2022-10-02

6. Alfa Amore Vezetéstechnikai Tréning

Csaknem 80 Alfa Romeo vett részt az Alfa Amore és a Groupama Tanpálya hatodik vezetéstechnikai tréningjén.
Események >> 2022  

Fotók: Tóth Ferenc

Október 2-án már hatodik alkalommal rendeztük meg vezetéstechnikai képzésünket. Mostanra hagyománnyá vált, hogy tavasszal és ősszel találkozunk a Groupama Tanpályán, hogy felelevenítsük, tovább mélyítsük autóvezetési tudásunkat. Mert bizony ilyenkor mindig kiderül, hogy vannak olyan körülmények, amikor nem tudjuk megfogni, megállítani úgy az autónkat, ahogy valójában kellene.

A képzésen instruktorok tanították meg, hogyan kell jeges úton ellenkormányozni, vagy csúszós emelkedőn felfelé haladni. Megnéztük azt is, hogyan lehet csúszós kanyarban egyenesbe hozni az autót, aztán egy félig csúszós, félig száraz pályán pedig szlalomversenyt is rendeztünk.

Ezek mindegyike elsőre jó mókának tűnik és valóban az 360 fokot fordulni a tanpálya műgyantás pályáján, amely a jeges utat szimulálja. De amikor elképzeljük, hogy ez bizony megtörténhet a közúton is, és látjuk, hogy harmadszorra sem sikerült jól ellenkormányozni, akkor bizony elkezdünk odafigyelni az instruktorra. Aki pedig azzal kezdte, hogy mennyire fontos a helyes üléspozíció. És amikor végre hallgatunk rá, és rendesen magunkra állítjuk az ülést és a kormányt, érdekes módon elsőre sikerül a gyakorlat...

És ez akkor még csak a rántópad volt.

Elsőre persze soknak tűnik 20 vagy 40 ezer forint egy félnapos programért, de utólag már senki sem érzi annak... mert egyrészt egy élményt is kapunk, de utána úgy érezzük, hogy tényleg tanultunk valamit és kicsit jobb sofőr vált belőlünk. Legalábbis hazafelé biztosan sokkal jobban odafigyeltünk az utakon.



Sokszor beszéltünk róla, több tanpályás videónkban is előkerült már, hogy biztony a jogosítvány megszerzése után jó lenne legalább egy ilyen vezetéstechnikai képzésen részt vennie mindenkinek. Ha pedig évente meg tudjuk tenni legalább egyszer, az még jobb, hiszen minden vezetéssel eltöltött perc, óra segít jobban megismerni az autónkat, a saját képességeinket...

Ha éppen téli gumira váltunk, érdemes néhányszor keményebben fékezni egyet, hogy érezzük, mi a különbség, a havas, jeges úton (egy félreeső parkolóban) kirpróbálni, milyen, amikor vészfékezünk... Ha pedig mindezt ellenőrzött körülmények között tesszük, akkor az instruktoroktól további tudásra tehetünk szert. 

Akkor is érdemes egy ilyen képzésen részt venni, ha új autót vásárolunk, mert biztosan egészen máshogy fog reagálni, mint az előző. Más a technikája egy hátsókerék-hajtásos autónak, mint az összkerekesnek, vagy az elsőkerekesnek, és akkor még a súlyról nem beszéltünk. Ezekről mind szó esik a délutáni, komplexebb képzéseinken is. 



Az Alfa Amore Vezetéstechnikai Tréning egyben persze egy találkozó is, jó alfások között lenni, megbeszélni, kivel mi történt, közben pedig nézni a pályánk a többieket, hogyan csinálják. Látjuk a hibáikat, meg azt is, amikor jól oldanak meg egy faladatot. 

A mostani tréningen a CarNet Autóház jóvoltából egy Alfa Romeo Tonalét is kipróbálhattunk, a csúszásait a lenti videóban is megörökítettük. Az rövid csúszós teszt alapján kiderült, hogy a vezetéstámogató rendszerek sokat segítenek a rántópados feladatnál. De kikapcsolt menetstabilizátorral is jól megfogható az autó.

A tréningeinken hagyománnyá vált, hogy az alfás résztvevők között kisorsolunk egy Michelin gumiszettet, hogy a következő autós szezon is jól kezdődhessen a szerencsés nyertesnek. Októberi képzésünkön egy Stelvio tulajdonosa, Horog Dóra volt az, akinek az autójára téli gumikat szereltünk.

Mi szervezők azt javasoljuk, hogy ha teheted, próbálj ki legalább egyszer egy ilyen tréninget. Akár velünk, alfásokkal közösen, akár egyénileg, a Tanpálya képzéseire folyamatosan lehet jelentkezni.

Az Alfa Amore legközelebb jövő májusban tart majd vezetéstechnikai tréninget, hamarosan jelentkezünk a részletekkel.

Még több fotót ide kattintva találsz a rendezvényről.

Addig pedig nézd meg az eddig készült "Csúszkáló Alfák" videókat, kigyűjtöttük az eddigieket:





Kapcsolódó topic:

Az utolsó 3 hozzászólás:

PietroStelvio2024-03-09 10:27:35 // 575
Ott leszek. Egész nap. :-)

Halesz2023-11-14 19:46:38 // 574
Régóta mondják, mondjuk, hogy évente legalább egy vezetéstechnikai tréningre mindenkinek el kellene menni az autójával...

Aktuális beszámolónk, komoly videóval: https://alfaamore.hu/esemenyek/Tempo2