öööö ha jól belehúz akkor meglehet a 10. is.
Tény, az öreg mármint Sumák nem foglalkozik az idei évvel. Tisztában van vele, hogy elment az év. A csapat is tudja de azért ott vannak a 3. helyen ami szép eredmény a tekintetben is, hogy Alonso és Kimi tudja csak verni Sumákot. Pedig Ő ugye egy igen gyenge képességű autóval köröz.
Jó példa volt Rubens, nem hiszem el, hogy ennyi Forma1-es éve után ilyen amatőren tudna versenyezni. Próbálkozott valami újjal de nem jött be. Lehet, hogy nézi a Moto GP-t meg Rossit. :)
Komolyra fordítva a szót. Ha megnyeri Ő lesz a világbajnok. Ha ezt tudja még 2x 3x produkálni el is hiszem. Olyan érzésem van mint a frissen feltörekvő zenészeknél mikor gyártanak egy slágert majd eltünnek.
joe752005-07-25 10:12:34 // 2870
Zolee.
Én nagy Ferrari szurkolónak tartom magam, amióta az ezsemet tudom, és tudok a F-1 létezéséről mindig is a vörösöknek szurkoltam. Nem azt mondom, hogy a 2005 a legjobb évem de sajnos jutott kudarcból épp elég a 80-as és 90-es években, így ahhoz képest ez az év mit sem számít. Ennél voltak sokkal pocsékabb évek is. Az elmúlt 6-8 év viszont annyi örömet okozott hogy ennyi kudarc belefér. Az idei évet cseszhetjük. Még 3 futammal ezelött bizakodtam, de mára világossá vált nem megy ez a VB az idén. Ami valamilyen szinten megnyugtató, hogy tudom, az autó alapvetően jó és megbízható, a siker a ferrarin kívüli tényezőn a gumikon múlik. Tehát ha sikerülne valamit a japcsiknak kitalálniuk újra küzdhetne a scuderia az első helyért. Remélem azért az idén legalább egy futamgyőzelmet összehoznak, szerintem ez lehet a legnagyobb cél, valamint a konstruktőri 3 hely, ami simán meg is lehet.
Én nem kötekedem és Alonsó sikerét kicsit sem írom a szerencse számlájára. Szerencsét azok emlegetnek akik képtelenek elfogadni azt a tényt, hogy nem az Ő kedvencük a legjobb. Véleményem szerint szerencsével lehet nyerni 1 max. 2 futamot, de vilgágbajnokságot, főleg ahol 19 futam alapján hírdetnek győzteset nem!! A közvetítés alatt Palik -Hova tünt Démon Hill gazdagon- László okfejtegetése a siker és százalékok tekintetében helytálló volt. azt mondta hogy 33% a pilóta, 33% az autó, és 33% a gumik szerepe. maradjon 1% a mázli faktorra. Alonsó hozza a 30% -ot minimum, a renault szintén legalább 30% és a Michlein is Hozza a 30% ez Raikönnen elsetében az autónál a megbízhatóság miatt max. 20% a többi megvan, míg pl. MS esetében a versenyzői qualitás a szememben egyedüliként 33% az autó is valahol a 30% körül mozog. de a gumik a legjobb esetben is max. 15%-ot érnek.
Ezek alapján Alonsó és a renault VB-je eddig totálisan megérdemelt!