- magasabb fényhasznosítás az izzóban található optimalizált gázkeveréknek köszönhetően
- stapabíróbb kialakítású izzószál

A fényezés előtt egy kisebb teendő listával felszerelkezve átgurultam a fényezőhöz (0919), hogy vele és a lakatossal leegyeztessem a tenni valókat; 4 ajtó komplett rendbetétele, 4db vízlehúzó csere, 2db hátsó elektromos ablakemelő szerkezet cseréje, 1db csomagtér ajtó teleszkóp csere, kartervédő lemez műanyag kiegészítő ”füleinek” visszaszerelése a fém kartervédő lemez alvázvédelemmel való ellátása után, új rozsdamentes csavarokkal, első lökhárító rendbetétele - a betontömbbel való találkozás nyomainak eltüntetése (fényezés), az Alfa pajzs mögötti háromszög rész feketére való fényezése, stb..
Majd hazafelé jövet a kinti 17 fok ellenére az új vízhűtővel is 90 fok fölé tudott emelkedni a vízhőfok.. Egyelőre nincs tippem mitől lehet ez. Talán a ventilátor kapcsoló..
A hétvégén (0921) jutottam oda, hogy a HELLA fényszóró izzókat kicseréljem a héten beszerzett NBR-ekre. A művelet a szokásosnál rövidebb ideig tartott és csodák csodájára a kb. egy éve a búrába ejtett helyzetjelző izzót is sikerült kibányásznom. Pont jókor! mert a múlt hónap végén kiégett helyett a tartalékizzóm nem működött, úgyhogy legalább volt mit a helyére tenni. :) Így végre eljött az a pillanat is, amikor nem jelez izzó hibát a műszerfal.. Viszont a NBR-eket még nem volt alkalmam sötétben kipróbálni.
Másnap, azaz egy hétfői nap délután (0922) leadtam az autót a korábban részletezett műveletsor elvégzésére Ignácékhoz. 4-5 napot mondtak rá. Szerintem kevés lesz.. Időközben megérkezett (0924) Helembai Zolitól a következő adag alkatrész is (kormány – erről majd később, motor billenésgátló, szívócső, egy eredeti Alfa Romeo bőr mappa, első ajtók alsó tömítései, stb.) majd megrendeltem (0924) a régóta vágyott pedálszettet is. Igaz, nem a MOMO DNA-t, amit régen annyira favorizáltam, hanem a Sparco Settanta Racing-et, ami most jobban bejött – fekete színben (eBay – Australia)
Az autó nem lett kész a remélt 4-5 napon belül, így nagy ráérésemben és türelmetlenségemben elmentem segíteni az összeszerelésben. A szombati nap (0927) rá is ment teljesen a 4 ajtó komplett összeszerelésére, meg az ’apróságokra’. Viszont legalább végeztünk és elhozhattam végre a vasat. Csabi is átjött, hogy felpróbáljuk az addigi módosításait a GTA küszöbön, majd a munka folytatódott tovább. Hazaérkeztünkkor vettem észre, hogy az ablakmodulnál valami nem lett jól bekötve, mert nem húzza fel az ablakokat a központizár bezárásakor.. :\ újabb pont a következő listára..
Másnap (0928) elvittem az autót a megszokott helyre, hogy takarítsák ki a fényezés és szerelés után összegyűlt port és koszt a belső térből illetve a csomagtartóból. Ismét meg voltam elégedve a munkájukkal. Gyorsan és szépen dolgoznak, nekem ez kb. egy fél napot felvett volna.. Viszont ha már volt egy kis időm megint az autóval foglalkozni és az idő is kedvező volt hozzá, kicseréltem az ablaktörlő lapátokat, visszaraktam a csomagtartóba a mélyládát, ami augusztus elejétől a garázsban pihent.. majd felpattintottam a tetőcsomagtartót és elhoztuk Gyömrőről az új motorháztetőmet, amit okosba sikerült olcsóé’ elhozatni Ózdról UPS-sel. :) Hazafelé lepakoltuk Ignácnál, remélhetőleg sérülés nélkül vészelte át ezt a pár km-t.. mert szeretném egy az egyben cseréltetni az enyémmel, ugyanis a baleset óta fent lévőnek a színe sem egyezik meg a többi elemmel és jó pár kavicsnyom díszíti már a felületét. Ez az új pedig állítólag tipp-topp. Mivel a régi küszöb spoileremért nem jelentkezett senki, így azokat pedig a tetőcsomiról az első szelektív kuka mellé letámasztottam.. :)

[Költségeim: mosás+porszívózás 2000, vízlehúzók 5190, váltógomb 1739, ablaktörlő lapátok 1098, NBR izzók 6000/pár, csavarok 260, alkatrészek 12390, pedálszett 10161, fényező munka 120000, ajtók le-fel-szét-összeszerelése + stb 35000, takarítás 2500, motorháztető 7000, UPS 2000]

>> SzervizKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-11-05

végre megoldódni látszik a helyzet (1104) thx for gerissimo & kornél (Lear Corporation)

