2013-02-17

X. Alfa Amore Pókerverseny

Budapest talán legjobb pókerklubjában rendeztük meg X., jubileumi pókerversenyünket.
Események >> 2013  

Halesz beszámolója:

Csaknem egy évet kellett várnunk a 10. jubileumi pókerversenyünk megrendezésére, ugyanis a kilencedik versenyünk után jött a nyár, majd mire ősszel feleszméltünk, bezárt eddigi kedvenc helyszínünk, a Royal Flush Pókerterem. Budapesten összesen két legális pókerterem maradt, de egyik helyszínen sem fogadtak volna minket kitörő lelkesedéssel... Mivel a 10 versenyt Szözsivel kicsit komolyabbra terveztük az eddigieknél, nem akartunk kompromisszumokat kötni, így egy ideig kilátástalannak tűnt a helyszínkeresésünk... November végén már tudni lehetett, hogy hamarosan újranyílik a Doyle Brunson Pókerterem, azonban ez végül januárra tolódott, így akkor tudtunk tárgyalni először velük. Nagy nyitottságot tapasztaltunk, így hatalmas lelkesedéssel vágtunk bele a szervezésbe. A 10. alkalomra sikerült szponzort is találnunk az Autoglym személyében, illetve igyekeztünk némi ajándékkal is kedveskedni a versenyzőinknek. Minden induló egy póker-nyalókát kapott, hogy a meccs közben levezesse a feszültséget :). Köszönet a Málnacukornak!

A klub pedig felkarolta azt az ötletünket, hogy tortával ünnepeljük a jubileumi versenyünket, és ennek költségét át is vállalta. A szünetben így fel is sezltük az alfás pókerzsetont mintázó tortát.

A versenynek összesen 32-en vágtak neki, a sok régi arc mellett újakat is köszönthettünk. 

Az első kieső Gyuri volt (Halesz vendége), ő vihette haza a vándordíjunkat, a levágott lófejet, amelyet mindig az első kieső kap. Gerissimo nagy örömmel adta át és szabadult meg ettől a díjtól :) Gyuri egy pókeroktató DVD-t is kapott vígaszdíjul. Egyébként Gyuri a 8. versenyünkön a 6. helyen végzett 25-ből.

A következő pár órában kiesett szinte az összes korábbi dobogós helyezettünk, köztük Mike, Gerissimo, Gabcsi és Finucci is. A döntős asztalra kerülő 10 játékos nagy küzdelemben fogyasztották el egymást, végül Szözsi, Hudini és Jack küzdött meg az első három helyért. Külön ki kell emelnünk Brigit, akinek ez volt az első élő versenye és nemcsak hogy ő lett a legjobb női versenyző, hanem egészen a 4. helyig jutott.

Íme a végeredmény:

 10. Bucsu Balázs (Autoglym vendége)
9. Tóth Attila /Autoglym - (az ötödik versenyünk 2 helyezettje)
8. Toboz (Szalamandra vendége)
7. Pozsi85
6. Borsos Tamás (Mike vendége)
5. Willy (eddigi legjobb helyzése ugyancsak 5.)
4. Brigi (Ric$ barátnője) 
3. Szözsi (első és hatodik versenyünk 1. helyezettje)
2. Hudini 
1. Jack

Első három helyezettünk az 57 ezer, a 38 ezer, illetve a 17 ezer forintos pénzdíj mellett az AutoGlym által felajánlott autóápolási csomagokat nyerte meg. Jack pedig még egy pókeroktató DVD-t is kapott (haladóknak :)

Jack blogjában nagyon részletesen leírta a versenyt, érdemes elolvasni!

Márciusban újra pókerverseny! Hamarosan jövünk a részletekkel!

Kapcsolódó írásaink:

Kapcsolódó topic: