Fórum >> Egyebek >> Forma-1

zolee1452006-05-22 22:52:33 // 10426
ha jól tudom voltak olyan hírek is, hogy mindkét gumiszállító kiszáll, és egy harmadik jön jövőre egyedüli szállítóként.
zolee1452006-05-22 22:51:44 // 10425
azért a fociszurkoló (tisztelet a kivételnek) egy külön állatfaj, nem hasonlítható semmihez, pláne nem az F1 szurkolóhoz:)))
Inner Circle2006-05-22 22:49:02 // 10424
"Az, hogy 2007-től csak a Bridgestone marad, mint beszálíltó, már évek óta tudott." Már azt is, hogy a Michelin kiszáll, csak kb. egy éve lehet tudni. "Ne mondja senki, hogy nehéz helyzetbe kerül jövőre." Pedig így van. "Mondom, aki okos volt (pölö Toyota), azok váltottak." És idén szívnak. (Tehát neked az az okos, aki a legkevesebb szívást vállalja be a Ferrarival szemben.) "A többiek előnyt sejtve maradtak még egy évig Michelinen." Előnyről szó sincs, csak pillanatnyilag nincsenek hátrányban. Hátrányban majd jövőre lesznek. A sportoknak pedig alapvető tulajdonságuk, hogy a szabályozással senkit nem hozhatnak indokolatlan hátrányba. "Lelkük rajta, de akkor pssszt !" Véletlenül megint a Ferrari az, aki jól jár, és micsoda véletlen, te lelkesen tapsolsz. Hát, ha te krimit írnál, már az első oldalon tudná mindenki, hogy ki a gyilkos... :P
Inner Circle2006-05-22 22:38:45 // 10423
Miért is ne? Hiszen a magyar fociban már régóta bevett szokás a zárt kapuk mögötti kupamérközés! :-) Még néhány év aljasodás, és az F1 is eljut a magyar foci színvonalára, és akkor mehet a zártkapus Hunaroring (oszt akkor a lovasrendőrök nem a "focidrukker" söpredéket kardlapoznák, hanem a tifosikat :D )
mesa2006-05-22 15:01:09 // 10422
Há' de hülyék ezek a csigazabálók! Épp akciós a francia Auchanban az összecsukható horgász-szék, felvásárolhatnának 130 000-et, aztán mehet a Paul Rickard GP ;)
zolee1452006-05-22 14:48:57 // 10421
elvileg azt akarta, hogy csak tv közvetítés legyen, de én már hallottam olyat is hogy csak vagy 1000 VIP jegyet adtak volna el (gondolom ócsóér). Ahogy írták a pálya maga jelenleg világelső, csak épp lelátó nincs. Azért vicces dolog lenne az álló-gold jegy:)))
mesa2006-05-22 14:32:34 // 10420
Azé' írtam, hogy ha nem nyert volna 2 futamot a Dácsia előtt a Ferrka, akkor most csendben maradt volna Briós Jóska :))) Biztos még mindig Kimi és a Mekláren a legnagyobb vetélytársuk :)))
Xixo2006-05-22 14:20:56 // 10419
Ezek szerint megint csalunk! Már nem csak a múltban és a jelenben, hanem már hosszú évekre előre megterveztük az FIA val karöltve, hogyan is tudnánk csalni. Csak ez a szemfüles biatttóre megint rájött a turpisságra. A fenébe! Vicc az egész! De ez is azt jelzi, hogy fosnak a dákósok!!! :-))))
Grando2006-05-22 13:24:08 // 10418
Nem tudtam, hogy az f1-ben is így lesz. Szuper! :)))) A ferrarilehurrogóknak lesz megint min görcsölni, de kit izgat. :PP
mesa2006-05-22 13:22:09 // 10417
És miből lett volna bevétele a pálya tulajdonosának ? :)))
mesa2006-05-22 13:16:26 // 10416
Pedig sok helyen így van. A WTCC-ben például tavalyról idénre Michelinről Yokohamára tértek át. Nem mellékesen jeygzem meg, hogy az összes F1 csapat aláírta évekkel előbb a szabálymódosítást, tehát tudták mi vár rájuk 2007-ben. Ha most a Ferrari nem lenne meglepetésszerűen ilyen jó, akkor Briattore most csendben maradt volna.
mesa2006-05-22 13:14:20 // 10415
Az, hogy 2007-től csak a Bridgestone marad, mint beszálíltó, már évek óta tudott. Ne mondja senki, hogy nehéz helyzetbe kerül jövőre. Mondom, aki okos volt (pölö Toyota), azok váltottak. A többiek előnyt sejtve maradtak még egy évig Michelinen. Lelkük rajta, de akkor pssszt !