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2009-10-13

Alig egy hónapos műszakival vettem az autót kb. két éve, úgyhogy még csak most (1013) estünk át az első közös vizsgánkon. A vizsgáztatást Gerissimo és Alfater végezte, ezúton is köszönöm nekik, hisz azért mint kiderült volt két dolog, amibe bele akartak kötni. De ez belefér így 13-án szerintem.. :) A lényeg, hogy átment, mindenféle kenések nélkül. Tehát az autó műszakilag rendben van. Szerintük. Mert én tudom, hogy lenne még mit faragni rajta. És nem -csak- a lengéscsillapítókra gondolok, ami az egyik kifogásuk volt, hanem a váltóolaj 'folyásra' (ami megállni látszik és azelőtt sose csinálta, úgyhogy nem tudom mitől indult meg és állt el mostanában) ill. a szokásos LMM és lambda szonda csere lehet, hogy szükséges lenne, mert kitudja mikor volt utoljára. Később pedig a fékek és a gyertyák cseréje is elengedhetetlen lesz. Például jövő tavasszal/nyár előn.

Tehát az egyik dolog, ami nem tetszett a T.Vizsgáztatónak az a jobb első lengéscsillapító. Eh.. Erről, talán aki olvasta az egyik nem is olyan régi blog bejegyzésem, az tudja, hogy megvan a véleményem az ilyen rázópados mérésekről. Ahány hely, annyi féle mérés.. Miért jó ez, nem tudom, ill. tudom/gondolom, de ezzel nem is kívánok többet foglalkozni mindaddig, amíg nem érzem az autón, hogy szükséges lenne valamelyik cseréje. Nekem az elejével semmi bajom, a hátsókról már ugyanezt nem mondhatom el, mert ott tudom, hogy a bal oldalon, ha nem is pont a lengéscsillapító, de valami miatt kicsit jobban pattog az autó mint kéne. Bezzeg arra nem mondtak semmit..

A másik, amit szóvá tettek az az, hogy a motoron nem olvasható rendesen a motorszám:) Ez is hihetetlen kicsit, mert akkor mikor megvettem, nem jelezte az eredetiség vizsgáló, hogy ilyen probléma lenne.. Pedig kinek másnak, ha nem neki kellene ezt mondani? Na mindegy.

A lényeg, hogy most két évig nem kell ilyennel foglalkozni, csak építeni, szépíteni tovább az autót. Tehát most friss zöldkártyával, friss műszakival ill. minusz pár tízezerrel rójuk tovább az utakat, ahogy eddig is tettük.



ezen kívül: első szélvédő alatti levélfogó csere (még Erhardtól), váltógomb javítás (mert forgott..), beázás megszüntetése (remélem sikerrel:), váltó olaj csöpögés ellenőrzés (végül a kifolyt olaj letörlése, az újabb cseppeket pedig figyelemmel fogom kísérni), bal első ajtó jobb első ablak emelőgombjának cseréje (mert lefelé megadta magát a napokban..), munkadíj, stb.

>> EseményKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-21

Ma (0521) nem kellett bemennem dolgozni, ez pont jól jött ki, mert végre kicsit együtt lehettem az újonan visszakapott autómmal. Tegnap abban a párás-esős időben, szinte tejfehér pára képződött az ablakok belső oldalán, akkor gyorsan letöröltem, de ma szépen megpucoltam belülről, hogy ne legyen csíkos. Nem 100%-os, de jobb lett. Több fórumos hozzászólónak köszönhetően pikk-pakk megoldottam a seb.váltógomb cseréjét is. Letörölgettem az autót. Kinyitottam a motorteret, hogy száradjon a tegnap kitisztított kárpit. Viszont csöpög valami a motortérből. Reggelre egy kisebb olajfolt keletkezett az autó alatt. Mikor kimentem hátrébb álltam, hogy lássam pöttyen-e. Tettem alá egy kartonpapírt. Idővel megjelent rajta pár csepp olaj, nem vészes, de nem látom mi csepeghet. Szervó vagy motorolaj..? Zoli szerint már megérett egy motorolajcserére, úgyhogy ha előbb nem, akkor akkor kiderül. A hosszbordás szíj eléggé repedezett már, úgyhogy majd azt is kicseréltetem egyúttal. Visszakerült az autóba pár dolog, pl. a CD-tartó mindenféle jó zenével, a táska a csomiba tele hasznos cuccal, rongyok, telefon-, GPS-tartó, stb.

>> Tuning és extraKn[.]xX // Alfa 156 16V 1.8 TwinSpark // 2008-05-07

Az autó még nincs készen, de a fa seb' váltógombot ideje volt már bőrre cserélni, így kapott egyet az olasz Bottari cég emblémáját viselők közül. A képen ez látható. Már jóideje (kb. mióta megvan az autó) nézegetem a fekete bőr seb' váltógombokat, de hiába, mert vagy megfizethetetlen, vagy van rajta valami gagyi lángocska, vagy a formája/minősége nem az igazi. De végre most találtunk egy megfelelőt. Származási hely: Olaszország :) Ha sikerül beépíteni, teszek fel róla fotót.

www.bottari.it

Beszéltem Zolival is telefonon. Azt mondta, hívta a 'computeres' srác, hogy legkorábban szombaton este tudja megnézni az autót, de ha hétvégén nem is jön össze a találka és a gyógyítás, -mert rengeteg melója van- akkor kedden már minden bizonnyal meg tudja nézni. Bízom benne, hogy megoldja a motor nem-indulásának a problémáját..