Fórum >> Típusok >> GTV-GTA

supertramp2013-02-22 14:20:34 // 96564
Sziasztok!

Nagyon rég voltam ennyire morc mint ma reggel. Szerintetek mit éreztem, amikor reggel furcsán sűrűn villogott az indexem. Persze megint az Olaszokkal kezdtem, érintkezési hibára gondoltam. Majd az autó elejéhez sétálva a képen látható eredmény fogadott. Igen jól látjátok, kilopták mindkét ködlámpámat. :(



Sikerült szereznem 30 pénzért két másikat bontóból, hétvégén hóesésben klassz lesz szerelgetni.

Valami ötlet, hogy ne forduljon elő megint? Tudjátok mindössze egy kis takarósapka és két csavar hivatott távol tartani az enyves kezűeket. Brrrrr

Supertramp
ALFA75td2013-02-15 06:45:12 // 96563
2013 év június 8-ai hétvégén az écsi Rába Ring területén családi hétvégét, jótékonysági rendezvényt – ezen belül különböző autós- és motoros bemutatókat, színpadi műsort, mozgássérültek autóztatást és motoroztatást, amatőr ügyességi túraautó versenyt szeretnénk szervezni a város lakói és más, a rendezvényre a helyszínre érkező érdeklődő részére.

Az rendezvény célja, hogy a hétvégén rendezendő esemény a nézők és a résztvevők számára tartalmas programként szerepelhessen, elsősorban karitatív, segítő jellegű rendezvényként a mozgáskorlátozott és más okokból hátrányos helyzetben lévő emberek – főként gyermekek – részére egy megismételhetetlen és maradandó élményt nyújtson.

A rendezvényre való felhívásnak előzetesen már több neves sportoló, önkéntes feladatokat vállaló személy is megtette szabadidejének, eszközeinek felajánlását, ami lehetővé teszi a rendezvény lebonyolítását.

•Dragster, és Freestyle, Erdős Csaba
•Dragbike, Matusik Andrea
•Motor Freestyle, Kulman Miki
•DCS Tuning Group, Domokos Csaba
•KASZA MOTORSPORT, Harmat Imi, Pázsitka István LADA VFTS
•Krupa Zoltán Rally SE.
•Garmin Team, Domonkos László
•Olaszkocsi SE, Fiat Kit Car
•Szász Motorsport SE, F3000
•Levota Motorsport, Ifj. Levota Sándor
•DragStar Klub Hunland
•Késmárki Gábor, Lada Competizione
•Peszeki Zoltán speaker

Korábbi kapcsolataink révén a budapesti PETŐ INTÉZET és a miskolci KOSZTYU ÁDÁM EMLÉKÉRE A LEUKÉMIÁS DAGANATOS ÉS ZEMPLÉN FOGYATÉKOS GYERMEKEIÉRT ALAPÍTVÁNY örömmel fogadta a felkínált lehetőséget, amely szerint – az Önök esetleges támogató jellegű hozzájárulásával – az alapítvány illetve az intézet által gondozott, hátrányos helyzetű és más okból rászoruló fiatalok részére ilyen páratlan eseményen vehetnének részt.

Tekintettel a rendezvény karitatív jellegére, a rendezőség a lebonyolítást non-profit módon kívánja megvalósítani, a befolyt belépőjegyek ára és egyéb befolyt díjak az alapítvány és az intézet részére kerül felajánlásra.

A rendezvény megrendezése a verseny-szervezésben tapasztalt személyek közreműködésével történik. A korábban már a BAMAKO ROKI TEAM által szervezett, hasonlóan karitatív jellegű rendezvény mintájára kívánjuk megtenni a hétvége lebonyolítását.

Belépőjegy: 990ft
Családi belépő: 2490ft


Gereg Márk
BAMAKO ROKI TEAM
Blade2013-02-14 16:51:31 // 96562
Egyetértek!
Ez az autó egy mestermű, amivel méltón kell bánni, és amennyire tudott a gyár is törekedett arra , hogy olyan embereknek adja oda, akik méltók is rá.
Amúgy ez a videó volt már! :)))
De lehet ez is:)
BeeGee2013-02-14 13:59:43 // 96561
..illetve rollsroyce-osat :)
BeeGee2013-02-14 13:58:19 // 96560
Lehet hogy bennem a hiba, de nekem gáz vasvillák és cséplőgépek között csapatni a tanyámon és még ki is tenni a videót. Földi halandóként ezt tartom rendes "ferrárizásnak", nem jobb nézni? (tudom, már volt :) )

