Blog >> 155 >> bak

Kb. 4 hónapja kezdődött, h néha vmi furcsa fémes csörgő, surlódó hang hallatszott valahonnan (gyanúsan a bal oldalon) elölről. Emellett előfordult az is, h induláskor, jobbra kitekert kormánnyal kopogott is valami. Mivel a BE kerékcsapágy még nem volt cserélve mióta nálam van az autó (5 év, kb. 100e km), gondoltam azzal semmit nem veszítek ha ki lesz cserélve, és akkor egyúttal meg lehetne nézetni a külső féltg csuklót is.A vége az lett, hogy mindkettő ki lett cserélve + gumiharangok + féltg szimmering, a hang azóta eltűnt.

Ezen kívül néha a kinyomócsapágy is szólt. A kuplunggal kapcsolatban is úgy gondoltam, h mivel még nálam nem volt cserélve (és a genovai másfélév alatt elég sokatt kapott a pofájára, mivel a lakásnál mindig párhuzamosan kellett parkolni lejtőn) ezért legyen az is lecserélve és akkor már a főtg szimmering is. Szétszedés közben felhívtak (Franke testvérek), h mellesleg elvileg megtalálták a váltóolaj szivárgás okát is (ez már azóta megvolt, mióta nálam van az autó). Az 5. sebességnél van vmi fedél aminél szivárgott, természetesen, ha már szét volt szedve ez is orvosolva lett. A kinyomócsapágy valóban nem volt már jó állapotban, a tárcsában Robi szerint kb. még 10e km lehetett, azután valsz elkezdett volna csúszni. De használatban is érezni a változást, indulásnál nincs beremegés, sokkal puhább lett a pedál (ez előző nemtom milyen szerkezet volt, de nagyon kemény volt a pedál).

A motortartó bakokat is nézegettem mostanában, és nekem úgy tűnt, h rájuk férne a csere, így ki lett cserélve mindhárom.

Összeségében nagyon sokat változott az autó, megmondom őszintén nem számítottam ekkora javulásra. Nem tudom, h melyik cserétől, de főleg 2000-3000 rpm között most sokkal egyenletesebben húz, de tképpen ez is csak a csere után tűnt fel igazán. Egyébként is dinamikusabb lett, nem táltosodott meg, de most érzem igazán, h nem ment ez rendesen ezelőtt... :)
Most, h ebből a szempontból ilyen jó állapotba került, asszem ismét beleszerettem. :)

Köszönet az alkatrész beszerzésért András bácsinak, Erhard-nak valamint a szervízt végző Franke testvéreknek, akik a szervízt megcsinálták kb. másfél nap alatt.

Mivel szeretném kivinni magammal, kinti használatra a kis szajhát ezért gondoltam költök rá egy kicsit, nehogy aztán hisztis legyen. :)
Cserélve:
- kipu katalizátortól végig gyárinak tűnőre (utángyártott), mert túl hangos lenne a hosszú útra, meg nem tom mit szólnának a poliziák meg a carabinierók hozzá, nem beszélve a szomszédokról :) letisztítva és festve ZARA
- hátsó motortartó bak BIRTH
- motor kitámasztó kar ellenoldali szilent BIRTH
- egy benyacső (fáradt volt)
- hátsó féktárcsák FERRODO
- hátsó fékbetétek JURID
- hátsó lengéscsillapítók COFAP
- hátsó rugók ROC
- óra egység, de sajnos a V6-é nem teljesen passzol, mert a fordulatszámmérő kevesebbet mutat mint kellene
Valamint a hátsó fékszerelés közben kiderült, h a hátsó fékeim jó ideje nem igazán fogtak mivel a fékerőszabályzó rugója laza volt és ennek eredményeképpen mind2 oldalon 1-1 csúszka berohadt, de most már az is rendben, fog a hátsó is, ahogy kell. :)