Fórum >> Találkozók, események >> AlfaCity 2025 - július 11-12.
ystuc2009-01-11 20:10:21 // 26261
Mint írtam, szerintem régóta szerveződik mindkettő. Ettől már csak az lett volna a komolyabb, ha ugyanarra a napra teszi mindkét fél az időpontot. Na, az még nagyobb fejtörést (esetleg felháborodást) okozott volna.
csocsi2009-01-11 20:10:11 // 26260
Akkor miért utána szervezték és nem előtte?
Ferko2009-01-11 20:09:46 // 26259
NA már most koma. Ahogy én emléxem, akkor a tavalyi talin kevesebben voltak, mint egy évvel azelőtt (2007-ben). Legalábbis a jelentkezők alapján (már akkoriban is figyeltem az oldalt). NA már most, ha 2007-ben többen voltak, mint 2008-ban, akkor miről beszélünk? Mi az, hoigy nem férnek el, hiszen ennek az érvnek már tavaly fel kellett volna jönie.
Kérném, hogy javítsatok ki, ha rosszul emlékeznék az adatokra.
Kérném, hogy javítsatok ki, ha rosszul emlékeznék az adatokra.
Mike.2009-01-11 20:08:46 // 26258
Esetleg a Monostori szervezők számolhattak volna azzal, hogy az Egomi mindig ebben az időpontban van/volt.
Na most egy pillanatig felmerült bennem, nem e direkt került így az időpont?! De ilyen csak nem lehet meg és így elvetjük ezt a teóriát. :-))
Na most egy pillanatig felmerült bennem, nem e direkt került így az időpont?! De ilyen csak nem lehet meg és így elvetjük ezt a teóriát. :-))
G-MANN🍀2009-01-11 20:07:31 // 26257
már már viccesek az itt kialakult indulatok.,.,.,.,. kérdőjelek és felkiáltójelek tömkelege a mondatok végén.,.,.,.,. feltételezett és félreértett mondatok.,.,.,. de legyen ahogy érzed :))))
üdv
üdv
padocska2009-01-11 20:06:54 // 26256
Minyimum! :)
Bár ismerek olyant, aki egy oktáv kiénekelésére képes, mégis rock sztár :))))
Bár ismerek olyant, aki egy oktáv kiénekelésére képes, mégis rock sztár :))))
ystuc2009-01-11 20:05:34 // 26255
Szerintem egyik tali szervezője sem tegnap kezdte a szervezést... Biztos vagyok benne, hogy már mindkét helyen zajlik nagyüzemben a dolog. Na, egy ilyet módosítani nem hiszem, hogy egyszerű lenne, ha egyáltalán lehet.
Másik fele a dolognak, hogy így, hogy két tali lesz 2 hét eltéréssel, megéri-e bármelyiket is megszervezni anyagilag? Mert horror belépőkkel visszahozni a befektetett összeget nem szép dolog. Ha csak nem lesz még több szponzor, más ötletem nincs...
Másik fele a dolognak, hogy így, hogy két tali lesz 2 hét eltéréssel, megéri-e bármelyiket is megszervezni anyagilag? Mert horror belépőkkel visszahozni a befektetett összeget nem szép dolog. Ha csak nem lesz még több szponzor, más ötletem nincs...
Mike.2009-01-11 20:02:35 // 26253
De miért gondolod, hogy az Egominak kellett volna később lennie? Mindig ebben az időpontban volt már vagy 8 alkalommal. A helyszín lefoglalása sem egy hét így biztos, hogy már tavaly le lett kötve ez a dátum.
NGC2009-01-11 20:02:11 // 26252
legalább 8 oktávban?:PP
Marty2009-01-11 20:02:05 // 26251
Senki nem írta, hogy 2 évadnyitó tali van!!!!:)))) Az egomi tali időpontja 8 éve március vége, április eleje....:P:))) De erről is már volt szó itt... olvass egy picit vissza!:)))
G-MANN🍀2009-01-11 20:02:00 // 26250
legyen így, ahogy gondolod.,.,.,.,. :)
dundun2009-01-11 20:01:48 // 26249
Sokat eszik az 1.6.-os:) Gyere vonattal ocsóbb.
csocsi2009-01-11 20:01:27 // 26248
Mi vagy te jósnő? :))
feszti2009-01-11 20:00:13 // 26247
Okésos!! Ha már visszajöttem pusssz én is neki :)
padocska2009-01-11 20:00:08 // 26246
Jaja...gyárilag vagyunk így kódolva...
...mit nekünk kínai himnusz kánonban :))))
...mit nekünk kínai himnusz kánonban :))))
Benőke2009-01-11 19:59:59 // 26245
Kicsit megzavarodtam a 2 talit illetően, sőtt már az is meglepett hogy 2 évadnyitó lesz. Na most szerintem azzal semmi baj nincs hogy akarnak egy esztergomi találkozót is. Csak a lényeg maradt el, mármint hogy átgondolják hogy mi lesz hogyan lesz és a miértekre sincsen válasz.
Jómagam sem fogok mindkettőre elmenni.
Nagyon nem lett átgondolva ez az ötlet. Ha már ragaszkodni akarunk a városhoz, Esztergomhoz akkor valamikor máskorra kelett volna tennimondjuk nyárra és nem egymás mellé időben berendezni.
Ha később lenne az Egoni tali oda lehet elmennék de Csak az Amore-s ra fogok tudni elmenni. Nem tudom hányan lesznek így.
Jómagam sem fogok mindkettőre elmenni.