A csávó egyébként szereti megalázni az autókat, ő csinálta azt a bentley-s csapatós videót is..
LacUS2013-02-14 12:45:49 // 96559
Nem murván csapatta, szóval annyira nem gáz. Az meg hogy csapatta neki, de hisz erre való, nem kiállítási tárgy. Igaz ha nekem lenne én inkább vmi pályán nyomnám,de legalább nem egy olyan videó ahol parkoló autóba,oszlopnak stb. csapódik vmi fakezű balfasz irányítása alatt.
156 áfa romeo2013-02-14 11:44:40 // 96558
Mondjuk ennyit bírnia kell, és legalább nem a városban állatkodik.Nekem tetszik pont azért mert nem sablonos,steril környezetben van használva...
SKrisz2013-02-14 10:11:53 // 96557
Baze... és istenitik az arcot a kommentekben, hogy mennyire jó már az amit csinál... :-(
Vermacy2013-02-14 06:42:47 // 96556
Arra használja, amire való. Örömautózni. Egy pajtánál jobb helyet meg el sem tudok képzelni "garázsnak". Ahol a termény megszárad, ott a kocsi sem rozsdásodik, macska meg intézi a többit...
Blade2013-02-14 06:35:58 // 96555
Nem néztem végig...
BeeGee2013-02-13 21:21:04 // 96554
Ettől a mezőgazdásztól elvenném ezt a kocsit. Még ilyet..
Ronnie2013-02-13 15:48:06 // 96553
Sziasztok!



Supersprint saválló hátsódob eladó 156 GTA vagy GT 3,2 V6 tipushoz

tel: 30/ 474 3363
toronte2013-01-28 21:01:00 // 96552
Az már árban nagyon messze esik az elképzeléstől sajnos.
Blade2013-01-28 06:26:36 // 96551
Szerintem érdemes lenne megfontolni BeeGee 3.2 V6 GTV-t is, azzal mellényúlni nem tudsz és gyorsabb is mint egy 3.0 V6 :)
Csöri2013-01-27 22:24:08 // 96550
Az autó a nyáron nálunk volt pár hetet. A vezérlés, vízpumpa, szűrők olajok kicserélve plusz akkor kapott friss vizsgát is, és a futómű is rendbe lett téve.
Szóval csak bele kell ülni és hajtani.:-)
toronte2013-01-27 18:36:28 // 96549
Köszönöm a gyors választ! Már emailt is írtam neked, de akkor azt tekintheted tárgytalannak :)
W.2013-01-27 18:29:36 // 96548
Mk. ajtó alján és a balos hátsó sárvédőn vannak apró puklik. Mk. lökös széle húzott. Tehát egy kiadós fényezés nem fog neki ártani. Más hibájáról én nem tudok. Hogy azóta mi lett vele azt sem tudom, viszont egy komplett vezérlésszettet is adtam vele, amit remélhetőleg cseréltek is! Ne sokáig gondolkozz, mert ha lejjebb megy az ára, lehet hogy visszaveszem! :))
toronte2013-01-27 18:23:17 // 96547
Sziasztok!
Nem vagyok ismert tag, legutoljára ezer éve, 2009-ben voltam itt aktív, akkor sem túl sokáig. Sors furcsa fintora, de amit akkor mondogattam, azt most lehet beváltom. (A régi 2.0TS helyett egy 3.0 v6, ha az anyagi feltételek adottak lesznek)
Az említett fekete GTV-vel szemezek. Szeretnék a kis Hondám mellé egy hétvégi élményosztót :)
Az érdekelne, hogy tudtok-e valamit az autóról azóta, mióta nem Whiteshark tulajdonában van? Jó kezekbe került? Ajánlanátok jó szívvel? Milyen javítandó dolog maradt esetleg rajta, amit már az új tulajra hagytak? 2011-08-04 "Még a karosszéria apró sérülését fogom javíttatni és olyan lesz mint újkorában. " A hirdetésben sérülésmentesként van feltüntetve. Erről a sérülésről tudna valamit mondani a korábbi tulaj?

Az információkat nagyon szépen köszönöm és kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!
BeeGee2013-01-17 10:35:05 // 96546
Sajnos nem ismerős, de szép darab!