Grando2006-05-22 13:08:41 // 10414
Köszi a linket. Sajna nem árul el semmit a szabályról. Egyszerűen nem hiszem, hogy olyan szabályt lehet hozni, hogy márpedig mindenkinek kötelezően Bridgestone gumikkal kell mennie. Konkrétan mi a szabály?
zolee1452006-05-22 12:53:04 // 10413
ha már a baromságoknál tartunk: nézők nélküli F1 futam! Szerencsére az ötletet elvetették. Igaz, hogy én csak ritkán jutok ki F1 futamra, de nagyon hülyén nézne ki még tv-ben is egy verseny szurkolók nélkül. Mint valami téli teszt...
zolee1452006-05-22 12:26:49 // 10411
értettem az előbb is, csak Te nem akarod megérteni: egy szabálymódosítás miatt valakik előnybe kerülnek minimum egy évre. Tök mindegy, hogy ez az év 2006, vagy 2007. Ha jövőre egy gumiszállító maradna, és az mondjuk a Pirelli, vagy a GoodYear akkor megint egyenlőek az esélyek. Ez olyan mintha azt mondaná az FIA, hogy jövőre csak AP fékekkel lehet menni. A Ferrari vagy iden vált, vagy jövőre dobja kukába a Brembot, de egy évet mindenképpen elbuknak.
zolee1452006-05-22 12:22:04 // 10410
ki beszélt idénről? Amúgy de.
Grando2006-05-22 12:18:46 // 10409
Valamiről lemaradtam. Hoztak egy szabályt, hogy jövőre csak a Bridgestone maradhat?
mesa2006-05-22 11:58:37 // 10408
Emgismétlem, hogy megértsd te is: Senki nem kényszerítette az idén Michelines csapatokat, hogy ne váltsanak. Nyilván önös érdekükből úgy ítélték, megéri nekik még egy évet mislenezni, mert év előtt azt gondolták, 2005-höz hasonlóan előnyben lesznek. Tehát részükről pofa be, arc behúz. Azok a csapatok, akik viszont már idén Michelin helyett Bridgestone-ra váltottak (vissza), nyilván azért tették, mert okosan időt és munkát fektetnek abba, hogy jövőre már csak Bridgestone lesza beszállító. Tehát a Briattorés ötlet egyértelműen nem demokratikus, mert kiszúrna azokkal, akik már idén jelentős erőket mozgósítanak a jövőjük érdekében.
Xixo2006-05-22 11:51:32 // 10407
És idén nincsenek "egyenlő szabályok"???
zolee1452006-05-22 11:39:23 // 10406
"Bezzeg amikor tavaly a Ferrari szopott a Bridgestone miatt, akkor nem volt érdekes az "egyenlősdi" a Jóskának." Kicsit félreviszed a dolgokat: tavaly egyenlő szabályok mellett a Michelin jobb gumit csinált. Ez is egy verseny, az autó része, pont úgy mint a fék futómű motor stb. Ha hoznak egy szabályt hogy csak egy gumiszállító marad, akkor ezzel valaki előnybe kerül, és nem a fejlesztés miatt, tehát nem az elvégzett munka térül meg. Ez így jogtalan előnyhöz juttat valakit. Ha új gumiszabályt hoznak és szinte 0-ról kell fejleszteni akkor egyenlőek a feltételek. "Egyébként már ott hibádzik Briós Mester egyenlősdije, mióta megjelent a Michelin. Minek kellett behozni ? maradhatott volna 1 beszállító... Teljesen összekuszálja az erőviszonyokat a két gyártó." Pont annyira kuszálja össze az erőviszonyokat, mint a különböző fék, motor, üzemanyag stb. Ha holnaptól kezdve mindenki a Mclarenre kifejlesztett féket használhatná az egyenlő feltétel lenne? Nem hiszem.
Mike.2006-05-22 11:16:52 // 10405
Ez baromság volt 3-4 éve és az most is.
mesa2006-05-22 11:04:02 // 10404
Egyébként n e legyenek egyenlő feltételek, nem márkakupa ez, csak ne legyen több gumi beszállító (a la WTCC).
mesa2006-05-22 11:03:04 // 10403
Ugyanez. Egyébként már ott hibádzik Briós Mester egyenlősdije, mióta megjelent a Michelin. Minek kellett behozni ? maradhatott volna 1 beszállító... Teljesen összekuszálja az erőviszonyokat a két gyártó. Bezzeg amikor tavaly a Ferrari szopott a Bridgestone miatt, akkor nem volt érdekes az "egyenlősdi" a Jóskának. :-DDD Kicsit sunyi az ember.
zolee1452006-05-22 10:54:02 // 10402
ugye ha a Michelin maradna és a Bridgestone menne akkor is ez lenne a hozzáállásod?:) miért olyan nagy probléma az Neked, hogy egyenlő feltételek legyenek az F1-ben?
