Én is hallottam, van is a sisakján sérülés bőven, sőt, az egész leszakadó kerék eltalálta és az óriási ütés törte a koponyáját /belül/. Valahol olvastam, hogy ott helyben "agyhalott" volt, de a szervei még bírták egy darabig, "gépeken".
A sisak:
Na, mindegy, akkor berakom az előbb említett képet is, azon elég jól látszik, hogy a szemei /arca/ nem sérültek, talán egy kicsit a bal szeme fölött van megdagadva /ami az ütéstől lehet/, de olyan sérülés, hogy "beleállt", stb nem látszik:
Vmi ilyesmit hallottam én is, mert az ő gépén lekönnyített alkatrészek voltak és állítólag az is vékonyabb volt, mint kellett volna, ezért lehetett a baj, de pontosan sosem fog kiderülni. Mindenesetre, ha úgy történt, akkor egy pillanat alatt vége volt, nem érezhetett semmit, még talán fel sem foghatta.
Én úgy tudom, hogy Sennának a leszakadt lengőkar áltt az agyába, méghozzá a szemüregén keresztül, ez lett a halálának az okozója. A jegyzőkönyben ez szerepel, nem koponyalapi törés.
Az egy laikusnak is világos volt, hogy koponya alapi törése volt /orr - fül vérzés, kép is van róla, de inkább nem rakom ide/, amihez tényleg legalább egy kis csoda kell, hogy valaki túlélje... Újraélesztették /ki tudja, hányszor/, aztán valamikor este 7 - fél 8 körül jelentették be hivatalosan, hogy "lezárult egy korszak"...
...de ezek az új szabályok enyhén szólva is röhelyesek: "összesen 450 kilométert tett meg az olaszországi pálya célegyenesében oda-vissza, a szabályok ugyanis a szezon alatt csupán egyenesfutási teszteket engedélyeznek, abból is csak 8 napot."
...és, ha "gumit melegített" az egyenesben, vagy csokinyulakat kerülgetett??? :-DDDD
Volt is akkoriban komoly vita utána, mert nagy valószínűséggel már akkor ott azonnak meghalt, de akkor a futamot le kellett volna állítani és inkább bevitték a kórházba, hátha lehet vmi csodát tenni, de persze már semmit nem lehetett. Támadták akkor Börnit, de mint tudjuk, a show-nak mindig mennie kell. "The show must go on!"
...mintha ma lett volna, mikor a baleset után a fejét még oldalra fordította, azt hittem, hogy nem lesz komoly, de mikor a feje alatt egyre nagyobb volt a vértócsa, egyre rosszabbak voltak a kilátásai... /ezt utólag szinte mindenhonnan "kivágták"/ Nekem az egész hétvége /"live"/ egy 4 órás kazettán volt meg, egyszer kölcsönadtam, aztán mikor hoztam haza, egy újságosban letettem a pultra, kimentem, de 20 mp-en belül mentem is vissza, már "nem volt ott", volt egy kis vita, de hiába, valaki biztos felvette rá a Rocki 2-t... :-/
A gumimelegítő használata is tilos lesz? Áramspórolás? ...de minek is a gumit melegíteni, meg minek a bemnelegítő kör futam előtt? Legalább az orvosoknak is sokkal több munkájuk lesz... :-/
Van egy kis tőrténet erről.:-)
Sétálta, és a fejem leszarta egy madár. Nem mérgelődtem, nem bosszankodtam, hanem nagyon örültem, hogy a tehenek nem tudnak repülni......
Most olvastam. Egyszerűen, ostobaság, a fasság hegyén hátán.
Ki akarják nyirni ezt a sportágot, mert valakinek nem hoz üzletet, ill. valamit tolni kell helyette, valami über milliárdos köcsög szekerét ebben a sportág félében is.