GTV nem érdekel? Whiteshark ex GTV-je elég jó áron kelleti most magát.
Satan2013-01-17 09:23:08 // 96545
Srácok, tud esetleg valaki valamit ennek a gépnek ez előéletéről?

http://www.hasznaltauto.hu/auto/alfa_romeo/spider/alfa_romeo_spider_2.0_ts_edizione_elegante_learazva-5798464

Vidéki kereskedésben csücsül, de nem tudtam kisakkozni, hogy kié lehetett. Ha valakinek van infója azt előre is köszi. (Vagy ha tudtok egy jó karban lévő - eladó - 2.0TS GTV Spidert. :) )
G-MANN🍀2013-01-07 16:18:30 // 96544
:-) mármint, hogy a GT 3.2 ment elöl fej-fej mellett :-)
és jött atomCsöri 3.ban és verte az egész csapatot.. :-)
BeeGee2013-01-04 21:19:57 // 96543
Ezt a tudományos társaságot.. :P
:)
Public Enemy2013-01-04 21:06:44 // 96542
Addig fél gázzal ment, csak szívatott titeket...
Furmányos gyerek az, vigyázni kell vele! :-))
Public Enemy2013-01-04 21:04:06 // 96540
Lehet olvasni hülyeségeket "szakírók" tollából is sajnos...
Public Enemy2013-01-04 21:02:04 // 96539
a saját fotóimnál van hátul 2 képecske...
Blade2013-01-04 13:50:00 // 96538
Szerintem akkor kapcsolhatta ki a légkondit :))))
BeeGee2013-01-04 13:27:01 // 96537
Én arra alapoztam az állításom, mikor tavalyelőtt 3an mentünk Kaposon: Csöri GTA, GMann GT, én. 3ig tényleg fej fej mellett mentünk, aztán Csörgő Művek kiugrott és utána nagyjából tartotta az előnyét. Ezt többször is megismételtük, ugyanezzel az eredménnyel.
Én csak az áttételt tudom okolni..
Blade2013-01-04 13:20:28 // 96536
Végül is három van :))
Blade2013-01-04 13:18:19 // 96535
Áhh, duma, Skringen is különcködtél magaddal, oda sem jöttél hozzánk.
Úgyhogy kabbe...
Blade2013-01-04 13:16:20 // 96534
Érezni azt, a két blokk hangolása nem ugyanaz.
Nem mondanám, hogy az egyik karakteresbb lenne a másiknál, csak a hangolásból adódóan másabb, de mindkettő nagyszerű, mint az is, ahogyan illik az adott autóhoz:)
Én úgy tudom minden 3.2-es váltó ugyanaz, a 2.5-ösnek rövidebb a difije.
Blade2013-01-04 13:13:23 // 96533
Azt még nekem sem, pedig pár kanyart megtettem már vele:)
De lehet ez olyan baki, mint a totalcarnal a 3.2-es Spider teszt, amikor is fékpróbánál bevillant a nincs olajnyomás jelzés, amit azzal magyaráztak, hogy nagy fékezésnél előrement az olaj. Ami lehetne éppen magyarázat, de nem ennél a motornál..
BeeGee2013-01-04 13:03:42 // 96532
Milyen kettőt? Egyet látok :)
Public Enemy2013-01-04 13:02:48 // 96531
Nincsenek még jó fotóim...csak azt a kettőt tartottam érdemesnek felrakni.
Amúgy köszi, látom jól elvagy magaddal... :-)
BeeGee2013-01-04 13:01:25 // 96530
Hát, a 10 LE-t télleg nem érezni. A karakterbeli különbséget igen, azzal elfedi a GTV a 10LE hátrányt. A különbséget csak látni, mikor a 147GTA 3.ban kicsit ellép, de azt inkább az áttételezésre fognám. :)
Public Enemy2013-01-04 13:00:32 // 96529
Igazából ezt a "farriszálást" még nem volt alkalmam provokálni! :-)
Blade2013-01-04 12:21:38 // 96528
Persze, mert veszel egy 147GTA-át, és az adatlapját sem vagy hajlandó kitölteni normálisan, fényképekkel.. :)
Amúgy meg bekaphatod,
Blade2013-01-04 12:19:29 // 96527
Na ez volt az egyik, amit Te is leírtál:)
A következő mindjárt az elején, amikor a GTV/Spider -ről ír. Van karakterbeli különbség a két motor között - mármint a GTV/Spider és a GTA között - és a teljesítménybeli különbséget nem nagy mértékben ugyan, de érezni.
Amivel viszont végképp nem tudtam mit kezdeni, az ez volt:
"Igazán élvezetéssé viszont azok a farkitörések teszik a 147 GTA-t amelyek már enyhe íveken is ellenkormányzásra késztetik a sofőrt, gázelvétel illetve fékezés esetén"
Public Enemy2013-01-03 17:41:52 // 96526
Szerintem rendben van ez a cikk.
Kötözködsz kicsi huszár? :-)
BeeGee2013-01-03 15:39:54 // 96525
Nem egy izgalmas teszt, de belekötni sem lehet, nagy hülyeségeket nem írt szvsz.