zolee1452006-05-22 10:52:09 // 10401
ez egy jó ötlet! Ugyanezt vetettem fel arra az esetre, ha össze tudnánk hozni egy kis online bajnokságot, hogy mindig mindenki más autóval menne. Mondjuk a valódi F1-ben ez (szerintem) kivitelezhetetlen és ráadásul baromság is.:)))
mesa2006-05-22 10:52:01 // 10400
Briós Jósk ais már megint hülye. Szerinte előnyben lesz a Ferrari és más csapat is, akik Bridgestone gumikkal versenyeznek, és változtassanak a szabályokon, mer tmindenkinek "egyenlő" feltételeket kell teremteni. Hja kérem, senki nem erőltette, hogy idén IS Michelinnel versenyezzenek, ugyebár ... (Nem véletlen váltott néhány csapat már idén)
mesa2006-05-22 10:47:13 // 10399
Mózli már megint hülye ...
mesa2006-05-21 10:48:36 // 10398
Ez egy tök értelmetlen összehasonlító táblázat. Nem véletlen az a5-ön publikálták :)))
zolee1452006-05-20 20:40:02 // 10397
zolee1452006-05-19 13:03:36 // 10396
na majd kimegyek a Ringre és megkérdezem, hogy mi az igazság!:)
Inner Circle2006-05-19 12:59:58 // 10395
Én írtam, de én se tőle hallottam, csak olvastam valahol :-)
zolee1452006-05-19 12:52:16 // 10394
köszi. nem tudom már ki írta, hogy a Mclaren nagyon alulkormányzott, montoya meg pont ezt nem szereti. Azt meg ugye tudjuk, hogy amikor neki ment a versenyzés a Williamsnél akkor pont a Williamsnek volt a legszélesebb első gumija. Na mindegy, ez csak úgy eszembe jutott.
zolee1452006-05-19 12:49:49 // 10393
van aki nálunk is érdekesebben képzeli el az F1 jövőjét: Link
Inner Circle2006-05-19 12:48:14 // 10392
Állítólag a McLaren rájött, hogy Kimi semmiképp sem marad ott, és Alonso mellé most már szívesen megtartanák Montyt egy évre. Gondolom, kell valami kontinuitás, ahogy DC-t is megtartották Hakkinen távozása után egy darabig. Aztán ha Alonso egy év alatt beleszokik a gépbe, akkor biztosan kirúgják a kolumbiait minden különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül (persze erről már nem szól a cikk), és felvesznek a helyére egy ifjú titánt, mondjuk a DTM-ből ismert Gary Paffet-et, vagy Hamiltont az F3000-ből.
zolee1452006-05-18 22:13:41 // 10390
miért csempészné??? Van a motorhome-ban egy Montoyának elkerített rész, ahova van hordva jó kis kolumbiai termőföld, és ott lehet kisgazdálkodni:) Ha megfigyelted pl Imolában nem volt túl meleg, Montoya végigment és harmadik lett. Barcelonában meleg volt, és már a 19. körben kiesett. Ez nem véletlen. nagy melegben gyakrabban kell locsolni.:)))
mesa2006-05-18 22:07:11 // 10389
Mert Kimi a kajáit elcseréli Monti csempészett kolumbiai házi kifőzött kaktusz páleszeire ! :)
zolee1452006-05-18 22:03:30 // 10388
amekkora darab Kimi sztem nem eszik, csak iszik. Montoyán legalább látszik a kaja.:)))
mesa2006-05-18 21:55:25 // 10387
Személyi étkezési tanácsadója ...
zolee1452006-05-18 21:53:42 // 10386
Kimi személyi edzője?:)
RB2006-05-18 21:46:03 // 10385
Hát... most hogy így mondod, lehetséges:-))
mesa2006-05-18 21:40:53 // 10384
Dehogy. Az egy homeless... mondjuk Mike Gascoyne? :)))
RB2006-05-18 21:33:57 // 10383
Ki az ott Kimivel szembe? Tán csak nem a Dennis a kumisz?:-))
mesa2006-05-18 21:32:01 // 10382
Figyelj, a te képed már a photoshoppal retusált hivatalos Mekláren kép !!!
Nekem megvan az originál is, íme :


:))))
RB2006-05-18 21:11:01 // 10381
Azé van sok kanyar a pályákon hogy a szittyós pilóták is gond nélkül tudják teljesíteni a versenytávot!:-)
mesa2006-05-18 21:07:00 // 10379
2007-ről 2008-ra átteték az alkalmazását. Elméletileg lesz!
zolee1452006-05-18 18:02:47 // 10378
Ön dönt: iszik, vagy vezet!:)
zolee1452006-05-18 17:31:49 // 10377
ez rendes tőled, köszi:)
A hozzászólásokért az Alfa Amore készítői nem vállalnak felelősséget.

Jelentem a moderátornak