Nagyon nem lett átgondolva ez az ötlet. Ha már ragaszkodni akarunk a városhoz, Esztergomhoz akkor valamikor máskorra kelett volna tennimondjuk nyárra és nem egymás mellé időben berendezni.
Ha később lenne az Egoni tali oda lehet elmennék de Csak az Amore-s ra fogok tudni elmenni. Nem tudom hányan lesznek így.
feszti2009-01-11 19:59:26 // 26243
Éreztem hogy nem kellene visszanéznem... :)))
Marty2009-01-11 19:58:42 // 26242
Nézd! Vannak emberek, akiknél ez "gyári hiba" érted???:))))))))))
Ferko2009-01-11 19:58:40 // 26241
Hát tudod Sattikám, ha tehetném, akkor mindkettőre elmennék. De egy hónapban csak benyára elkölteni +40 rugót az nekem sok egy kicsit. ÉS a szívem mindkettőhöz húz, mert ott lesznek az Alfás Cartársak, haverok!
feszti2009-01-11 19:58:34 // 26240
Na jáccunk egy kicsit a szavakkal. Az első az nem biztos hogy azt jelenti hogy évadnyitó. Engem baromira nem érdekel melyik az évadnyitó. Esztergom lesz először, úgyhogy oda megyek először. Aztán megyek Monostorra. Sőőőt! A korizás lesz először úgyhogy az az első. Nekem. Az hogy Te ragaszkodsz az évadnyitó sóhoz az nem érdekel engem. De légyszi olvasd el ismét azt a hsz-omat mert az baromira nem arról szól hogy évadnyitó vagy sem, hanem arról hogy a 04.04-es dátum igenis korrekt időben van, mert MINDÍG kb. olyan időpontban van és nem azért hogy a Monostorin kevesebben legyenek! 8éve! :)
NGC2009-01-11 19:57:56 // 26239
így elsőre úgy tűnik, hogy nem kell nektek már semmi segédanyag:DDD
padocska2009-01-11 19:56:21 // 26237
Mondom a helyet, de most a múltkori helyett máshova menj el érte :)
Ferko2009-01-11 19:55:46 // 26235
Évak óta???:-DDDD Akkor miért csak most regeltél?:-DDDDD Ejnye ejnye!:-DDDDD
G-MANN🍀2009-01-11 19:52:29 // 26233
Nagyon köszönöm a kimerítő tájékoztatásodat, örülök, hogy ennyire tájékozott vagy!!!
most újra leírnám az észrevételemet amit már korábban is leírtam:
idézet:
"Csak egy észrevétel:
az én olvasatomban EGY NAGY ÉVADNYITÓ ALFA TALÁLKOZÓ LESZ az AlfaAmore szervezésében!!
Én nem láttam sehol az oldalon más évadnyitó talit csak egyet:
2009.04.18.!!!! AlfaCity09!! "
találkozók természetesen lehetnek máskor, máshol és más szervezésében, ahogy eddig is.,.,.,.
üdv
most újra leírnám az észrevételemet amit már korábban is leírtam:
idézet:
"Csak egy észrevétel:
az én olvasatomban EGY NAGY ÉVADNYITÓ ALFA TALÁLKOZÓ LESZ az AlfaAmore szervezésében!!
Én nem láttam sehol az oldalon más évadnyitó talit csak egyet:
2009.04.18.!!!! AlfaCity09!! "
találkozók természetesen lehetnek máskor, máshol és más szervezésében, ahogy eddig is.,.,.,.
üdv
Marty2009-01-11 19:52:07 // 26232
.. ne félj, a torta meg lesz fűszerezve, csak legyen hozzá elég fű szerezve!!!!:DDDDDD(20-344-6255)
Marty2009-01-11 19:50:16 // 26231
Szijjjaaa!:))) Egomba (is) találkozunk!:))))
Macim pusziját küldi!!!:)))))
Macim pusziját küldi!!!:)))))
padocska2009-01-11 19:50:11 // 26230
csak mond a számot, ha kell máskor is hívjam :)
feszti2009-01-11 19:49:36 // 26228
pápá mindenkinek :)
Marty2009-01-11 19:49:16 // 26227
...szívjam, befogom a számat....:DDDDDD
padocska2009-01-11 19:49:06 // 26226
Úgyis megy bele sütibe :DDDDD
Marty2009-01-11 19:48:23 // 26225
Hö én tom, amit tok:DDDD
dundun2009-01-11 19:48:05 // 26224
Oké Willy akkor a füvet hozd el de rendesen oszd el a szemetet neén........
NGC2009-01-11 19:47:35 // 26223
sosem szoktam bizonytalan lenni:D
csocsi2009-01-11 19:46:51 // 26222
Inkább több, mint egy sem.
csocsi2009-01-11 19:45:07 // 26221
Ha ötlet kell ezentúl hozzád fordulok :))
padocska2009-01-11 19:44:43 // 26220
Kicsit bizonytalan lettél, vagy mégsem? :)
NGC2009-01-11 19:43:47 // 26219
hát, talán, de nem biztos. Te tudod szomi?:D
Marty2009-01-11 19:41:57 // 26217
hát tudod, vagy nem??:)
NGC2009-01-11 19:41:24 // 26216
őőő... nem tudom? :DD
Marty2009-01-11 19:40:06 // 26214
... mert tudod, ehhez lenne egy-két-há... na jó sok szavam:DDDD
NGC2009-01-11 19:39:11 // 26212
hát most már elbizonytalandotam:PP