Amit viszont sosem értettem erős elsőkerekes autóknál:
"A hosszirányú aszfalt gyűrődések már kis sebesség mellet is előszeretettel próbálják kicsavarni kezünkből a kormányt."
Igaz, itt bordákra írja, de sokszor azt olvasni, hogy a hajtási befolyás miatt kapaszkodni kell a kormányba.
Nem tudom, de ezek két ujjal fogják a kormányt? Sosem éreztem egy pillanatra sem zavarónak, pláne veszélyesnek h "visszacsatol" a kormány, de azt sem hogy izomból kéne fogni..
quasimoto2013-01-03 15:23:49 // 96524
Igen, úgy volt. Nem értettem miért nem fért rá legalább egy kib@szott ponyva, a nyergek a nyúlványoknak voltak cseszve, ott már megjelent a felületi rozsda, az egész alkatrészhegy beb@szva az ülésekre, sosem értem ezt az igénytelenséget, még egy suzuki swiftnél sem. Én ha valamit szétszedek alkatrészenként csomagolom, előtte letisztítom...

Többek között ezért sem veszek SOHA semmit idehaza. Eddig bárhány járművet vettem 1 kivételével ( a GTV ) mindegyikkel volt komoly szívás gányolás, igénytelenkedés következtében, illetve mert a tulaj nem volt hajlandó kifizetni a szakszerű javítás - karbantartás költségét és megoldotta ügyesebben mint a hozzáértők. Nyilván vannak kivételek.

Mellesleg azt sem értettem miért kell újracsapágyazni a váltót...amikor számos Alfáról tudok 4 - 500.000 km - rel ahol még semmi sem volt megbontva...és valljuk be ez így normális, attól, hogy egy kocsi 250LE nem kell, hogy csapágyas legyen a váltója hamarabb.

Egyébként ez a váltó probléma azért nem ismeretlen a 147GTA - k körében. Nem tudom miért.

Ha leültetik ( bár nem értem minek ) akkor tudom, hogy a kihajtás feszíti a difiházat vagy mi a szösz, és néha kiszakad, sok fotó van a neten, de a széria állapotnak bírnia kell.
Blade2013-01-03 10:18:13 // 96523
Hát nem egészen, sok banális hülyeséget lehet benne olvasni...
Public Enemy2013-01-03 09:39:59 // 96522
Jó kis cikk és a tartalmával is egyet lehet érteni... :-)
Public Enemy2013-01-03 09:33:47 // 96521
Szia!
Ott a tulaj nem tudta kifizetni a javítás árát, ezért állt ott sokáig az autó.
Voltam náluk, leinformáltam a vasat! :-) Hál' istennek, az enyém rendben van! :-)
quasimoto2013-01-03 00:44:53 // 96520
Azért gondoltam mert ilyen autó azért ritkán az enyészeté amitől meg kellene menteni...

Nemrég jártam arra, este és hétvégén, direkt megálltam még vajon ott senyved e, de nem, már nem volt ott.
Csöri2013-01-02 23:57:24 // 96519
Az másik. Vagyis ez:
http://www.vezess.hu/teszt/teszt_alfa_romeo_147_gta/4178/
quasimoto2013-01-02 22:48:04 // 96518
Gratulálok!!!

Láthattam ezt a kocsit Robinál Zsámbékon?
kalizsoli2013-01-02 14:27:55 // 96517
BUÉK és gratuláció az új jövevényhez! :-)
BeeGee2013-01-02 09:33:51 // 96516
Gratula :)
és BÚÉK minden úrnak itten :)
SKrisz2013-01-01 20:43:09 // 96515
Akkor bizony üdv a klubban :-)))
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak